Tizenhét székelyföldi fotós munkáiból nyílik kiállítás holnap este hat órától a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Ovi D. Pop nagyváradi fotóművész szakmai irányításával a kurzus résztvevői több területen is kipróbálhatták magukat az elmúlt hetekben.
„A tapasztalatot nem években számolom, hanem élményekben. Olyan pillanatokban, amelyeket sikerült megörökíteni. Olyan érzésekben, amelyeket sikerült fényekkel, árnyékokkal, formákkal megragadni” – vallja Ovidiu D. Pop, a nyolc hazai akkreditált fotósiskola egyikének működtetője, a Varadinum alapítója.
Négy városból, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Székelykeresztúrról és környékéről érkeztek a résztvevők csaknem húszan, haladók és kezdők egyaránt a június 20. és július 3. között szervezett kurzusra.
A képzés akkreditált, céget lehet alapítani az itt szerzett diplomával,
voltak résztvevők, akiknek megvan már, ők a gyakorlatért jöttek, a kezdők a tanulásért, a legfiatalabb mindössze tizenhárom éves volt – tudtuk meg Ovi D. Poptól. „Például a portré-, etno-, esemény-, természet-, tárgy- és aktfotózást is átvettük. Az elméleti oktatás és a stúdiófotózás a művelődési házban zajlott, az etnofotózás helyszíne a máréfalvi tájház volt, az aktfotózásé az udvarhelyi csillagvizsgáló, Hargitafürdő és a lóvészi Karakó-híd. Részt vettünk az udvarhelyi városnapokon és az Ezer Székely Leány Napján is, de Moraru P. Norbert Ilona-völgyi vadlesénél is fotóztunk medvéket és madarakat.
Nagyon sok jó helyszín volt, sok jó fotó készült, először tanítottam itt,
nagyon meg vagyok elégedve a tanoncok tudásszintjével” – számolt be az oktató, aki ősszel újabb képzést tervez Udvarhelyen.
A kiállításmegnyitó alkalmával adják át a megszerzett okleveleket is, a tárlat pedig egy hétig látogatható a Művelődési Ház koncerttermében.
Kiállítanak: Fosztó Hajnal, Gál Gergő Dániel, Jakab Zsóka, Kelemen Zsuzsánna, Kinda Botond, Kovács Attila, Lőrincz L. Lajos, Lukács Mária, Orbán Zsolt, Pataki Hajnal, Rebeka Eszter, Szöllösi Attila, Szőcs János Szilárd, Tokos Csaba, Török Róbert, Veszelka Margit és Zsombori Enikő.
Ovi D. Pop A nagyváradi Ovi D. Pop (1973) több mint két évtizede fotóz, kiadója nevéhez kapcsolódik számos Bihar megyei nevezetesség képes monográfiája, zsebkönyv és turisztikai útmutató. 2013-tól foglalkozik művészeti fotózással, a legtöbbet díjazott romániai fotóművészek egyike, alkotásait több mint ezerhétszáz díjjal jutalmazták nyolcvankét országban. Legmagasabb elismeréseiben részesítette többek közt a Romániai Fotóművészeti Szövetség, az Amerikai Fotográfiai Társaság, illetve a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (E.FIAP). A Magyar Fotósok Világszövetsége 2019-ben és 2021-ben is az Év fotósának választotta. Szülővárosa mellett többek közt Kolozsváron, Nagykárolyban, Hajdúszoboszlón, Ungváron, Csernyiviciben (UKR), Kisinyovban, Kassán, Brüsszelben, illetve Makaón és Szencsenben (Kína) vett részt egyéni és csoportos tárlatokon.