Idén új koncepció alapján emlékeznek az aradi vértanúkra október 6-án, Székelyudvarhelyen: nemzeti ünnepeink megtartásának kihívása ugyanis az, hogy az emlékezésen túl a szervezők évről-évre újat is nyújtsanak a résztvevőknek. Udvarhelyen ezúttal golgotajárásra invitálnak.
A város kulturális stratégiájában foglalt elvek mentén idéntől fajsúlyosabb szerepet vállal a rendezvények lebonyolításában a Művelődési Ház: mint azt már írtuk, az intézmény élén nyáron vezetőcsere történt, a továbbiakban pedig a Simon Mária Tímea vezette ház nagyobb szerepet vállal a városi rendezvények megszervezésében. Ilyen volt a könyv éve kapcsán tartott székelyudvarhelyi könyvvásár, és ilyen lesz az október 6-án sorra kerülő megemlékezés is, tájékoztatott Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere.
Történelemet végzett szakemberként talán még nagyobb kihívás újragondolni nemzeti ünnepeinket, hogy azok
ne csak évről-évre, a megszokott forgatókönyv szerint megtartott rendezvények legyenek,
hangsúlyozta Simon Mária Tímea. Ennek jegyében korábbi években Berze Imre képzőművész installációival emlékezett Székelyudvarhely az aradi 14-re, idén azonban újszerű ötlettel rukkolt elő a szervezőcsapat. Az aradi vértanúk kivégzése a Magyar Golgota, így Székelyudvarhelyen afféle golgotajárással adóznak a mártírok emléke előtt: az október 6-án délután tartandó ünnepségen 14 stációt járnak majd körbe a résztvevők, ahol minden egyes mártírra egyenként emlékeznek. A felvonulás délután 18 órakor a Művelődési Ház előtti téren veszi kezdetét, majd a megemlékezők a városközpontot megkerülve járják körbe a 14 állomást, ahol a kivégzés sorrendjében a vértanúk arcképei lesznek láthatók, illetve minden stációnál egy rövid performansz lesz. „Minden ilyen akció valamilyen formában kapcsolódik az aradi 14 adott tagjához, valamint a panókon a hősök utolsó gondolatait lehet majd elolvasni” – ecsetelte a Művelődési Ház vezetője.
Az újszerű ünnepség célja, hogy emberibbé, személyesebbé tegyék a megemlékezést, a golgotajárás történelmünket köti a saját, ismert életterünkhöz, a szervezők reménye ugyanis az, hogy így jobban beágyazódik a köztudatba az aradi vértanúk kiléte, akik – ahogyan Pálfi Kinga alpolgármester fogalmazott – „értünk adták az életüket”. Egyébként a szervezők, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, a helyi kulturális intézmények és a Művelődési Ház, arra sarkallják a tanintézetek pedagógusait is, hogy lehetőleg a diákokkal közösen vegyenek részt a rendhagyó ünnepségen.