Többszörösen díjazott író érkezik hozzánk Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy állomások után Székelyudvarhelyre. A rózsákról című könyv bemutatója több szempontból is aktuálisnak vehető, és ugyan a cím megtévesztő lehet azoknak, akik a szerzőt nem ismerik, nem kertészeti kiselőadásra kell készülni, bár rózsákról azért szó lesz.
„Van egy rózsákkal beborított világ, amit a háború sem tudott tönkretenni. Ebben a vajdasági világban a rózsa nem csupán a szépséget jelenti, hanem a mindennapok harcait, a családtörténetet és a túlélést is. Hogyan ismerjük fel a bezárkózást saját, örökölt történetünkbe, hogyan szabadíthatjuk fel ez alól magunkat? Danyi Zoltán megírta az év legszebb és leginkább embert próbáló regényét, amiről sokan le fogják írni, hogy olyan, mint egy rózsa: kívülről gyönyörű, de ahogy a szirmokon túl nézünk, úgy vesszük észre, milyen titkokat rejt. (…)Ezután soha többet nem fogunk ugyanazzal a lendülettel rózsát vásárolni” – írta a Könyves Magazin bő évvel ezelőtt.
Miközben jelentős írásokat tett asztalra a szerző,
nagyon jó kritikát kapott A dögeltakarító című regény is,
a 2015-ös könyvhétre megjelent mű felkavaró történet a délszláv harcokban részt vevő vajdasági magyar fiatal identitáskereséséről. A rózsákról című regény ugyancsak jó visszhangnak örvendhetett – a mostani könyves körútra Murányi Sándor Olivér kíséri el az írót.
Danyi Zoltán költő, író a vajdasági Zentán született 1972-ben. Bölcsészettudományi tanulmányait Szegeden és Újvidéken végezte, doktori fokozatot szerzett Hamvas Béla regényeiről írt értekezésével – Kivezetés a szövegből című esszékötete, később Hamvas levelezését és naplóit is gondozta. Prózai munkáiért 2009-ben megkapta az Irodalmi Jelen díját. 2011 óta rózsatermesztőként dolgozik. A 2015-ös könyvhétre megjelent regénye, A dögeltakarító a háború témáját dolgozza fel, ennek megírásáért Mészöly Miklós-díjjal jutalmazták. Füst Milán-díjat kapott 2019-ben. Budapesten, illetve szülővárosában él.
Székelyudvarhelyen a Retro Gold Étteremben április 27-én, azaz holnap este hét órától kerül sor a könyvbemutatóra – az eseményt támogatja a Szépírók Társasága, a Retro Gold Étterem, a G. Kulturális Egyesület, a Tein Teahouse, a Kájoni János Megyei Könyvtár és Hargita Megye Tanácsa.
A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható, a szerző dedikál.