Miklós Csongor
Miklós Csongorhttp://www.mikloscsongor.wordpress.com
„Mindegy, hogy hogy, csak nehogy sehogy."

Ne légy Anti, avagy síkresz a friss síszezonra

Ne légy Anti! Vigyázz magadra és a körülötted lévőkre! Sok baleset elkerülhető, ha figyelünk, és tiszteljük egymást! Ezzel a felhívással és újabb jópofa videóval...
Becsült olvasási idő: 5 perc 25 másodperc

Tegnap este Lionel Messi talán sokadjára koronázta meg pályafutását azzal, hogy a magasba emelhette a kollekciójából még egyetlen hiányzó trófeát, a világbajnoki serleget. Nem akármilyen életműre tette fel ezzel a pontot a harmincöt éves világklasszis, nem is csoda, hogy tízezrek sírtak a katari stadionban, milliók Argentínában, és lehet, hogy milliárdok a képernyők előtt.

Jutott könnyből rendesen az idei vébén, elég, ha csak a döntő nyújtotta hullámvasútra gondolunk, ahol a menny és a pokol között „ingáztak” a nemzeti csapatok játékosai, s velük együtt a fél világ. De jutott a könnyből azoknak is, akik talán egyáltalán nem követik a futballt, akik számára a labdarúgás nem egy igazi vallás. Míg egyesek az elvesztett vébédöntőt siratták, addig ezrek gyászolnak jóval nagyobb veszteségeket. Nagy ára volt ugyanis az ámulatba ejtő látványnak, a 45 Celsius-fokban üde levegőt biztosító légkondicionálónak, a közel százezer főt befogadni képes, csupán néhány hétre felépített konténer-stadionoknak. Az elmúlt tizenkét évben egyesek szerint 15 ezer, „optimistább” becslések szerint „csak” 4-5 ezer vendégmunkás halálát okozták az embertelen munkakörülmények a világbajnokság helyszínén.

Alapjáraton már az szembemegy a racionalitással, hogy egy foci-világbajnokságot télen, a szezon közepén rendeznek meg egy olyan országban, ahol nappal mérkőzést játszani a hőség miatt szinte lehetetlen. Hogy milyen körülmények között nyerte el a vb-rendezés jogát Katar, arról soha nem írtak volna a történelemkönyvek, hacsak a Netflix nem látja meg egy dokumentumfilm formájában a piaci rést a történetben. 

Néhány héttel ezelőtt még lehetett hallani némi háborgást a körülményekkel, a helyszínnel kapcsolatban, a „vb útjával a sivatagig”-témában, de aztán a játékvezető megfújta a kezdő sípszót, a játék pedig feledtetett mindent. 

Bizony, a futball sok mindent feledtetni tud, ez a csodálatos sportág olyan dolgokra is képes, amelyekre pusztán az emberi erőfeszítés talán kevés. Gyönyörű gólok, drámai fordulatok, öröm- és bánatkönnyek, poraikból feltámadó főnixmadarak, önmaguk szobrát ledöntő futballikonok. A világ szeme ismét a labda útját fürkészi, a háború, a tömegsírok, a gyászoló családok már a múlt, az alapvonalat 1,5 milliméterrel el nem hagyó, okos labda pedig a nagybetűs JELEN. Sok mindenre használható a futball, sokak szerint képes leszámolni többek között a rasszizmussal is. Erről tesz tanúbizonyságot a legismertebb futballisták arcával készült, érzékenyítő videók sokasága. A csapatkapitányi karszalagra hímzett, „Mondj nemet a rasszizmusra!” szlogen is azt üzeni kicsinek és nagynak, hogy a gyűlölet nem pálya. A futball azt üzeni, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, etnikumtól, vallástól, politikai hovatartozástól függetlenül. A futball valóban ezt üzeni, de csak a FIFA szigorú láttamozásával. A FIFA-nál ugyanis

mindegy a bőröd színe, mindegy, hogy melyik templomba jársz, (majdnem) mindegy, hogy kire szavazol, de az már nem, hogy kit szeretsz…

A futball képes megteremteni a békét, de a béke hirdetése a FIFA-nál politikai üzenet. Ha a FIFA elnöke a fél világot leigázó diktátorokkal fotózkodik, az diplomácia, ha futballisták állnak ki az egyenlőségért, az elnyomás felszámolásáért, a gyermekkórházak bombázásának megszüntetésért, az viszont politikai üzenet.

A kamera ma a győzteseket filmezi. Egy fiatalember felért a csúcsra, egy nemzet hullajt örömkönnyeket. A futball ismét csodát tett, a háttérben csapkodó hullámokat eltompítja a mindent betöltő eufória. 

Igen…, csak a futball képes arra, hogy milliókat érintsen meg érzelmileg. A futball csoda, a futball hatalom, s ezt jól tudják azok is, akik ma rendelkezhetnek fölötte. 

A futball egy szupererő, s mint minden természetfeletti hatalom esetében, nem mindegy, hogy kinek a kezébe kerül. Az emberek futball iránti szenvedélye, játék iránti vágya képes egyedül arra, hogy ha megkaphatják, betelhetnek vele, akkor hajlandóak szemet hunyni minden erkölcstelenség, minden etikátlanság, minden gazemberség felett, ami a „szent” játék körül végbemegy. 

Sokan azt mondják, hogy a foci nagy pénz. Igen,

a futball óriási pénz, amely már nem arra szolgál, hogy a fölötte rendelkezők földi élvezetekre költsék.

A pénz napjainkban maga a hatalom, a pénz a befolyás. Katarba nem a lóvé miatt került a vb, hanem a lóvé által. Mutassuk meg, hogy mi vagyunk a legjobbak, mi villantjuk a legnagyobbat, úgy is elérjük a célunkat, ha az az egész világot megbotránkoztatja majd. Ez, kérem szépen, maga a hatalom.

S kinek van „szüksége” a hatalomra, arra, hogy másoknál többnek, szebbnek, jobbnak érezze magát? Annak, aki bizonytalan, annak, aki a nyugalmát bent nem találja, így kint a világban keresi.

Minden idők legjobb vb-je zárult le tegnap, legalábbis a FIFA első számú embere ezt a kijelentést tette. Egy világbajnokság, melynek komfortját azok a segédmunkások teremtették meg, kiknek sírjához ma még virágot hordanak a hozzátartozók. Hogy miként fognak bevonulni ők a futballtörténelem nagykönyvébe? Valószínűleg lábjegyzetként, mint járulékos veszteség…

Az arany igazi ára