Valahol a súrolóasszonyok és A suttogó című film között jártak gondolataim, amikor a bögözi Szakács Klementinával beszélgettem a hobbijáról. A napokban nagy nyilvánosságot kapott az a kisfilm, amibe Klemi a lócsontkovácsolás rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket.

Nem szokványos történet ez: se a szülők, se a nagyszülők nem tartottak lovat, mégis kislánykora óta minden a lovak körül forog a húszéves lány számára. 

– Úgy vallom, hogy ez zsigeri szinten van bennem. Életemben másik irány csupán egy volt, de amikor rajzoltam, akkor is mindig lovakat rajzoltam. Tudtam kicsi korom óta, hogy én lovakkal foglalkozom, ha nagy leszek – kezdi a bemutatkozását Klemi. 

Elmondása szerint már kisiskolás korában szeretett felkéredzkedni lovas szekerekre, kereste az állat társaságát. Nyolc-tízéves korában tanult meg lovagolni, élete első lovát tizenöt éves korában kapta születésnapi ajándékként, így visszatekintve ez az élmény adta számára a legmélyebb tapasztalatot.

Nem tudott elszakadni a lovaitól

– Egy négyéves arab lovacskáról van szó, aki lovardában volt betanítva. Akkor még annyiból állt a világ, hogy felpattanni a hátára, vagánykodni vágtázva. Elmentem Csíksomlyóra, ahol szegénynek begyulladt a lába. A kislány akkor vette igazán értelmét a lótartásnak, amikor le kellett tenni, pihentetni a lovat másfél-két évre. Megnyugtatni, etetni, gondozni. Elkezdtem figyelni őt, hogyan működik, hogyan segíthetek neki a gyógyulásában. Azóta

minden ló ínszalagját megnézem, amelyik elmegy mellettem

– számol be első szakmabeli tapasztalatairól.

Kezdetben a környékről kapott felkéréseket, szülők hozták lovagolni hozzá a gyermekeket, elkezdett bértartással is foglalkozni. Azon morfondírozott, hogy merre tovább: lovardát működtessen vagy a lovak gyógyításával foglalkozzon?

– Egy évet jártam egyetemre, de az nem volt élet, mindig azon járt az agyam, mi van itthon a lovaimmal. Négy napot gondozták a szüleim az állatokat, hétvégén hármat én. Inkább hazajöttem hozzájuk, nem tudtam elszakadni tőlük. Gondolkodtam az állatorvosi szakmán is, de

nekem nincs hat évem arra, hogy távol legyek,

s utána csak lovakkal akarok foglalkozni úgyis. Egy Facebook-poszt jött szembe velem, amiben a lócsontkovácsolást mutatták be. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, elkezdtem kutatni, hol vannak a környéken ilyen szakemberek, akiktől tanulni tudnék. Székelyföldön nem találtam, Magyarországra három-négy személynek írtam levelet, végül Botos Gergővel hozott össze a szerencse, tőle tanultam a szakmát, képzéseket tartott nekem – közösségi oldalt nyitott, ahol kommunikálni kezdett: masszázs, nyújtás, csontkovácsolás témakörökben.

Megérteni az állatot

Mégis mit jelent ez valójában, miben segít egy ilyen szakember? – tettem fel a kérdést. Csontropogtató döböcskölés, régi idők súrolóasszonyainak ecetszagú masszírozásai, lovak fülébe suttogók varázsszavai juthatnak eszünkbe.

– Ha megfigyelem a lovat, akkor rövid felmérés után meg tudom mondani, mi van vele: szorongás, görcs, idegbecsípődés, aszimmetrikus járás, izommelegség. A ló alapvetően nem szereti az ember társaságát, jól elvan, ha van mit enni-inni, hely, ahol legelni. A kezdetekben voltak napok, amikor sírva rohantam be a házba, hogy nem szeret engem a ló, fülét hátracsapva rám támadt, megijedtem nagyon. Meg kellett tanulnom, a ló nem bicikli. Nem úgy működik, hogy felpattansz rá és mész. Egy érző lény, akit gondozni és figyelni kell.

Ebben szereztem tapasztalatot, a gyógyításban szeretnék fejlődni, Amerikában egész komoly tudomány már a lócsontkovácsolás. Sokat olvastam a témában, tanultam a magyarországi szakemberektől.

A környékre már hívnak, pozitív visszajelzéseket is kapok, látom a jövőmet ebben

– mondja Klemi, aki fiatal kora ellenére láthatóan alaposan megtervezi életének következő szakaszát is.

Az alternatív gyógyításban van jövő, sebészeti beavatkozás nélkül is lehet segíteni a lovakon, ezt vallja Klemi, ebben akar fejlődni. Külföldre csak tanulás céljából menne, hiszen tíz év múlva is gyógyítani szeretne a környék egyetlen lócsontkovácsa.