Rendkívüli összejövetellel kezdődött idén az 1848. október 16–18-i agyagfalvi székely nemzetgyűlés kétnapos emlékünnepe. Sor került a Szent Korona másolatának leleplezésére, mindez a huszárok látványos felvonulása, zászlófelvonás és énekszó mellett.
Békét a honban! jelmondattal hirdették meg a székely nemzetgyűlés 174. évfordulóján tartott ünnepséget, melyet Udvarhelyszék egyik központi rendezvényévé alakítanának a szervezők. Az 1848-as októberi események például szolgálhatnak a ma emberének, hiszen akkor a székelyek, románok, illetve szászok összefogási szándékuknak adtak hangot, ebben látták a jövőt – hangzott el a megemlékezésen.
A kétnapos rendezvénysorozat október 15-én, szombaton kezdődött: felemelő hangulatban fogadták a huszárokat a település központjában, ezt követte a beszédek sokasága. A hagyományőrző huszárok megemlékeztek Berzenczey Lászlóról, aki az 1848–49-es szabadságharcban Kossuth kormánybiztosa volt, és Gál Sándorral, illetve a zabolai Mikes Kelemennel együtt szervezte meg a Kossuth-huszárok, a későbbi Mátyás-huszárok elnevezésű lovascsapatot. Az agyagfalvi általános iskola nem véletlenül viseli a görgényszentimrei primor, politikus, őshazakutató Berzenczey nevét.
Az ünnepség fénypontjaként avatták fel a művelődési ház előtt azt a Szent Korona-domborművet, melyet a Bács–Kiskun megyei testvértelepülés, Kunszállás ajándékozott Agyagfalvának,
és amelyet Ülkei Zoltán, Bögöz község polgármestere Almási Roland Márkkal, Kunszállás polgármesterével együtt leplezett le, jelképesen is szorosabbra fűzve a két település közötti köteléket.
A Szent Koronát mintázó és a nemzeti összetartozást jelképező alkotás a Kiskunszálláson élő Szűts Tamás szobrászművész munkája, a megmaradás üzenetét hordozza – hangzott el az eseményen. Az elöljárók kifejtették: a dombormű szimbolikusan az igazságot, a hitet és az egymás iránti szeretetet képviseli, s bíznak abban, hogy ezek az értékek nem merülnek feledésbe. A nemzetért tartott ünnepség mondhatni egy felhívás arra, hogy nem csak a múltért, hanem a jelenért és a jövőért is felelősséggel tartozunk – mondta Bögöz község polgármestere. Végezetül az egyházi elöljárók, dr. Juhos Imre kunszállási plébános, Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi unitárius lelkész és Páll Attila Csaba székelyudvarhelyi református lelkipásztor áldása hangzott el. Az avatóünnepség az agyagfalvi kórus műsorával és közös énekléssel zárult. A rendezvény három alapvető pillérre épült, ebből a szórakozásé a második napon teljesedett ki. Vasárnap különböző kulturális programokkal, illetve az agyagfalvi réten lovasíjász-bemutatóval várták az érdeklődőket. A szakrális pillért az ökumenikus istentisztelet képezte, míg a rendezvény gazdasági hátterét Hargita Megye Tanácsa, az Udvarhelyszéki RMDSZ, és a helyi önkormányzat biztosította.
Fotó: Tóth Árpád