Ne légy Anti, avagy síkresz a friss síszezonra

Ne légy Anti! Vigyázz magadra és a körülötted lévőkre! Sok baleset elkerülhető, ha figyelünk, és tiszteljük egymást! Ezzel a felhívással és újabb jópofa videóval...
Becsült olvasási idő: 2 perc 30 másodperc

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem kapnak büntetést, csak legfeljebb egy listát, hogy mit és hogyan kell kijavítaniuk. Ugyanakkor a hiányosságok pótlását követően, a fogyasztóvédelem jól látható helyen megkülönböztető jelzést helyez el, amely a folyamatban lévő állapotot igazolja és mutatja a fogyasztóknak, vásárlóknak.

A gazdasági szereplők kérhetik, hogy a fogyasztóvédelem vizsgálódjon és ellenőrizzen náluk – premierként ezen ötlettel hozakodott elő az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Mint közlik, más állami intézményekhez hasonlóan, ezen akciójuk a gazdasági szereplők felkészítésére, okítására vonatkozó stratégiájuk része, és mint megjegyzik,

az önkéntes kontroll alá vonásnak csak pozitív hozadékai lehetnek

a vállalkozások számára.

Akit érdekel ez a lehetőség, kérelmet kell benyújtania az illetékes fogyasztóvédelmi igazgatósághoz. A Hargita megyei vállalkozók a Brassói Regionális Fogyasztóvédelmi Hivatal regionális biztosának írhatnak kérést a crpcbrasov@anpc.ro és a reclamatiţii.harghita@anpc.ro e-mail-címen.

A kérelemnek tartalmaznia kell a gazdasági szereplő azonosító adatait: nevét, székhelyének és valamennyi munkavégzési pontjának címét (beleértve a raktárakat is), a szolgáltatás, tevékenység sajátosságait. Ezt követően a fogyasztóvédelem közli látogatásának időpontját, majd elküldi az ellenőrző lapot is, mely tartalmazza az eljárás lépéseit.

A kérések feldolgozásánál elsőbbséget élveznek a vendéglátóipari, valamint az élelmiszer-feldolgozással és -kereskedelemmel foglalkozó egységek, illetve azok a vállalkozások, melyek a fogyasztók egészségével közvetlenül összefüggő szolgáltatásokat nyújtanak. Ha az ellenőrök hiányosságokat találnak, a kérelmező gazdasági szereplőt nem pénzbírsággal büntetik az intézkedés végén, hanem bizonyos végrehajtási időn belül korrekciós intézkedéscsomagban részesül, melyek teljesítését újra ellenőrizni fogják. A hiányosságok pótlását követően az ANPC jól látható helyen megkülönböztető jelzést helyez el, amely a folyamatban lévő állapotot igazolja és mutatja a fogyasztóknak, vásárlóknak.

A témában bővebben lehet informálódni a 0266–311702-es telefonszámon érdeklődve.

Kiemelt képünk illusztráció: pixabay.com

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!