Terveim szerint ez az utolsó: az utolsó bejegyzés a colitisről, az utolsó jelenés ebben az évben itt, ebben a formában. És úgy érzem, sok szempontból utolsó exponálás ez. Mocsok egy év volt, de nincs szomorúság bennem, dehogy, gyógyíthatatlan optimista vagyok. 

A Budenofalknál hagytam abba… Tavaly decemberben zendített rá a fellángolás colitis ulcerosában, és a Medrolon, meg a Budenofalkon rugóztam sokáig, mert a vérzéssel járó hasmenéses tünetek nem akartak megszűnni. Azt is megénekeltem itt, hogy a vérvizsgálat nem mutatott semmi gyanúsat, nem voltak gyulladásos értékek, vérszegénység, elvileg jól kellett volna lennem. Elvileg. 

Év elején terveztük, hogy a húsvétot jóapám a bátyáméknál tölti Sopronban, mi meg családostul utánamegyünk, pár napot maradunk, kicsit hátrahagyjuk az itthoni nyűgöt. Márciusban azonban már elég ramatyul voltam: az 56 kilómból ezidőre elég sokat leadtam, a délelőttjeim a vécézéssel teltek, dél körül, délután nyugalom volt, este pedig már kezdett meginogni a stabilitás. Aztán mikor már éjjel is a hasmenés lett a sláger, akkor

nyilvánvaló volt, hogy a terápia nem működik,

és a 2 grammnyi Budenofalk tabletta is csak rövid időre hozott enyhülést. Az évek során ritkán, de felmerült a biológiai kezelés, ám sosem mentünk bele ennek a részleteibe. Drága orvosom is óvatos volt ezzel, valószínű érezte, hogy nehéz ügy ez számomra. Egyszer olvastam utána, és teljes meggyőződéssel utasítottam el, mindeddig. Mert most úgy készültem Sopronba, hogy ez lesz az utolsó kiruccanásom, eddig tartott az erőm, nem tudom, mi vár rám, de beadom a derekam, sőt, ha lehet, én fogom kérni a biológiai kezelést.

Déjà vu

Bizton állítom, vannak csodák. Nem mindig vesszük észre, nem tudatosul, de csodálatosan hat az elme, a psziché az egészségre. Gyakran tudni sem kell mindent, azt se, hogy milyen kémiai hatás hogyan érvényesül a szervezetben, sok esetben egyszerűen

az a legjobb, ha nem tudod. Vagy a másik eset: tudod, hogy mit tesz veled a szer, és a legjobbat várod tőle.

Hogy képletesen fogalmazzak, nem a mellékhatásokat számolod, hanem a csillagokat. 

Elutaztunk Sopronba, késő este érkeztünk, éjfélig beszélgettünk. A másnap reggel volt hosszú hónapok után a legcsodásabb. Mintha mindent elvágtak volna, ami a kíméletlen jelen sodrában tart. Nem volt vérzés, sem hasmenés, és leesett a tantusz. Elfelejtettem, de most eszembe jutott: hogy sok esetben az autoimmun betegségeknél a környezetváltozás lehet a megváltás. Persze szedtem a gyógyszereim, Salofalk, Imuran, Budenofalk, és még kevés Medrol is volt. De ezek mellett is otthon volt bajom, most pedig megszűnt. És ez kitartott… kitartott május végéig. Történt ekkor egy malőr, ami nem csak az én saram, egy olyan gyógyszercsökkentés (kortikosztreidból, ami sajnos gondot tud okozni), ami nem volt megfelelő. Egy hét alatt csúsztam vissza oda, ahonnan decemberben elindultam (lefelé). Felismertem a hibás gyógyszeradagolást, és megijedtem.

Az ijedtség pedig sokkal többet rontott, mint a terápiában beálló törés.

Következett több hónap jojózás a gyógyszerekkel, míg végül október elején voltam olyan erőben, hogy azt a bizonyos széklettranszplantációt bevállaljam. Masszív hasmenésnél hasztalan, de a laboreredményeim jók voltak (mámmámijá), az állapotom nem volt a legrosszabb, és belevágtunk: az orvosom, és a donornak felkért barátném. Minden klappolt. Az eredmény? Hát…

Kemény vagy!

Pár nappal a széklettranszplant után varixműtétre jelentkeztem. Le volt ez egyeztetve augusztusban, nem akartam lemondani. Két éve toljuk a kovid miatt, ezért a sebésztől félve kérdeztem: Ha ősszel ismét beletenyerelünk valamibe, elmarad a műtét? Biztosított, hogy ezúttal bármi jöhet, október 22-én megműti a lábam, a visszerektől megszabadít. Fogták a fejüket az ismerőseim. Kemény vagy, mondták. – De annyira fáj, vagy az esztétika…? Hát fájt a vádlim és ödémásodott, dagadt. Évről évre rosszabb lett. Az egyik orvos megjegyezte, hogy úgy néznek ki az ereim, mint bizonyos aktív sportolóknak. Ah, bárcsak! Én viszont fél éve nem szaladtam kínlódás nélkül ötszáz métert.

És hopp, már bent is voltam a műtőben, párszor bealtattak, iszonyat jó volt,

a legjobban ez esett, és az a pár nap pihenő a kórházban. Gyerekek, a colitisnek meg híre sem volt! Aztán hazatértem, kötözés, kompressziós harisnya és kínlódás, az ágyékban lévő varrat sehogy sem akart behegedni.

December 31. van, és egy bő hete gyógyult be a vágás. Időközben viszont ismét rámköszöntött a vérző hasmenés. Ezek a reggelek, apám, amikor minden adva van, süt a nap, nincs vesződés, a munka megy, te pedig megérkezel a vécére és ott látod, hogy újból vörös, vörös és vörös. 

Nem akarom kihagyni azt az aprócska változást, hogy újfent tanuló vagyok. A nyáron elhatároztam, hogy ha nagy leszek, kozmetológus leszek. Előtanulmányt kell végeznem hozzá, ezért gyógyszerész asszisztens-képzésen veszek részt, és ha a Fennvaló is velem van, akkor jövőben a maradék két évem összevonva felgyorsítom az eseményeket. Korábban mindkét egyetemi tanulmányaimon így trappoltam végig. Hova sietsz? – kérdezte a mentorom a gyógyszertárban. Jó kérdés. Jó kérdés az egész eddigi életemre vonatkozóan. Valahová sietek, hogy megérkezzem. Hogy úgy érkezzem meg, ahogyan nekem jó. 

Nincs már Medrol, nincs Budenofalk tabletta, van helyette Budenofalk rektális hab. Hm, működik, bár nem vagyok száz százalékon. De a vérkép szerint igen, micsoda bravúr! 

Végezetül: visszérműtétet az vállaljon, akinek fáj. Akinek csak egyszerűen randa, az üljön nyugodtan, ha nincs felkészülve a harisnyás, kezdetben lassúbb életmódra. És aztán menni kell, futni, nem egy helyben ülni, állni. Erre kell edzeni műtét után. A székletranszplantáció ismételhető, semmi félelmetes nincs benne. Macerás előtte, de jó eredményekkel járhat. A colitist meg nem ajánlom. Ha mégis, nyomban be kell szerezni dr. Máté Gábor könyvét, A test lázadását. Daganatos, autoimmun betegségben, krónikus betegségben szenvedőknek felettébb szükséges olvasmány, és azoknak is, akik félnek… Optimista vagyok, magamat és a jövőt illetően is. Bármi történik, az egyben új esély is. Ne féljen senki változtatni, merjetek élni! 

Kiemelt képen: visszérműtét után két nappal az udvarhelyi kórház udvarán.