Szeretet 7 a neve annak az eseménysorozatnak, amit a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Diáktanácsa indított, Szalay Zsuzsanna pszichológus koordinálásával. Ezen a héten a diákok különböző „feladatok” során Gary Chapman szeretetnyelv-elméletével ismerkednek. A Refiben ez a harmadik ilyen alkalom.
December 13–17. között immár harmadjára szólaltatják meg a szeretetnyelveket az iskolában – a projekt alapját Gary Chapman elmélete képezi. Az amerikai író, család- és párterapeuta szerint mindenkinek sajátos nyelve van arra, hogy kifejezze a másik iránti szeretetét, és ugyanezen a nyelven fogadja a szeretetet a másik embertől. Elméletében ennek a nyelvnek öt típusát határozza meg: elismerő szavak, minőségi idő, szívességek, ajándékok és testi érintés. Az iskolában hétfőn az elismerő szavak kerültek fókuszba: a nap feladata szerint a tanulók bókokat és pozitív gondolatokat gyűjtöttek a párjuknak. Kedden a piros felsőbe öltözött tanulók ingyen öleléseket osztogattak, szerdán minőségi időt töltenek együtt egy táncos flashmob résztvevőiként, csütörtökön elérkezik a szívességek ideje, pénteken pedig a diákok saját készítésű ajándékokkal lepik meg egymást.
Szalay Zsuzsanna pszichológus, az esemény ötletgazdája elárulta, hogy a 2018-as és a 2019-es alkalomhoz képest most újabb feladatokkal bővült a projekt. Például az elismerő szavak napján ezúttal a gyermekek nemcsak maguk között, hanem a tanárokat is bevonva illették dicsérő, pozitív visszajelzésekkel egymást. A hétfőn indított szavazás egy másik újdonsága a projektnek – a diákok eldönthetik, hogy ki a legkedvesebb, legstílusosabb, legviccesebb, legizgalmasabb és a legdiákpártibb tanár az iskolában.
„Egyre izgalmasabbak a napok, és azt látom, hogy a feladatok teljesen megmozgatják a tanulókat.
Ennek köszönhetően az iskolában sokkal vidámabb a hangulat” – tudtuk meg az ötletgazdától, aki hozzátette: „A szülők és a pedagógusok egyaránt örömmel fogadják, hogy van egy ilyen különleges eseménye a Refinek. A tanárok aktívan részt vesznek az akcióban, gyakran maguk is teljesítik a feladatokat. A szülőket még nem tudtuk bevonni, de vannak ötleteink arra nézve, hogy kiterjesszük a feladványokat akár az I–IV. osztályosok, akár a szülők körében is.”
A Szeretet 7 sokkal többről szól, mint feladványok és játékok összessége – a gyermekek egy kérdőív kitöltésével szembesülnek azzal, hogy melyik az elsődleges szeretetnyelvük, vagyis milyen formában célszerű számukra kifejezni a szeretetet. Mindez segít nekik az önismeretben, az érzelmi intelligenciájuk fejlődésében, ugyanakkor az iskola közösségén belül az osztálytársak megismerésében, és nem utolsó sorban a hatékonyabb tanuló–pedagógus viszony kialakulásában. A gyermekek párban teljesítik a feladatokat, így az együttműködésre és a kommunikációra vonatkozó készségek is gyarapodnak – avatott be a részletekbe a pszichológus, aki azt is elárulta launknak, hogy az intézmény közösségén belül nagyon rövid idő alatt mutatkoznak meg a projekt eredményei.
Az osztályfőnökökkel beszélgetve kiderült, hogy
a diákok többségének a minőségi idő a szeretetnyelve – mondta Szalay Zsuzsanna – a gyermekek akkor érzik, hogy szeretik őkek, ha időt töltenek velük, figyelnek rájuk.
Kisebb gyermekeknél a testi érintés is elsődleges. Ahogy kamaszodnak, egyre inkább képbe kerülnek más lelki szükségletek is, és a szeretetnyelvek rangsorában felnőtt korukig apróbb változások is bekövetkezhetnek.
A pénteki zárónapon az V–XII. osztályos tanulók egy versenyen mérhetik össze kreativitásukat – az osztályok saját készítésű kisfilmmel vehetnek részt a megmérettetésen. A videónak tükröznie kell, hogy milyen mértékben vettek részt a Szeretet 7 foglalkozásain, milyen élményekkel gazdagodtak, ugyanakkor a zsűri a technikai kivitelezést is pontozni fogja. A verseny főnyereménye egy torta, emellett
az első helyezett osztály minden tagja egy felelés-mentesítő cetliben részesül, amit a második félévben használhat fel.
A Refi egyedinek minősül a Szeretet 7 című projekt tekintetében – azonban megtudtuk, hogy már más oktatási intézmények is jelezték, hogy szívesen átvennék az ötletet. Több udvarhelyi és nagyenyedi pedagógus is felvette a kapcsolatot a szervezőkkel azért, hogy kivitelezhessék ezt a rendhagyó eseménysorozatot saját tanintézményükben.
Fotó: Fülöp Attila