Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 40 másodperc

Nagyváradról Brüsszelbe, majd még messzebbre. Bechtold Imola másfél éve költözött családjával Kambodzsa fővárosába, Phnom Penhbe (ejtsd: Pnom Pen): férjével, két gyerekkel és két macskával. Idén már másodjára tölti a karácsonyt trópusi övezetben. Erről mesélt nekünk.

Kambodzsában két évszak van: száraz és esős. A száraz időszak decembertől áprilisig tart, míg az esős májustól novemberig. Errefelé a december és a január a leghidegebb időszak (akár 18-17 fokig is lemegy  a hőmérséklet), és bizony ilyenkor a helyiek, a khmerek – ahogy magukat nevezik – pulcsit, hosszú nadrágot, sőt kabátot is felvesznek. Az ő szervezetük teljesen máshoz van szokva, mint például az európaiaké.

Nekünk viszont nem kis fejtörést okoz, hogy akkor most karácsony van, de nincs hó, forralt bor és takaróba való bekuckózás. Alacsony hőmérséklet ide s tova, nekem még így is elég meleg van ahhoz, hogy a medencében úszkálhassak. Igazából ez a fő turistaszezon itt, nagyon kellemes az idő egy európai számára.  

Kambodzsa buddhista ország, a karácsony nem tradicionális ünnep itt. A kambodzsaiak azonban befogadóak, vendégszeretőek, a karácsonyt pont úgy megünneplik, mint a Halloweent vagy a Bálint-napot.

Velünk együtt ünnepelnek. December elejétől karácsonyi fények díszítik a várost, az utcák telis-tele vannak hóember, diótörő, óriás gömb és karácsonyfa alakú fénydíszekkel.

A bevásárló helyeken karácsonyi zene megy, hétvégenként több karácsonyi vásár is kínálja a helyi termelők portékáit. A vásárok színvonalas árui között gyakran találni olyat, melynek megvételekor helyi civil szervezeteket, nemes célokat támogathatunk.

Az alábbi fotó a Coconut nevű parkban készült, ahol a vásár mellett a színpadon több zenei formáció is fellépett, mint például egy hagyományos, koreai dobegyüttes és a Phnom Penh-i Musica Felice kórus, melynek tagjai karácsonyi dalokat énekeltek. A kórushangverseny teljesen megteremtette a karácsonyi hangulatot.  

Másrészt a karácsony számomra a mézespogácsa időszaka, és ezt itt is tudunk készíteni. Idén már négyszer sütöttünk a gyerekekkel. Egy adagot a helyi, többnyire expat közösségbéli gyerekekkel, cserkészcsapattal együtt, a másodikat a szomszédoknak, a harmadik és negyedik adagot pedig az iskolatársaknak. Így a karácsonyi hangulat már javában áll nálunk. 

A Kiskarácsony, nagykarácsony bárhol felcsendül a világon, meghozza számomra az igazi karácsonyi hangulatot. Legyen hideg, havas vagy meleg, bikinis idő, az ünnep bennünk lakozik. 

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Bikinis karácsony