Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 8 perc 32 másodperc

Péterfy-Novák Éva író néhány napja egy bejegyzést osztott meg az Instagramon, melyet törölt is aznap. Később viszont leírta, miért cenzúrázta magát. Arról szólt a történet, hogy reklámcélból ugyan, de elfogadott egy külföldi utazást, hogy ott, külföldön íráskurzust tarthasson adott témában az odautazó érdeklődőknek. Az oldalán megnyilvánuló insta-tömeg rápirított, hogy így meg úgy, ezt azért nem várták tőle. Pénzt elfogadni?! Egy író reklámot engedjen be az oldalára, az életébe?! Micsoda szégyen! Többet nem olvasunk tőle egy sort sem! Többet nem is olvasunk…!  

Mióta a Facebook, az Instagram felhasználói rájöttek – a sokszor furcsa, hetente változó szabályok dacára –, hogy ezek a platformok megbírják a vélemény majd minden színezetét, és életfilozófiáról, nemi, vallási, nemzet-, gazdaság-, egészségpolitikai meggyőződésekről való kinyilatkoztatásokat, azt is, hogy

mit ettél ma reggel (kit érdekel?), mennyire szereted a partnered (pont itt mondod el? kit érdekel?), hogyan műtötte meg x orvos az orrod (vannak helyek, ahol vállalják),

és ki menjen el a búsba (nagyon sokan vállalják), arra is felkenve érzi magát a tömeg, hogy megmondja, látszik, te tényleg szőke vagy. Egy darab vehemens hangadóra van csupán szükség, kinek véleménye a többségét erősíti, rögtön jönni fog az éter minden szegletéből a bégetés. 

Péterfy-Novák Éva említett bejegyzésében ezt válaszolja a támadásokra: „Dolgozz ingyen, társadalmi munkában, ha pedig valaki pénzt adna azért, amiért olyan munkát végzel, amihez értesz, akkor utasítsd vissza, és hős leszel. (…) Szóval igen, elfogadtam ezt a munkát, és igen, pénzt kapok érte. Micsoda világ ez, kéremszépen!”

A világ már csak ilyen,

a tömeg képmutató. Ugyanakkor a tömegnek kontroll szerepe van/lehet – azon az állásponton vagyok, hogy a többségi véleményt minimum meg kell vizsgálni. A tömeg nem feltétlen buta… A tömeg azonban gyakran nem gondolkodik, hanem cselekszik. Hogy a világunk ilyen, lehet rajta siránkozni, komolyan venni kár. Az okosak többnyire kimaradnak az össznépi hőzöngésből. Ide írom hát én: nincs rendben, hogy a nép hangja befolyásoljon olyan egyéni döntéseket, mely egyedül az egyénre, s nem a népre vonatkoznak.

Nem marasztalhat(na) el, nem állíthat(na) pellengérre, nem vonhat(na) kérdőre. Persze, megteszi. Aki vállal bizonyos szerepeket, annak vállalnia kell az előbbieket is, nemcsak a tapsot. Nos, van, aki vállalja, tiszteletem érte, mert ezzel üzen is a népnek. 

Van egy plasztikai sebészettel kapcsolatos oldal, ahová betévedek olykor, ahol egészen elképesztően toleránsak (nevezzük annak az egyszerűség kedvéért) az emberek egymással, mert

éppenséggel a bejegyzést tevők nem sz…ral gurigáznak, szó szerint a bőrüket viszik vásárra.

Ha bárki rosszalló megjegyzést tesz valakire, vagy azonmód korrigálja is magát a következő mondatában, vagy őt utasítják rendre a többiek. És látszólag nincs harag. Példás.  

(Mellék)hatások

Voltak vezérek, jók és rosszak, akik elképesztő hatást gyakoroltak a tömegekre – random mondom: Cézár, Napóleon, Hitler, Martin Luther King stb. –, és volt tömeg, mely elképesztő hatással tudott lenni egyénekre, politikai vezetőkre, gondoljunk csak az azonnali le- és felmondásokra, ami tőlünk nyugatabbra bevett szokás, és ami nálunk nem túl gyakori. Például plagizálás miatt se nagyon mondott le mifelénk senki politikai tisztségéről, hatalmi visszaélés miatt aztán ugyan nem. Nyugat-Európában, Észak-Amerikában egy ferde este miatt keresztre feszíthet a tömeg, Kelet-Európában viszont a kellemetlen helyzetben lévő épp hogy maga áll be az erdőbe, illetve kikéri magának, amiért a nép elszámoltatná. Gondolom, fakad ez abból is, hogy maga a hatalom miként tekint a tömegre, a választópolgárokra, mennyire tiszteli, mennyire látja neveletlen, buta csőcseléknek, melyet manipulálni lehet és kell. 

A kályhához visszatérve, a kommentvezér is manipulál, tisztában van a hatalmával, fürdik a dicsfényben, amit a tömeg vetít rá. Veszélyes? Előfordul.

Rossz a híre

Rossz a híre a tömegnek, rossz a PR-je. Vezéreinek, melyek ad hoc kerülhetnek ebbe a szerepbe, ugyanolyan motivációi vannak, mint a tömegnek, elégedetlenek, kiábrándultak, nyugtalanok, félnek, agresszívek, valamiből azonban több van bennük, ez pedig a karizma (egó?). Ettől veszélyesebbek, mint a többiek. Vezér pedig mindig kerül, még az oly esetlenül szerveződő közösségben is, mint a közösségi média felületein egy-egy forró téma kapcsán összesereglett rajban.

Persze, a tömeg nem minden esetben erőszakos és bunkó, ez a feltételezés a múltban gyökerezik, eleve elítélni például egy tömeges megmozdulást ugyanolyan butaság, mint zsigerből elmarasztalni valamit. Együtt üvölteni a csapatodért a lelátóról megint más, felszabadító, az összetartozás érzése pedig hihetetlen örömmel párosul. Eközben a közösségi médiában megszokott acsarkodás, fikáztatás, beszólás és vad véleményformálás mindennapos, és

bár itt is kaphatsz összetartozás-érzést, örömöt, fölösleges összehasonlítani ezt bármi más közösségi eufóriával.

Ha oltásellenes kijelentést teszek, egyaránt körém gyűlik pozitív és negatív kommentelőkből is egy-egy had. Kinyír az egyik, mennybe emel a másik. Mit lehet tenni? Semmit, vagy de: megszólalás előtt mérlegelni (minek? minek?).    

Megismerni a kanászt

Le Bon előtt is rossz híre volt a tömegnek, azonban a 19. század második felében, a párizsi kommün véres leverése után ez a francia orvos megírta A tömegek lélektana című munkáját (és hasonlókat), ezért is tartja számon őt a szociálpszichológia. Nem mondott ugyanis légből kapott dolgokat. Úgy látta, hogy a tömegben az egyén tudatos személyisége megszűnik, a kollektív viselkedés beszippantja. Mit gondolt még Gustave Le Bon a tömeg működéséről? – Azért viselkedik az egyén tömegben úgy, ahogy, mert védi őt az anonimitás, egy-két ember viselkedése ragályos

(egy kutya ugasson csak az utcából, még kettő biztos rákezdi),

nő a befolyásolhatóság (egy magával ragadó vezér kijelöli az irányt). Ugyanez működik a közösségi médiában is: bűnbakot, vezért is szül a világ, és akkor elszabadul a pokol.

Ám még mielőtt részt veszünk a csetepatéban, és nagyon viszket a tenyerünk valamit beszólni, beírni, előbb vakarjuk meg.

A polkorrektségnek is ára van

Rengeteg szekértábor van, s ezeknek az ellenpólusára szerveződőkből is számtalan. Laposföld-hívők után, derékszögtagadók, melegjogi aktivisták, holokauszttagadók, bevándorlásellenesek, antiszemiták, homofóbok, euroszkeptikusok, cigányellenesek… Mindezekre van válasza a tömegnek, nagyon helyesen, sőt túl helyesen olykor. Mert

lassan-lassan eltűnik a múlt valósága, helyette afroamerikai grófokat látunk kosztümös filmekben, rockzenekarok veszik le dalaikat a repertoárról,

mert 2021-ben (korábban is volt rá példa) abuzív, diszkriminál, sztereotipizál stb., sterillé válhat a művészet, mert nem akarunk senkit megsérteni. Kontrollál tehát a tömeg, de ennek nem a cenzúrában, a képmutatásban, az erőltetett toleranciában kéne testet öltenie. Vagy nem ott kéne kontrollálnia, ahol semmi keresnivalója. A tömegnek tehát jó lenne olykor hallgatnia, mint a… mint a bárányoknak.  
És befejezésül álljon itt egy (szép) idézet a brit szociálpszichológia egyik atyjától, McDougalltól: „A szervezetlen tömeg pszichológiai jellegét úgy összegezhetjük, hogy az érzelmileg rendkívül fűtött, impulzív, erőszakos, ingatag, következetlen, határozatlan és cselekvésében szélsőséges, csupán nyersebb érzéseket és kevéssé kifinomult érzelmeket tanúsít, rendkívül befolyásolható, felületesen mérlegel, gyorsan alkot ítéletet, a gondolkodásnak-okoskodásnak csupán egyszerűbb és tökéletlenebb formáira képes, könnyen meginog és vezethető, nincs öntudata, önbecsülése és felelősségérzete, hagyja, hogy erejének tudata mozgassa, tehát hajlik mindazokra a megnyilvánulásokra, amelyeket bármilyen felelőtlen és abszolút hatalomtól várhatunk. Viselkedése így inkább egy féktelen gyermekére vagy tanulatlan, szenvedélyes vademberére emlékeztet egy különös szituációban, semmint átlagos tagjainak viselkedésére, a legrosszabb esetekben pedig inkább a vadállatéhoz, semmint egy emberi lényéhez hasonlít.”

Fotó: pexels.com

A tömegnek időnként kussolnia kéne