Becsült olvasási idő: 6 perc 8 másodperc
Nagy Noémi Kriszta
"Ugye vagyok, aki leszek, ugye leszek, ami marad?" Hiperkarma

Soron kívül

Még több térfigyelő kamera a városnak, egy társasház fiataloknak – ebben a két témában ültek össze dönteni ma az önkormányzati képviselők. Előbbiek megvalósulásához először...
Becsült olvasási idő: 4 perc 47 másodperc

Huszonegy-huszonkét évesen megvoltak a romantikus elképzeléseim a szabadságról, ami olyan hangzatos szólamokhoz társult, mint a „szabadság-szerelem”, „kötöttségek nélkül élni”, „szabad madár” és ezek variációi. Ez egészen addig tartott, amíg egyik barátom a hasát fogva ki nem nevetett. Mondta, hogy most már ideje lenne leszokni a Jane Austen-könyvekről, eljött az ideje, hogy a lábam leérjen a földre. De ha nem akar leérni, akkor próbáljam ki a repülést – szerinte ugyanis valami ahhoz hasonló érzés lehet a szabadság is.

Eltelt azóta már vagy tíz év, és ismét felötlött bennem a szabadság gondolata. Ma számomra a szabadságot az jelenti, ha például határidő előtt fejezek be egy munkát, ha két rohanás között van időm olvasni, vagy ha valakivel úgy ülök le beszélgetni, hogy nem kell lesnem az órát… 

Jelenleg számomra a szabadság bizonyos keretek közé van szorítva, de elgondolkodtam azon, vajon máshol milyen lehet, milyen formái lehetnek még. Eszembe jutott a természet: főleg

azok a helyek, ahol ember ritkán jár, amit a Földanya öltöztet fel, és meg kell hagyni: nem igazán van jobb stylist itt a szeren! Nincsenek határai, nincs megszokott, sablonos protokoll,

amit be kellene tartani, mégsincs az az érzése az embernek, hogy valamilyen „erkölcsi normát” átlép, ahogy beborítja a moha a fenyőfát. Talán ez az egyik oka, hogy erős késztetést érzek mostanában arra, hogy minél több időt töltsek a természetben, a hegyekben, ahol ez a szelíd és zabolázatlan szabadság megnyilvánul.

Nemrég pont fent voltam a hegyekben, amikor egy kis gép átrepült a fejem fölött, és eszembe jutott a barátom mondata a szabadságról és a repülésről. Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lehet az a szabadság, amit az emberek megélnek repüléskor. Elindult bennem valami, és kerestem a módját, hogyan kerülhetnék ennek a tapasztalatnak a birtokába. És lőn: rátaláltam az „emberemre”. Jó fejnek bizonyult, könnyen találtunk időpontot, és előzetes információkkal is ellátott, hogy mire számítsak.

Bozótrepülésnek hívják ezt a repülési formát – mint azt megtudtam. Ez nekem az égadta világon semmit nem mondott, de sejtettem, hogy kell legyen benne valami „kanyar” a neve alapján. Megtudtam azt is, hogy jóformán semmilyen szabály nincs, a newtoni fizikát leszámítva. Bevallom, kicsit megrezzent a „szoknyám széle”, amikor előzetesen megnéztem egy videót. Nem vagyok az egyszer élünk híve, a veszély számomra nem vonzó, az viszont nagyon is vonzott, hogy feszegethetem a határaimat.

A csíkszenttamási Csonka-toronynál találkoztunk a pilótával, onnan szálltunk fel. Érdekes érzések egyvelege kavargott bennem abban a pillanatban:

na, most ugrik ki a szög a zsákból, hogy a hányadán is állok a ragaszkodásaimmal!

Megfordult a fejemben, hogy ettől kezdve több stabil pont nincs alattam, csak ez a gép, s az is a levegőben van… Maradjunk annyiban, hogy ez vigasznak kicsit kevés volt, de a félelem tova is szállt abban a pillanatban, ahogy megláttam a Csíki-medencét. A nap még épp, hogy fent volt, még érezni lehetett a melegét. Látszott, ahogy a köd leszáll és beborítja a településeket, mint egy takaró. A Nagyhagymás, ahogy még szelíden tükrözte a nap rózsaszín fényét, és ahogy lenézett az előtte elterülő vidékre, olyan volt, mint egy nagyapó, ahogy mesél a gyerekeknek. Alattunk egy vonat kanyargózott, mint egy csintalan kis kígyó. Lenéztem a házakra és udvarokra,

ahogy az emberek tevékenykedtek a kertben vagy a házuk tájékán. Olyan békésnek tűnt minden, mintha problémák nem is léteznének a világban.

Elgondolkodtam: vajon az Isten is így lát bennünket? Vajon onnan, ahonnan Ő szemléli a világot, tényleg minden békében van? Bármerre néztem, csak gyönyörködni tudtam és csodálkozni azon, hogy Valaki ilyen végtelen csodát, miként tudott kitalálni és megalkotni… 

Nem bírtam betelni a látvánnyal és az érzéssel – a szabadságnak egy számomra új formájával. Amikor valamit más szemszögből szemlélhetek, egy tágabb látókörű szemüvegen keresztül.

Mennyivel másabb ez a nyugodt szabadság, mint az a lázadó

tíz évvel ezelőttről! Milyen jó lenne, ha a hétköznapokban is felül tudnék kerekedni a problémákon, és ezen a „szemüvegen” keresztül tudnám szemlélni azokat! Talán akkor nem is akadályt látnék, hanem csak megoldásra váró feladatokat…

Ha ma valaki azt kérdezné tőlem, hogy mi a szabadság, továbbra se tudnék határozott definícióval előállni. Azt hiszem, én is azt mondanám, ha választ keres, talán próbálja ki a repülést..

Fotó: Kis Réka

A szabadság szelíd szárnyán