Ha van valami megfoghatatlan a világon, akkor a szépség biztos az. „Szép az, ami érdek nélkül tetszik” – mondta Immanuel Kant, de vajon Charles Darwin mit szólt ehhez? Az ő szempontjából a szépségnek rendkívüli szerepe volt az evolúcióban a párválasztás terén. Az őskorban igenis szükség volt arra, hogy a férfinak legyen széles a válla (annál nagyobb mamutot tudott hazacipelni), a nőnek pedig a csípője (annál több gyermeket tudott kihordani). Az általánosan elfogadott szépségjegyek mindig is szoros kapcsolatban voltak az egészséggel és a termékenységgel, egészen a 20. századig.

Mivel manapság igencsak kevés férfi jár vadászni (rájuk is szúrós szemmel nézünk), és a termékenységi ráta is csökken Európában, a szépség más elvárásokkal jelenik meg társadalmunkban, mint régen. A közösségi médiának „hála” olyan irreális elvárások jelentek meg, amelyeknek egyre nehezebb megfelelni. Erre a problémára reagált pár szakember, amikor megszervezték

a Szépülj tudatosan elnevezésű, nyolcalkalmas mentálhigiéniás képzést. A sepsiszentgyörgyi előadássorozat célja rávezetni a nőket, hogyan éljék meg jobban nőiességüket, hogyan hangolják össze a 21. század szépségtrendjeit és saját lehetőségeiket.

Hisz vajon hány olyan fiatal lány, nő van a világon, aki elégedett külsejével? Főleg amikor látja a közösségi portálokon magukat mutogató, „tökéletes” influenszereket, akikre amúgy rá sem lehetne ismerni smink és filter nélkül. A szépség- és divatipar sosem látott magasságokban szárnyal,

a sebészeti testkorrekció az USA-ban már tömegáruvá vált, miközben soha nem volt ennyi fiatalnak szüksége pszichológusra,

mint az utóbbi időben.

Furcsa kettősség van a társadalmunkban. Egyrészt jelen van az exhibicionizmus, az a létszükséglet, hogy kirakjam az Instagramra vagy a Facebookra, mit ettem, hogy nézek ki, merre járok a világban. A másik oldalon viszont egyre inkább bezárkózunk, közösségi életünket a négy fal között online, nem pedig szemtől szemben éljük meg. A járvány erre rátett még egy lapáttal. A szakirodalom ezt úgy jegyzi, mint tanult autizmust: megszűnnek a szociális kapcsolataink, és egyszerűen képtelenek leszünk a verbális közlésre. De lennie kell valamilyen felületnek, ahol megéljük a szépséget, és megpróbáljuk kiiktatni a rútságot – mondja Faragó Pálma klinikai szakpszichológus, aki a Szépülj tudatosan egyik állandó előadója (alábbi képen).

Megélni a szépséget, nem csak a külsőre értve. Magát a világjárványt és annak káros hatásait, a háborúkat, a médiában megjelenő szörnyűségeket mind-mind rútságként érzékeljük. Ezek mellett tán nem furcsa, hogy sosem volt akkora igény a szépségre, mint most.
Remélhetőleg nemsokára lecseng a pandémia, visszatérhetünk a normális kerékvágásba, és akkor a maszk is lekerül az arcunkról. A legtöbb nő, akivel beszéltem mostanában, furcsa mód utóbbit veszteségként éli meg. Mert hogy megint látni lehet majd az arcukat, megint látszik majd a pattanás, kevésbé fitos orr, kikerekedett arc – egyszóval a tökéletlenség. A közösségi online felületek, a szépségreklámok egyfajta digitális valósággá váltak: amikor nézed ezeket a tökéletesnek tűnő nőket, elhiszed, hogy ők ilyenek a valóságban is. Egy egészséges lelkületű ember mások tükrében létezik.

Amikor meghatározzuk magunkat, akkor nagyon fontos, hogy milyen tükörbe nézünk bele.

És amikor egy ilyen influenszernek vagy egy kozmetikai márka reklámarcának a tükrébe nézünk, akkor magunkban csak azt látjuk, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk – magyarázza a pszichológus.

A rengeteg „jól megcsinált”, egyformára sminkelt, legújabb divat szerint öltözött „ideált” nézve felmerül a kérdés: Hol marad a természetesség? A belső kisugárzás? Az önmagam és az önmagam másságának elfogadása? Nos, mindezek elérésére nem elég egy professzionális sminktanfolyam elvégzése, sem a hialuronsavas ráncfeltöltés, de még a 4D-s, lipolézeres zsírbontástól sem lépünk közelebb lelki belsőnk felé. Pedig egy önazonos nőnél nem lehet szebb, ezt Coco Chanel is megmondta.* Audrey Hepburn szerint pedig a leghatékonyabb szépészeti beavatkozás nem más, mint maga a boldogság.** 

Faragó Pálma azt vallja, ha valakinek vesztesége van a szépség terén – és hány nőnek van hiányérzete, ha a tükörbe néz?! –, először is meg kell találni, mi az, ami boldogsága útjába áll. Túlsúly? Karakteres orr? Deréktájon terjeszkedő úszógumi? Vékonyszálú haj?
Elsősorban a szimmetria az, ami szépérzetet kelt – mondja Faragó Pálma –, de nem lehet általánosítani, nincs erre formula, hogy valaki eddig szép, innentől pedig csúnya. Alapvető igazság, hogy általában ami arányos, azt szépnek látjuk. Ez ugyanúgy működik a külső és a belső szépség esetén: ha valami arányos, hitelesen fedi egymást, akkor azt szépnek érzékeljük. Akkor is, ha vannak testi, s egyéb hibák. Az is

kérdés, hogy az eszközökkel, amiket használunk, mit szolgálunk: eltakarjuk a hibáinkat vagy kiemeljük a szépségünket?

Például egy nő, aki életmentő műtéten esett át, és valamilyen csonkítás szenvedett el, nem gondolom, hogy képmutatásként visel protézist. Mert ő egy olyan szenvedést, olyan veszteséget élt át, ami nagyon személyes. Nem várható el, hogy közszemlére tegye. Veszteségeinket leginkább azokkal osztjuk meg, akikben megbízunk, a mindennapi életben pedig inkább megpróbáljuk elfedni, hogy ne tűnjünk gyengének. Ez nem egy újkeletű dolog, már az ókori egyiptomiaknak is volt protézisük. És sminkkészletük is. 

Jöjjön meg az érzés

Ahhoz, hogy valaki szépnek érezze magát, boldog legyen a külsejével, első lépésként meg kell válaszolnia magában: mi az, ami elégedetlenné teszi. Ha képes vagyok elfogadni azt, hogy például igenis van rajtam súlyfelesleg, és nemcsak a panasz szintjén, hanem valóban szeretnék változtatni, akkor tennem kell valamit. Ha pontosan tudom, hogy mivel vagyok elégedetlen, akkor már lehet vele dolgozni – ez ugyanígy van a lelki tényezők esetében is, mondja a szakember. 

A következő lépés az, hogy mérlegelem a lehetőségeimet. Mennyire vagyok motivált, hogy változtassak a valós vagy vélt hiányosságaimon? – Nagyon fontos, hogy végletekig őszinték legyünk magunkkal ebben a belső monológban. Ha arra a döntésre jutok, hogy igen, szeretnék változtatni, akkor jön a mérlegelés. Elég vagyok-e ehhez, vagy szükségem van segítségre? Ha ez utóbbi áll fenn, akkor meg kell keresni, honnan kaphatom meg.

Azt a lehetőséget kell megkeresni, ami a legközelebb áll hozzám, amit el tudok fogadni.

Lehet az egy barátnő, dietetikus, edző vagy mentálhigiénés szakember, pszichológus – a lényeg, hogy segítsenek kibékülni saját magunkkal testileg-lelkileg. Ki kell billenni az apatikus hozzáállásból, abból, hogy tagadjuk a problémáinkat. A gyászfeldolgozás fázisai hasonlók ehhez (tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás), a szépséggel kapcsolatos veszteségek esetében is ugyanez jellemző. A végső cél nem az, hogy gyönyörűek legyünk, hanem hogy gyönyörűnek érezzük magunkat. És akkor már olyan nagy baj nem lehet. 

*„A szépség ott kezdődik, amikor eldöntöd, hogy önmagad leszel.” (Coco Chanel) 

**„Hiszem, hogy a boldog lányok a legszebbek.” (Audrey Hepburn) 

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com