Nagyálmos Ildikó
Nagyálmos Ildikó
A hétköznapi élet, az eltűnőben lévő vidéki ember érdekel. Hátha sikerül átmentenünk és újraértelmeznünk a múlt egy kis darabkáját példaértékű életek felvillantásával.

Volt miért hálát adni Székelyderzsben

Mint Erdély-szerte minden unitárius egyházközségben, Székelyderzsben is az őszi hálaadás ünnepét ülték vasárnap. Az úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet, illetve kulturális programok mellett helyi termékek vására...
Becsült olvasási idő: 6 perc 50 másodperc

A Száz című, első nagyregénye után egy éven belül két újabb könyve jelent meg Puskás Istvánnak: ezúttal egy thrillerrel és egy családregénnyel rukkolt elő, amelyeket március 31-én mutatnak be a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár olvasótermében. A szerzővel beszélgettünk.

– A négyláb (így, kisbetűvel) című regényed hallatán az első benyomásom az volt, hogy házi kedvencről szól. Miről szól tulajdonképpen?

– Valóban, amikor rákerestem a napokban a neten a kötetemre, elsőre kutyás könyveket dobott ki a kereső. A kötet szerkesztője, Gagyi Katinka pedig először arra gondolt, hogy a négytagú családot jelképezi, de tulajdonképpen az ötlet Füst Milán házassági értelmezéséből született, az asztal négy lábára utal: mindnek meg kell lennie ahhoz, hogy stabil legyen. Füst Milán szerint hasonló érdeklődési kör, szeretet, szexuális vonzalom és anyagi forrás nélkül a férfi-nő kapcsolat kibillen egyensúlyából. Három lábon még talán megáll, de biceg, kettő hiányában már eldől, ha pedig egy sincs, akkor repülő tárgy lesz belőle, ami bárkit fejbe vághat. Ez a családregény egy klasszikus, modern világbeli családot mutat be, amely a rendszerváltás előtt kezdett el formálódni és a mai vadkapitalizmusban csúcsosodik ki. A könyvben nincsenek helyszínek, de lehet sejteni, hogy valahol itt lehet Kelet-Európában. A családot a kezdetektől a szétbomlásig követem, a könyvben nincs párbeszéd, egy-egy fejezeten belül a szereplőim monológokat mondanak el ugyanarról a témáról, leszámítva a prológust és epilógust, ahol a szerző harmadik személyben mesél.

– Mennyire keveredik a valóság a fikcióval? Tartalmaz-e önéletrajzi elemeket?

– Ahogy mondani szokták, fikció, de az életből táplálkozik. Nyilván, tapasztalat nélkül elég nehéz lenne megírni, viszont a női szereplők bőrébe bújni sem volt egyszerű. Hogy mennyire sikerült megfogalmazni az érzelmeiket, majd elmondják maguk a nők.

Megpróbáltam elképzelni a nők gondolkodásmódját, hogy lehetőleg ne a férfi mondanivalóját mondassam el velük

női köntösbe bújtatva. Ezeknek a részeknek a megírása volt a legnehezebb.

Meg szoktam várni az ihletet, mert akkor egyszerű dolgom van. Amikor nem jön, nem kínzom magam. Első könyvemet harminc évig hordoztam a fejemben. A második térdműtétem után összeállt a kép és megírtam. A négylábat tavaly tavasszal írtam meg nagyjából egy hónap alatt, az alapelképzelésemre egymás után jöttek az ötletek, amíg sikerült felépítenem.

– A harmadik könyved is nagyon rövid idő alatt született meg…

– Nem tervezett akció volt: tavaly szeptemberben nagyjából három hét alatt írtam meg a Reggel, ha sötét című thrilleremet. Mindkét könyvemben a főszereplők megakadt párkapcsolatokból érkeznek.

Az ötletet Stephen King Az írásról című könyvéből merítettem, és annyira inspirált, hogy három hét alatt meg is írtam. A főhősöm megragadt két világ között, és nem tud továbblépni. Reggel világosságnak kellene lennie, de a főhős lelkében sötét van.

– Tudatosan írsz, mindent megtervezel percre pontosan, akár egy könyvelő…

– Minden napra beütemeztem egy oldalszámot vagy órát, amit szigorúan betartottam. A négyszáz oldalas Száz című regényemnél napi két oldalt írtam, hétvégén pedig nyolc-tíz oldalt. Így készült el negyven nap alatt. A négylábban a főhős egész fiatalon kimegy a kertbe és egy facsutakon ülve papírlapon megtervezi az életét: család, ház, karrier stb. E szerint próbálja élni az életét, de persze, belebukik. Én is ilyen vagyok, a munkámban tervszerűen haladok, de a bukások nincsenek eltervezve, pedig azok is jönnek. Ha nem lennének, talán írni sem tudnék. Ezek a negatív élmények visszaköszönnek a könyveimből.

– Hagyományos, klasszikus családmodell-párti vagy?

– Azt képzeltem el anno, és ezt is próbáltam megvalósítani. Tulajdonképpen nem négy, hanem nyolc vagy tíz lábon áll egy házasság.

Én tényleg harcoltam, kétszer váltam el és kétszer házasodtam össze ugyanazzal a nővel. A könyvben mindenki a családra épített fel mindent,

és amikor ez megszűnik, mindenki padlóra kerül, nagyon sötét lesz. A férfiből utcai csavargó, a fiúból londoni mosogató, a lányból kitartott, a feleségből pedig prostituált lesz. A könyvnek nincs tanulsága, nem ítélkezik senki fölött, egyformán hibás mindenki.

– Az elmúlt években többféle műfajt kipróbáltál, úgy tudom, verseket is írsz. Verseskötettel készülsz-e?

– Tinédzser koromtól írok verseket, kiskamasz koromban pedig színdarabokat is írtam, de nem találom elég jónak ahhoz, hogy kiadjam.

A nagyon sok olvasásnak az a következménye, hogy sok minden kikívánkozik az emberből.

Hatéves koromtól olvasok, első osztályban már olvasóversenyt nyertem. Nyaranta az ikertestvérem focizott, én meg hasra fekve olvastam.

– Könyvelőként dolgozol, de mindig közöd volt valamilyen szinten az irodalomhoz. Nem érzed úgy, hogy pályát tévesztettél?

– Azt tudom, hogy mindig elméleti pályára szerettem volna menni, de a kommunizmusban elképzelhetetlen volt, hogy ebből éljen az ember. Levéltáros, könyvtáros, muzeológus, filozófus szerettem volna lenni, de aztán lebeszéltek róla. Matek-fizika szakon végeztem, és a választott szakmám eltérített az eredeti száltól. Nagyon korán céget alapítottam, mert nem bírom az alkalmazotti státuszt.

Három évet dolgoztam három cégnél, utána saját könyvelési céget hoztam létre, immár huszonkilenc éve. Ebből ugyan meg lehet élni, de az irodalmi vonalat teljesen elnyomta bennem. Ennek ellenére nagyon sokat olvastam és olvasok, és most már írni is van időm.

– Mi a következő könyvterved?

– Most ismét egy más műfajt próbáltam ki, jövőre szeretném kiadni a kb. kétperces, rövid írásaimat, amelyekben reflektálok mindenre, ami épp eszembe jut. Ezekből már megjelent néhány az Előretolt Helyőrségben. Egyelőre hatvanhárom ilyen rövid írásom van, hogy kerek legyen, százat szeretnék írni. Aztán vannak egyéb terveim is, például egy regényötletem, de még nagyon vázlatszerű. Eljutottam arra a szintre, hogy érdekel, olvasható-e. A Száznál elkövettem azt a hibát, hogy ami a fejemben volt, mindent leírtam, megpróbáltam belezsúfolni. A következő regényemnél óvatosabb leszek, úgy kell megírnom, hogy nagyobb olvasótábort vonzzon, több korosztályt fogjon meg.

– Sportoló, szabadságszerető emberként sikerül-e azt tenned, ami boldoggá tesz?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy autonóm vagyok, vagy legalábbis próbálok az lenni. A négylábból megtudjuk, hogy mire jutott ezzel az autonóm vágyával az illető. Az életben sok kompromisszumot kell kötni, és még több áldozatot hozni.

A bukások nincsenek eltervezve