Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 3 másodperc

A koronavírus-járvány negyedik hullámának lecsengésében érkezett a hír, hogy a Székelyudvarhelyi Városi Kórház két osztályvezető főorvosát részesítette kitüntetésben a román államfő.

„2020 márciusától a Székelyudvarhelyi Városi Kórház előbb covid-háttérkórházként, majd idén áprilistól covid és non-covid patológiát egyaránt ellátó egészségügyi intézményként működik. Ebben az időszakban négy koronavírus-hullámban volt kórházunk a megye és az udvarhelyszéki régió kiemelt klinikája” – közölte az intézmény sajtóosztálya. Az elmúlt időszakban végzett munkájukért dr. Biró Juditot, a fertőző osztály, valamint dr. Sav Hajnalt, az intenzív terápiás osztály vezető főorvosát az egészségügyi érdemrend lovagi fokozatával jutalmazta szerdán, a bukaresti Cotroceni-palotában tartott ünnepélyes átadáson Klaus Iohannis. 

A román nemzeti ünnep alkalmából tartott eseményen összesen negyvenhat orvos, tizenöt egészségügyi asszisztens és húsz pedagógus vehette át a rangos elismerést.

Állami kitüntetés két székelyudvarhelyi orvosnak