Tizenöt romániai cég részesült Szerethető Munkahely Díjban, közülük kettő Employer branding (munkáltatói márkaépítés) szakmai különdíjat is magáénak tudhat.
A Szerethető Munkahelyek versenyt 2017-ben szervezték meg először Magyarországon, célja lehetőséget biztosítani a vállalkozásoknak a bemutatkozásra, a munkavállalóknak pedig, hogy jelezzék, milyen az a munkahely, ahol szívesen dolgoznának.
– Azokra a cégekre, amelyek szeptemberig regisztráltak a DreamJobs munkahelyeket tömörítő portálon, október végéig lehetett szavazni.
Minden munkavállalónak fontos, hogy milyen csapattal dolgozik, milyen a közeg, a hangulat,
és ezt lehet megmutatni a cégprofilokon keresztül – mondta el Arros Orsolya, a DreamJobs Románia vezetője.
Amint megtudtuk, Romániában 3580 szavazatot adtak le a 200 regisztrált cégre. Csütörtökön szakmai előadások, workshopok zajlottak, külön cégvezetőknek és külön munkakeresőknek. A versenyhez kapcsolódó online konferencián mindig a legújabb HR-trendekről van szó, a mostani téma A változás az új normális címen futott.
Két Employer branding szakmai különdíjat osztottak ki kis- és középvállalatok, illetve nagyvállalatok kategóriában. A szakmai különdíjakat a Kész Romania Kft. adta át nagyvállalatok kategóriában, a kis- és középvállalatok kategóriában pedig a Codespring Softech Kft. Utóbbinál az Eco Tiny House nyert, míg a nagyvállalatok kategóriában a Harmopan pékség – mondta el Arros Orsolya.
Amint megtudtuk, Bukaresttől Szatmárnémetiig jelen vannak az említett platformon a vállalatok, de zömük Hargita megyei, fele udvarhelyszéki. A csapat célja jövőre legalább ötszáz céget bevonni a versenybe.
– Nem a cég tevékenysége a fontos, hanem az, hogy látnak-e összhangot a munkáltatók és munkaadók között azok, akik szavaznak – árulta el Arros Orsolya. Tehát, szabad a pálya, illetve jó, ha a főnök(ök) és alkalmazottak emberi viszonyt ápolnak.