Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 5 perc 3 másodperc

Nehéz időszakot zár Hargita Megye Tanácsa és az Udvarhelyszéki RMDSZ is, a járványhelyzet akadályokat gördített a közösségépítés és a gazdasági szereplők tevékenysége elé – mégis, számos sikeres projektet tudnak felmutatni. A 2021-es év eredményeiről, és a 2022-es évhez kapcsolódó tervekről Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke számolt be.

Lehetővé tették idén a pályázatok online leadását, ennek keretében összesen 462 pályázatot támogattak. Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint év végéhez közeledve jól látható, hogy az online ügyintézés nagymértékben megkönnyítette a projektek leadását. Növelték ugyanakkor a családprogram és a sportpályázatok költségvetését, a következőkben pedig a turisztikai fejlesztésre fektetik a hangsúlyt. 

Az elmúlt időszak rávilágított arra, hogy a pandémia olyan mértékben lehetetlenítette el a külföldi turizmust, mint amilyen mértékben növelte a belföldi utazási lehetőségeket. A turisták számára több, élményt nyújtó programra lenne szükség, ugyanakkor az alelnök rámutatott arra is, hogy még mindig megoldásra vár a sípályák környékén a parkolás, zsúfoltság van. Az átalakult turizmus következményeként a vendégek elsősorban nem szállást keresnek, hanem szórakozási lehetőséget – Bíró Barna Botond példaként említi az elmúlt szezonból a Predealon és a Hargitán kialakult tömeges forgalmat. A megoldást az utak építésében, a felvonó szerkezetek kialakításában látják. Még ebben az évben megkezdődött Szentegyháza szennyvízmentesítése, ami segíti majd a jövőbeli útépítést, továbbá

a kápolnási önkormányzat pályázatot nyert egy felvonó megépítésére. Ennek kivitelezése egyelőre stagnál, mert a közbirtokosság nem ért egyet a szerkezet létesítésével.

Tartanak ugyanis a környezetszennyezéstől, óvnák a területet…

A tervek szerint jövőre is kiemelten fontos marad a turizmusfejlesztés, hiszen a Visit Harghita platform máris megelőzte sok más, korábban létrehozott versenytársát az alkalmazások közül. A helyi turizmus népszerűsítésében olyat értek el, amire eddig még nem volt példa – újságolta az alelnök. Kurkó Árpád közreműködésével a Hargita Gyöngye Ásványvíz az egy liternél nagyobb kiszerelésű palackokon feltüntette a Visit Harghita logóját. Ezzel országosan népszerűsíthetővé vált a helyi turisztikai látnivalókat összefogó alkalmazás. Bíró Barna Botond elmondta, a Visit Harghita munkatársai azon dolgoznak, hogy létrehozzák a sípályákhoz szükséges egységes belépőrendszert, így a vendégek egy belépőkártya megvásárlásával több pályát látogathatnak a tél folyamán. 

A turizmus mellett 2022 a gasztronómia éve lesz: Hargita megyében támogatásban részesülnek a lakáséttermek, különböző gasztropontok. Amint az korábban írtuk, az említett lakáséttermek kizárólag vidéki környezetben jöhetnek létre. 

A pályázati rendszeren túl is sikeres évet zárnak: Bíró Barna Botond kiemelte, hogy fő támogatói voltak a székelyudvarhelyi Siculus Fesztiválnak és a Míves Emberek Sokadalmának. Emellett támogatták az egyházakhoz köthető rendezvényeket, az Ezer Székely Leány Napját, az unitáriusok szejkefürdői találkozóját.

A gazdasági fejlesztések terén kiemelkedő eredményeket értek el azzal, hogy a fejlesztési ügynökség csapatához csatlakozott aligazgatóként Péter Sándor. Ezzel együtt sikerült elindítani egy olyan folyamatot, ami segítséget és szaktanácsadást nyújt a megyei mezőgazdasági vállalkozóknak. Nem csak városon, falvakon is sikerült megfelelő információcserét és tájékoztatást biztosítani a vállalkozásoknak. Mindebben szerepet játszott a Harghita Business Center tevékenysége, amelynek mintájára újabb két inkubátorház létesülhetne Balánbányán és Székelykeresztúron, magyarázta az alelnök. Ezek az intézmények ugyancsak a fiatal vállalkozókat támogatják majd: a tervezetet már elfogadták, és a szerződéseket is még ebben az évben aláírják, tudtuk meg. 

Célkeresztben a bringautak

Hargita megyében bizonyos leszakadt útszakaszok feljavítása, illetve az utak fejlesztése is égető probléma – ennek kapcsán szem előtt tartják több terelőút létesítését, amelyek tehermentesítik a városok forgalmát. A megyei hegyimentő szolgálattal közösen bicikliutakat alakítottak ki – folytatta beszámolóját az alelnök, de továbbiak kiépítése szintén sürgető feladat: többek közt megtakarítják és jelzésekkel látják el a már meglévő szakaszokat, illetve aszfaltozzák a földutakat egy beruházás keretében. Készülne egy szakasz Varság, Korond és Szováta között, illetve egy Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely között is.

Fotó: Fülöp Attila

Bíró Barna Botond: A vendégek elsősorban nem szállást, szórakozást keresnek