Becsült olvasási idő: 6 perc 8 másodperc
Gereöffy Andrea
Világtekergõ, aki haza vágyódik.

Soron kívül

Még több térfigyelő kamera a városnak, egy társasház fiataloknak – ebben a két témában ültek össze dönteni ma az önkormányzati képviselők. Előbbiek megvalósulásához először...
Becsült olvasási idő: 7 perc 31 másodperc

„Fejben dől el” – halljuk annyira gyakran annyi mindenről, hogy már-már üresen csengnek a szavak. Ha tankokat látunk felvonulni egy harchoz, lehet, mégsem ez az első, ami eszünkbe jut: ez a harc biztosan fejben dől el. Mennyit nyom a latban az emberek szívében a hit? Akár annyit, mint a nehézbombázók – és ezt nem én mondom, hanem egyenesen Putyin elnök hadseregtábornoka, Valerij Geraszimov.

Az Euronews helyzetösszefoglalója szerint ugyanis Geraszimov, Putyin hadseregének első embere többek között a dezinformáció hatalmáról írt tanulmányával tűnt ki, amelyben az információt, dezinformációt, a morálért folyó harcot hasonlóan fontosnak ítéli, mint a nehézfegyverek bevetését. 

Lucian Mîndruță, aki Facebook-oldalán minden reggel összefoglalja az Ukrajnával kapcsolatos híreket, ír arról, hogy az oroszok lebombázták a kijevi tévétornyot. Ugyanők bezárták az utolsó két, valamennyire függetlennek tekintett, moszkvai hírszolgálatot, egy tévét és egy rádiót, és törvényt hoztak minden olyan hírforrás bezárásáról, amit „bomlasztónak” minősítenek. Mîndruță szerint az oroszok erősíteni készülnek a pszichológiai fronton.

Soha nem érdekelt különösebben a történelem, a második világháború kapcsán is csupán egyetlen mozzanatra voltam kíváncsi: hogy lehet az, hogy Hitler mögé gyakorlatilag beálltak a német tömegek. El is mentem lelkiismeretesen Nürnbergbe, az egykori náci párt főhadiszállására, amelyben most propagandamúzeum működik. Amit láttam: Hitler übermensch pozíciókban ábrázolta magát – nem utolsósorban Leni Riefenstahl filmes zsenialitásának köszönhetően. Akkoriban maga a film is újdonság volt, és az emberek bizony Hitlert láthatták a filmen, mégpedig a kor másik non plus ultra vívmányának fedélzetén: repülőn.

Putyin sem éppen ma kezdte a saját vagy éppen az ukránok mint népellenség imázsának építgetését. John Oliver angol író, humorista, médiaszemélyiség legutóbbi adásában például egy lelkes orosz fiatalt mutatott, aki meghatódva nézett egy fotót a búvárruhában, két, antiknak kinéző agyagkorsóval kezében pózoló Putyinról. „Ez csodálatos, annyian mennek búvárkodni, és senki nem talál semmit. Nem lehet véletlen, hogy épp Putyin találta meg ezeket” – mondja a meghatódott hölgy. Ukrajnáról az állami média már évek óta olyan híreket lebegtet, hogy keresztre feszítettek egy hároméves orosz gyermeket, amire nyilván semmi bizonyíték nem került elő sehonnan (John Oliver adása szerint). A Sputnik (az orosz állami média) még ma is ékes angol, mindannyiunk számára érthető nyelven hirdeti: genocídium zajlik Ukrajnában az orosz kisebbséggel szemben, ezért kell az oroszoknak közbeavatkozniuk. Az is olvasható, hogy Oroszországot nem bánthatják a szankciók, hogy Oroszország milyen erős, valamint Putyin minden beszédét láthatjuk, átirattal együtt, oroszul és angolul. Putyin egyértelműen a „szegény megmentő” szerepében díszeleg, akit a „rossz Nyugat” gonoszságból sújt szankciókkal.

Talán nehéz belegondolni abba a helyzetbe, hogy oroszok tízmillióinak nem áll rendelkezésre egyéb hírforrás, mint ez a hivatalos álláspont. „Szegény Putin” épp az elkódorgott Ukrajnát igyekszik visszaterelgetni a nagy orosz birodalom keblére. Annyira nincs hozzáférés másfajta hírekhez, hogy egy Facebookon terjedő javaslat azt szorgalmazza, hogy az emberek keressenek a Google Mapsen egy oroszországi hotelt vagy éttermet, és ennek a Review-jába „lopjanak be” az orosz hírszolgálaténál pontosabb információkat az ukrán háborúról.

Veszteségeket például először egyáltalán nem akartak beismerni az oroszok, olyannyira, hogy az ukránok weboldalt kezdtek működtetni az elesett orosz katonák adataival, illetve telefonvonalat, ahova az oroszok telefonálhatnak, hogy megkérdezzék, mi a helyzet a fiaikkal, hozzátartozóikkal. A veszteségek elhallgatása nyilván szintén része a pszichológiai háborúnak, az oroszok belső támogatottsága csökkenhet, ha Putyin manőverei jelentős emberáldozatot követelnek.

Akárcsak a második világháború esetében, amikor az első világháborúban megalázott németek fogékonyak voltak Hitler „Make Germany great again” típusú retorikájára, így bizonyára az oroszokat sem hagyják hidegen a sűrű utalások, amelyeket Putyin a „tragikus 1991”-re tesz.

A Szovjetúnió szétesését nemzeti katasztrófának nevezi, és egyértelműen azt mondja, hogy ennek a történelmi hibának a helyreállításán dolgozik épp. Nem kétséges, hogy ettől megdobban sok orosz szív.

Az, hogy a hiba helyreállítása nehezebben megy, mint ahogy azt akár az orosz, akár az európai-amerikai oldal várta volna, jórészt azon is múlik, hogy az ukrán oldal is előkapott egy pszichológiai fegyvert, mégpedig Zelenszkij elnököt. 

A harcok megkezdése előtt napokon, ha nem heteken át arról szóltak a hírek, hogy micsoda harci arzenált sorakoztatott fel Oroszország végig az Ukrán határ mentén, sőt, Fehéroroszországban is. Ember legyen a talpán, aki ettől nem rezel be. Miután ez a harci apparátus átlépte a határt, két nap alatt már Kijev kapuit döngették, és mindenki arról beszélt, hogy a „lefejezés” a céljuk, meneszteni akarják az ukrán kormányt, hogy aztán – a fehérorosz kormányzáshoz hasonló – oroszbarát kormányt tegyenek a helyére. 

Az első meglepetés az volt, hogy az ukrán vezetőség nem futott el. Zelenszkij a kimenekítését felajánló amerikaiaknak azt üzente, hogy páncélos bombázókra van szüksége, nem egy fuvarra. Az ostrom másnapján videóban mosolygott az utcán, mutatta, hogy ott van Kijevben, hogy nem futott el, és kitartásra biztatta az ukránokat. Az emberek sorokban állva jelentkeztek a hadseregbe még mielőtt hadiállapotot, kötelező bevonulást hirdettek volna. Zelenszkij biztatta őket, írjanak az orosz rokonoknak, hogy segítsék egymást, sőt, arra is biztatta őket, hogy készítsenek Molotov-koktélokat.

Először butaságnak tűnhet a Molotov-koktél az orosz fegyverekkel szemben, de talán nem ez a lényeg. Az emberek felhatalmazottnak érezték magukat, hogy tegyenek valamit, ne csak áldozatként üljenek,

ha mégoly kevés is az, amit tehetnek, mint a közösségi posztok írása, a tájékoztatás. Mint kiderült, ez nem is olyan kevés. A hírzárlat és teljes gőzzel folyó propaganda ellenére az orosz városokban az életüket kockáztatva vonulnak az utcára az emberek a háború ellen tüntetni. Ukrajnából egyre-másra érkeznek az olyan hírek, mint például, hogy a kígyók-szigeteki ukrán határvédők elküldik melegebb éghajlatra az őket halállal fenyegető orosz hadihajót, hogy civilek harccal megszereznek egy orosz tankot, sőt, hogy a fegyvertelen emberek több városban is az utcára vonulnak, és a szirénák ellenére elő lánccal igyekeznek megakadályozni az oroszok bevonulását.

Zelenszkij és az ukránok kitartására mintha meglepetten kapták volna fel a fejüket az európai és amerikai vezetők is. Az elején hümmögtek, halogatták a szankciókat. Zelenszkij és minden bizonnyal a saját meghatódott népük hatására most már fegyvereket küldenek Ukrajnába.

Nem lehet véletlen tehát, hogy az oroszok szeretnének bekeményíteni pszichológiai fronton. Míg egy héttel ezelőtt senki, még távolról sem, még gondolatban sem mert volna olyasmit feltételezni, hogy létezik ellenállás az orosz hadierővel szemben, most már itt is, ott is felröppen a kérdés, vajon veszíthet-e Putyin.

Tavasz van, bomladoznak a rügyek a fákon, mocorognak a magok a föld alatt. A kertekben, a hírekben és a szívekben mindannyian megtapasztalhatjuk: mekkora erő a remény.

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com

A háború a fejekben is dúl