Antal Orsolya
Antal Orsolya
,,Akinek nincs humorérzéke, soha nem bocsát meg annak, akinek van." Richard Osman

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 47 másodperc

Átváltozás című, legújabb darabjának bemutatójára készül az Udvarhely Néptáncműhely. Szerdán, március 2-án este 7 órától várják a néptánc- és népzenekedvelőket a Művelődési Házba.

„Az utóbbi időben sokat foglalkoztam a székelység mint közösség múltjával, értékrendjével, tudásával, önfenntartó, természetközeli életmódjával. Azzal a hittel, erkölccsel, renddel, ami évszázadokon keresztül működtette, összetartotta. Szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy egészen a közelmúltig folytatott életformája a természeti népekéhez volt hasonló, ruházata, használati tárgyai, eszközei stb. csak egészen kis mértékben voltak hatással a természetre. Ugyanakkor

ha nem is így hívjuk, de egyfajta kikristályosodott demokráciában élt és működött, a közösség volt mindenek felett, eszerint működtek az ember–ember kapcsolatok is.

Ezeket összevetve a jelennel, adja magát a kérdés, hogy a kívülről jövő, nagy fejlődési hullámok hogyan befolyásolták, milyen irányba mozdították el a székelységet, mi lett ősi tudásával” – foglalta össze a darab lényegét Antal József koreográfus.

A holnapi bemutatót követően jövő héten két alkalommal, csütörtökön, március 9-én, illetve pénteken, március 10-én láthatják az Átváltozást az érdeklődők. További információért, helyfoglalásért hívják a 0722–180046-os és a 0266–217538 telefonszámot.

Fellépnek: Antal Katalin, Bálint Endre, Faluvégi Erzsébet, Forgács Hunor, Fülöp Csaba, Golicza Bernadett, Hajdó Árpád, Hajdó Lóránt, Nagy Annamária, Orbán Henrietta, Sipos Réka Katalin és Szabó Tamás Zsolt.

Díszlet- és jelmeztervező Balázs Gyöngyi, zenei szerkesztő Román Hunor, zenél a Kedves zenekar. 

Fotó: Kinda Botond

Átváltozás – Bemutató a Néptáncműhelynél