Ez a történet valójában két évvel ezelőtt, decemberben indult, amikor Kocs Dénes Muzsna régi dolgairól beszélt a Ramocsa Népében, felidézve olyan fejezeteket a falu életéből, amiről már kevesen tudnak. Akkor említette, hogy a második bécsi döntés után egy orosz származású, muzsnai asszony, Szappanyos Margit tüntetést szervezett a határmódosítás miatt, hangos szóval ellenezte Muzsna Romániához kerülését. A zendülőket a csendőrség elfogta, egy erkedi román mentette meg őket a hadbíróságtól.

Gondoltam, többet tud erről az orosz asszony unokája, a székelyudvarhelyi nyugalmazott belgyógyász főorvos Mester Zoltán, de pont erről még ő sem értesült. Egy olyan családtörténetet mutatunk be olvasóinknak, amely magába foglalja az itt élők közel százéves történelmét: háborúkat, kommunizmust, munkás hétköznapokat és olyan erős szerelmet, ami Szibériából Muzsnába hozta Margit nénit.

Cári rubel és posztó

Nagyapám, Mester Dániel orosz fogságba esett az első világháborúban, a fogságot Krasznojarszk közelében töltötte. Nálunk hagyománya van a családban a molnárkodásnak, miután megtudták, hogy nagyapámnak is ez a foglalkozása, a lágerből átvitték egy közelben lévő településre: Uszty Kalmanka az Altáj-hegységben található, Biszk rajonban.

Nagyanyáméknak malma volt Szibériában, ott ismerkedtek össze, annyira, hogy házasság lett belőle, gyermekük született. Nyikoláj bátyám kétéves volt, amikor szabadult nagyapám a fogságból – kezdi a különleges családi történet felelevenítését Mester Zoltán a szülői házban.

Elmeséli a kalandos hazautazást is, a vonatozásukat Szentpétervárig, amit hajóút követett Németországba. Már nem Magyarországra, hanem Romániába érkeztek meg, eddig tartott a transzszibériai utazás.

– Nem kell mondjam,

dédanyám nem fogadta jól az orosz menyét, nem tudta elfogadni sokáig, nehéz volt szegény mamámnak a beilleszkedés.

Nehéz volt neki az elszakadás a szülőföldjétől, soha többet nem térhetett már haza Oroszországba. Kiadták neki a hozományt: posztót és cári rubelt. A rubel, mire ideértek, már semmit sem ért, elértéktelenedett. Volt neki rokkája is, aminek már csak a kereke van meg. Emlékszem, mondták, hogy édesapámék még a hozományként kapott posztóból öltözködtek itthon konfirmáláskor – idézi fel Mester Zoltán.

Hazatérve nem sokat tétlenkedtek a fiatalok, az 1920-as években felépítették az „orosz háznak” hívott épületet, amit azért is különleges volt, mert a végében szauna is volt. Ezt a funkciót később megszüntették a gyermekek, hogy a gőzfürdő átadja helyét a füstölt húsnak. Öt gyermekük volt az idősebb Dani bácsiéknak: az Oroszországban született Nyikoláj, muzsnai nevén Miklós, beszélgetőtársam édesapja, Dániel, annak ikertestvére Márta, Erzsébet és a mama nevét öröklő Margit.

Igazából Matriona Tyihanovná Szuponyina volt a becsületes neve

a nagymamának, akit egyszerűen Szappanos Margitnak „kereszteltek” helyben. Margit mama neve árulkodik még édesapjáról is, akit Tihamérnak hívtak.

– Miután hazatértek, felépítették a közös házukat, nagyapám vett egy gőzgépmalmot, a két fiát is kitanította a mesterségre, Miklós bátyám gépészként is ügyes volt. A falu végén van egy hely, Malomkertnek hívják, ott működött nagyapám, ott tanultak, molnárkodtak édesapámék is. Ez a viszonylag munkás, de békés időszak nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan a második világháború is elérte Muzsnát.

Ugye, Romániához tartoztunk, de a férfiak nagy része átszökött Magyarországra – mondja Mester doktor. Kicsit megszakad a beszélgetésünk, mivel párhuzamosan a kapu felújítása, újrafestése is zajlik, unokatestvére kitartóan csiszolja a bejáratot.

Orosz hadifogságban, újra

Dániel a magyar seregben szolgált, mestersége miatt nagy szükség volt rá a hadsereg ellátmányozásában, Nyugat-Magyarországon, Körmenden dolgozott egy malomban a háború alatt. Nem volt ennyire szerencsés Miklós, aki orosz fogságba esett, Odesszában töltötte ezt az időszakot.

– Nem volt könnyű ez az időszak számukra. Miklós bátyám román katona volt, a testvére levélben azt hazudta, hogy édesapjuk meghalt, hogy hazaengedjék, így szökött át Magyarországra. Később, a sok zaklatás és félelem miatt Márta nénémnek is el kellett szöknie a románok elől. Margit mama tartotta a frontot ebben az időben, igazi tenyeres-talpas nő volt, aki sokat lovagolt, szántott-vetett. Nálunk voltak elszállásolva az oroszok, amikor „kommandanték” terveztek valamit, akkor

mama kihallgatta őket, szaladt a faluba, hogy tyúkot és disznót akarnak rekvirálni az oroszok, rejtsék el az állataikat – de abban is szerepe volt, hogy Muzsnában ne bántsák a nőket a katonák,

a falubeliek szerint sokat kardoskodott ezért.

Dániel a magyar hadseregben való szolgálta után Kadicsfalván, majd Agyagfalván Sala Boldizsár malmában dolgozott, a háború végén behívták három évre román katonának. A kőműves szakma sem állt távol tőle, a szocialista Romániában hatalmas építkezések indultak, így került a család Onești-re, beszélgetőtársam ott élt két évig.

– A kollektív gazdaság viszonylag hamar megalakult egy-két lelkes helyinek köszönhetően, 1950-ben már elvették családunktól a malmot, de a szocialista rendszer sokáig nem örvendhetett a zsákmánynak, mert első este felrobbant a malom, köszönhetően a hozzá nem értésnek. 1957-ben törölték a családunkat a kuláklistáról – ekkor jött létre a Maros-Magyar Autonóm Tartomány.

Farsangkor mi kozákoknak öltöztünk

A faluban Muszkáknak csúfolták a családot az orosz asszony miatt, de román vidéken magyarnak számított Margit mama, az egyik, Brassóban történt esetét az unokája így mesélte el:

– Bement nagymamám egy boltba, ahol tört magyarsággal kérte a terméket. Rákiáltott az eladó románul, hogy „Vorbiți româneste!” Mama erre felháborodott, s azzal válaszolt, hogy az eladó akkor beszéljen oroszul, „Govorit po ruszki!” – mondta neki.

Unokája szeretettel emlékszik vissza a nagymama orosz bibliájára, amit rongyosra olvasott. Az itteni család unitárius volt, ezért mindannyian az unitárius templomba jártak. Gyermekeit, unokáit tanította oroszul,

igazi orosz konyhán éltek.

– Volt nekik a hússal, káposztával töltött, derelyeszerű ételük, amit itt barátfülének ismerünk, ő pilmenkinek hívta. Vagy ott van az a leves, amit borscsnak hívunk, amikor Ukrajnában jártunk, akkor meg is kóstoltunk, nagyon finom. De a scsíre, a káposztalevesre is emlékszem.

Nagymamám nem érte otthon a kommunizmust, itt találkozott a rendszer vívmányaival,

aminek talán egyetlen előnye volt számára: a könyvtárakban talált orosz nyelvű könyvek, amelyeket előszeretettel olvasott. Vannak olyan szólás-mondásaink is, amelyek közösek a két nyelvben: az orosz azt mondja, hogy „A madár korán énekel, elkapja a macska”, mi azt mondjuk, hogy „Aki korán énekel, attól ne kérj tanácsot”. Táncoltuk a Katyusát itthon, farsang alkalmával mi legtöbbször kozákok voltunk – idézi fel a nagymamához köthető emlékeit Mester doktor.

Leginkább gyermekkoráról beszélt unokáinak Margit mama,

 felidézve a rövid szibériai nyarat, de azt is, ahogyan szánkóztak a házak tetején a hatalmas hóban.

Elmesélte a kicsiknek azt is, hogy télen minden utca sarkán lámpás égett, az emberek bemehettek egymás házába, hogy meleg vizet véve egymástól, ne fagyjanak meg. Azt is elmondták, ahogyan a nagymama rácsodálkozott térségünk gyümölcseire, hogy olyan lehetett neki, mint amikor mi mediterrán vidékekre látogatunk el.

Alekszej bátyja meglátogatta Muzsnában

Az 1970-es években a műfordító Bán Péteren keresztül felvették a kapcsolatot az oroszországi rokonokkal, Margit nagymama egy fiútestvére, Alekszej meglátogatta őt Muzsnában.

– Ekkortájt járt itt Nágyesda és Galina is, unokahúgai voltak mamának, de nagyon örvendett annak, amikor a világ másik részén fekvő

Novoszibirszkből eljött a testvére hozzá.

Mi is közel jártunk ahhoz, hogy a Kaukázusban élő rokonokat felkeressük a kilencvenes években, vízumot kaptunk, de akkor tört ki a csecsen háború, nem tudtunk elutazni. A levelek, címek megvannak, van bennem annyi kíváncsiság, hogy felkeressem oroszországi gyökereimet, szeretnék a transzszibériai vasúttal eljutni Margit mama szülőföldjére – beszél vágyairól.

Az öregek kint pihennek a székelymuzsnai temetőben, kalandos és megpróbáltatásokkal teli életükről már kevesen tudnak. Mester Dániel, akit a faluban Muszkának hívtak, 1974-ben, felesége, a Szibériából áttelepült Margit mama 1979-ben hunyt el.

Megjelent a Ramocsa Népe c., Székelyderzs községi lapjának 2021-es, októberi számában.