A holland gyerekek a legboldogabbak a világon – állítja egy UNICEF-felmérés. Persze, nekik egyszerű, gondolnánk: a megfelelő, gyermekközpontú iskolarendszer és az anyagi jólét elég lehet a boldogsághoz. Pedig ez önmagában kevés. A holland gyerekeknek – mindezeken túl – bőven kijut a friss levegőn végzett mozgásból. Már egész kicsi koruktól kezdve, ha esik, ha fúj, autó helyett biciklivel közlekednek, sőt, megfelelő öltözékben eső esetén is a szabadban töltik a délutánt.

Kötelező heti néhány alkalommal az úszásoktatáson való részvétel, mivel úgynevezett úszás diploma nélkül nem is mehetnek iskolai kirándulásokra. Még szép, hiszen a vizek országában mindenhol ott egy tengerpart vagy egy csatorna. Elfogadhatjuk tehát, hogy a holland gyerekek boldogsága jórészt a friss levegőn végzett mozgásban rejlik.

De ha ez a recept ilyen egyszerű, miért nem vonatkoztatjuk saját gyermekeinkre? És legfőképp: miért nem vonatkoztatjuk saját magunkra? Az egy dolog, hogy Romániában sok helyen életveszélyes kerékpárral közlekedni, és hát, valljuk be, nincs minden kicsi településen külön uszoda, mint Hollandiában. Viszont van valami, ami nem kerül sok pénzbe és szinte bárhol bárki űzheti. Ez nem más, mint a futás.

Futni születtünk

Christopher McDougall író, újságíró, a Born to Run című könyv szerzője arra jött rá, miközben a mexikói tarahumara indiánokat figyelte (akik közül többen ultrafutók), hogy az emberi faj fejlődésében döntő szerepe volt a lassú, ám kitartó futásnak.

Induljunk ki az előző mondatból, és lássuk, mire van szükségünk a kezdéshez: csak egy megfelelő cipő és akarat. Kis befektetéssel ennek a többszörösét kaphatja vissza, aki rászánja magát a futásra. Elsősorban remek immunrendszer-erősítő. Az őszi-téli hónapokban minden egyes, friss levegőn töltött perc aranyat ér, és mindez duplán igaz, ha a tüdőnket is megdolgoztatjuk közben. Kevesebb betegség, több energia – napi szinten érezhetjük eredményét.

Második – és nem utolsó szempont szerint pedig – nem elhanyagolható következménye a pszichére gyakorolt jótékony hatása. Stresszoldó, alvást segítő, csökkenti az ingerültséget, a frusztrációt. Segíthet elmélyülni önmagunkban, önbizalmat ad és lendületet a mindennapokban.

Mindezt számos tudományos vizsgálat igazolta: az agyunkban a mozgás hatására termelődő endorfin hormonok a felelősek ezért a sok pozitívumért. Az endorfinnak közel húsz fajtája létezik, melyeket az agyalapi mirigy és a hipotalamusz termel. Nemcsak fájdalomcsillapító hatásúak, hanem – afféle ajzószerként – folyamatos boldogságérzettel töltenek el bennünket. Ráadásul ezek az enzimek fokozzák az immunrendszer működését, kordában tartják az étvágyat, segítik megfelelő szinten tartani a testhőmérsékletet. Egy óra futás állítólag hét perccel növeli meg az életünket.

Persze mindez szép és jó – de akkor miért nem tolong a nép a parkokban futóruhában?

Miért nem lépünk egymás sarkára a helyi stadion futókörén?

Valljuk be: ez az a műfaj, amit nem könnyű elkezdeni. Kinek nem ragadt be gyerekkorából a rossz élmény az iskolai tornaórákon? Sípoló tüdő, elakadó lélegzet, kiszáradt száj és egy őrjöngő tornatanár, amiért az utolsó száz métert gyalog teszed meg. Ismerős? 

A teljesítmény- és versenyközpontú oktatási rendszer sok ember kedvét elvehette a futástól egy életre.

De nincs veszve minden. Kivétel is van.

Jakab-Benke Hajnalka sepsiszentgyörgyi többszörös triatlon-bajnok, maratonfutó és testneveléstanár. Ötéves korában nyert először futóversenyt, azóta kisebb megszakításokkal a futás az élete része. Jelenleg négyszer indul neki egy héten, tíz kilométert szalad alkalmanként. Neki ez az „én-ideje”, mint másnak a fodrász vagy a kozmetikus.

„Utána teljesen átalakulok – vallja. – Jól vagyok, kitisztul a fejem, megtelek energiával.”

Tanítványai körében azonban sokszor találkozik olyanokkal, akik kifejezetten idegenkednek a futástól.

„Mindig mondom a gyerekeknek, hogy nem jegyre megy. Ha nem bírod, megállsz, megpihensz, utána kezded újra. Élvezd, ez a lényeg. Sajnos a kudarcélmény elveheti a kedvet a futástól. 

De hát nem szükséges versenyezni! Legalábbis nem másokkal. A legfontosabb, hogy az ember saját korlátait győzze le.

Lépjen ki a komfortzónájából, vegyen egy jó futócipőt – ami különösen fontos, hogy később ne fájjon a lába, az ízületei –, és induljon neki. Nem kell egyből mindent, fontos a fokozatosság: a kezdő futó tűzzön ki rövid távot maga elé, lassan induljon, találja meg a saját tempóját. Aztán napról napra növelheti előbb a távot, majd a sebességet. Teljen jól az idő; mehet társasággal, vagy hallgasson zenét közben, utána garantált a jó érzés. De jó, ma tettem valamit magamért!” – tanácsolja Hajnalka.

Nem bonyolult tehát a recept. Elkezdeni nehéz, de ha jól csináljuk, egyet pislogunk, és azon kapjuk magunkat, hogy a futás az életünk részévé vált. És akkor talán – mint a holland gyerekek – tényleg szebbnek látjuk majd a világot.

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com