Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 31 másodperc

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház online beszélgetést szervez a melldaganatok korszerű diagnosztizálásával és kezelésével kapcsolatosan, melynek során az érdeklődők kérdéseire is válaszol az intézmény szakorvosa, dr. Csató Szilárd onkológus.

A melldaganat a nőknél a leggyakoribb daganattípus és a második leggyakoribb elhalálozási ok a rákos megbetegedések közül. Leginkább az ötven és hetven év közötti korosztályt érinti, de növekszik a felfedezett esetek száma a fiatalabbaknál is. Huszonkét éve, Párizsban az első rákellenes világkongresszuson írták alá a daganatos megbetegedések elleni nemzetközi összefogásra felszólító dokumentumot. Erre emlékezve nyilvánította a rákellenes küzdelem világnapjává február 4-ét a kongresszus.

A gyógyulási esély nagyban függ a diagnosztizálás idejétől, ezért nagyon fontos a korai felfedezés, kezelés

– írja közleményében a megyei kórház, mely rendhagyó eseménnyel készül a pénteki rákellenes világnapra. A világnap alkalmával a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház online beszélgetést szervez. Dr. Csató Szilárd onkológus szakorvos zoomos előadásában a melldaganatok modern diagnosztizálásáról és kezeléséről beszél majd, és válaszol is a felmerülő kérdésekre. Az előadás nyilvános, pénteken 14 órakor kezdődik, magyar és román nyelven zajlik. Minden érdeklődőt várnak, csatlakozni az alábbi linken lehet:

https://us02web.zoom.us/j/83458654596

A rendezvény Facebook-eseményét megtekinthetik itt is.

Az onkológus válaszol: online beszélgetés a melldaganatok diagnosztizálásáról, kezeléséről