A lengyel világzene különleges formációja, a Vołosi vonósnégyes koncertezik Székelyudvarhelyen október 23-án. Nem véletlenszerű, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján lengyel formáció lép fel.
Rövid történelmi kitekintőre van szükség ahhoz, hogy az összefüggés egyértelművé váljon. „Mindig is fontosnak tartottam, hogy ne csak a külsőségekben, hanem tartalmában is figyeljünk arra, hogy mit ünneplünk vagy mire emlékezünk egy-egy évforduló, illetve nemzeti ünnep alkalmából” – magyarázta Simon Mária Tímea, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, a pénteki koncert szervezője. Az intézményvezető – aki egyébként a történelemtudomány doktora – felelevenítette: 1956 februárjában zajlott le a Szovjetúnió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa, ennek egyik legjelentősebb mozzanata, Nyikita Hruscsov titkos beszéde volt, amelyben tételesen felsorolta Sztálin bűneit, és élesen szembefordult elődje politikai irányvonalával. Ez társadalmi, politikai válságot okozott a keleti blokk több országában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon is.
1956 júniusában sztrájkba léptek a poznańi munkások, követelve az évek során felgyűlt túlórákért járó, elmaradt béreik kifizetését. A sztrájk utcai demonstrációvá nőtte ki magát, a tüntetők megrohamozták a pártszékházat. Eközben Varsóban a tüntetés fegyveres leverése mellett döntöttek, s még aznap megjelentek a tankok Poznań utcáin. Az összecsapások több mint hetven halálos áldozatot követeltek. Noha a demonstrációt leverték, a válság nem oldódott meg, ami végül a lengyel kommunista párt első titkárának cseréjéhez vezetett. 1956. október 19-én a párt központi bizottsága Władysław Gomułkát, egy reformer politikust választotta első titkárnak, ez azonban nem tetszett a Szovjetúniónak.
„Gomułka október 20-án mondott beszédét tekinthetjük az egyik legjelentősebb antisztálinista beszédnek. Ezt a beszédet október 23-án lehozta a Magyar Dolgozók Pártjának a lapja, a Szabad Nép is, s erre a napra terveztek a lengyel eseményekkel szolidarizáló tüntetést a magyar egyetemisták.
A lengyel események híre napokig lázban tartotta a magyar fiatalságot, a Lengyelországban történtekre követendő példaként tekintettek. A demonstrációt a két nép közös hőse, Bem apó szobrához szervezték, ezáltal is erősítve a két nép közötti egyetértést: »függetlenség, szabadság, lengyel–magyar barátság« volt az egyik jelszó” – sorolta a szakember.
Az október 23-i koncert tehát a lengyel–magyar barátság előtt kíván tisztelegni, hiszen – amint Simon Mária Tímea kifejtette – a lengyelországi események nélkül ma nem beszélhetnénk arról az október 23-áról, arról a szabadság napjáról, amelyet mi is ismerünk.
Mit kell tudni a Vołosiról?
A Vołosi zenekar nem ismeretlen a népzenét és világzenét kedvelők számára, hiszen a lengyel vonós virtuózok több alkalommal is koncerteztek Lajkó Félixszel, sőt, a legutóbbi közös albumuk rangos elismerésben részesült Lengyelországban is, tudtuk meg. Zenéjük improvizatív, ütközteti a távoli zenei világokat, egyedülálló, Kárpát-gyökerekből kinőtt, ugyanakkor modern, erőteljes és érzelmes frekvenciákat pendítenek meg.
A szombat este 7 órától tartandó koncertre ugyan ingyenes a belépés, viszont kötelező a zöld igazolvány felmutatása. Regisztrálni az esemény Facebook-oldalán lehet.
Zenei fronton erősítenek
A soron következő koncert is része annak a stratégiának, amellyel a Művelődési Ház szélesebb közönséget szeretne elérni. „A nemzetközileg ismert zenekarok meghívását Udvarhelyre a polgármesteri hivatal rendezvényszervező irodájával eddig is célunk volt, így amikor adódott a lehetőség, hogy a Vołosi eljönne hozzánk játszani, nem is gondolkodtunk sokat” – hangsúlyozta az intézmény vezetője.