Székelyudvarhely újdonsült táncstúdiójának létrehozóit már a kezdetektől foglalkoztatja a gondolat, hogy otthont adjanak egy képzőművészeti tárlatnak. Ezen a héten érkeztek el a február óta dédelgetett terv megvalósításához: ma, július 22-én 18 órakor megnyitják Burján Anna festőművész kiállítását a Térben. 

A gyergyószentmiklósi Burján Anna a kortárs képzőművészek fiatal generációjának rendkívül sokoldalú alkotója. A ritkán megmutatkozó művészek közé tartozik, most viszont közszemlére teszi az utóbbi években készült festményeit. Szabadon csapongó, színeitől már-már szétrobbanó képeinek erejéről győződhetünk meg a kiállításon.  

– Mikor kerültél a fogorvosi hivatás mellett kapcsolatba a festészettel?

– Gyermekkoromban a húsvéti tojásfestés volt az első találkozásom a festészettel. Időközben eltávolodtam a művészetektől, mert a marosvásárhelyi egyetem fogorvosi karára felvételiztem. Három évvel ezelőtt, amikor javában zajlott a vizsgaidőszak, körbenéztem a szobámban, és olyan dolgokat vettem észre, amelyek addig nem vonták magukra különösebben a figyelmemet.

Láttam az ágyneműhuzat mintáit, észrevettem a szőnyeg színeit… Bármerre néztem, körülvett a művészet és a kreativitás lehetősége. Hirtelen a semmiből óriási vágyat éreztem az alkotás iránt. Festeni akartam, és átélni annak minden örömét.

Nem értettem, hogyan vágyhatok egy olyan érzésre, amelyet még meg sem tapasztaltam.

Kicsit olyan ez a helyzet, mint amikor valaki énekes szeretne lenni, pedig nem is hallotta magát énekelni. Pár nap múlva kapcsolatba kerültem a digitális festészettel, nem volt szükségem eszközökre, sem technikai tudásra, csak a képzeletem szabta a határokat. Nagyon megtetszett az a szabadság, amit az alkotás alatt éreztem. Bátorságot merítettem ebből, majd elkezdtem akrillal festegetni. Namármost, ecset hiányában, a ceruza végét mártottam a festékbe és egy harisnyatartó kartonra festettem. Az olajfestést két évvel ezelőtt kezdtem el. Hálás vagyok, hogy hallgattam a megérzéseimre, mert jelenleg el sem tudnám képzelni a napjaimat festészet nélkül.

– Mi inspirál?

– Legfőképpen az érzések inspirálnak, ezeket próbálom képileg ábrázolni. Néha a gondolatokat látom képekké formálódni, máskor egy pillanat töredékén múlik, s festés közben születnek új gondolatok, formálódik a történet. Inspirál a munkafolyamat vagy az alkotás közben érzett öröm. Amikor festeni kezdtem, próbáltam elzárni magam más festők alkotásaitól, a saját stílusomra, a saját ecsetvonásaimra voltam kíváncsi.

Nem akartam, hogy befolyásoljanak, s nem akartam utánozni senkit. Jobban belegondolva, most is imitálás alapján festek, hisz a természet formáit, színeit ábrázolom. Talán a képeim teremtik újra a természetet. 

– Hogyan lesz egy érzésből kézzelfogható műalkotás?

– Ez változó. A legjobb, ha szabadon csapongó gondolatok és érzések alapján festhetek. Ilyenkor a kép úgy nyílik ki, akár egy virág. 

– Mennyi befejezett munkád van? Ebből mennyit láthat majd az udvarhelyi közönség?

– Nagyjából húsz befejezett alkotásom van, amiből tízet viszek a kiállításra. Ez lesz az első kiállításom. Nagyon izgatott vagyok, nincs tapasztalatom ezen a területen, így el sem tudom képzelni, hogy mire számíthatok. 

– Volt korábban is kötődésed Udvarhelyhez?

– Nagyon szép város, sok szép emlék fűz hozzá, édesanyámmal sokat kirándultunk errefelé. Amikor a Tér stúdió megálmodója, Ruszuly Ervin felkeresett, örültem, mert fordított helyzetben, hogy én keressek a képeimnek kiállítótermet, még nem lenne elég bátorságom. Ervint Marosvásárhelyről ismerem, mindig rendkívül nyitott és közvetlen volt, külön öröm, hogy lehetőséget lát a festményeimben. 

– Van a festészetben mestered, akitől tanultál? 

– Sajnos nincs, pedig egy mentorral könnyebb lett volna bejárni azokat az utakat, amelyeket egyedül megtettem. Köszönettel tartozom a sógornőmnek, Magyari Annának, aki egy rendkívül tehetséges ékszerész. Az ő véleménye és biztatása mindig sokat jelentett számomra, tőle tanultam azt, hogy hogyan adhatom önmagamat a festészetben. 

– Milyen színeket, formákat, mintákat, anyagokat használsz szívesen?

– Szinte mindegy, csak modern és formabontó legyen. A képeim színesek, bohókásak, átitatva egy adag melankóliával és szürkeséggel, mert az emberekben is folyamatos kettősség zajlik a világos, vidám és a sötét, borús között. Izgalmas az élénk, vibráló színeket szembeállítani a szürkével, esetleg a zajt a csenddel vagy a vidámat a szomorúval.

A képeim egyensúlyoznak a negatív és pozitív pólusok között,

így mutatják meg a világ összhangját. Az alkotásban két úton járok, az egyik a hagyományos olajfestés, a másik a digitális festészet. Mindkettő másfajta örömet okoz. Legszívesebben emberi arcokat és a test mintázatait viszem vászonra, de kedvelem a tértől könnyen elhatárolható, letisztult formákat is.

– Azt olvasom, hogy szeretsz kalandozni, túrázni. Ezek az élmények milyen hatással vannak az alkotói énedre?

– A kalandozáshoz bátorság, kíváncsiság és kitartás kell, ugyanerre van szükségem a festészetben is. A kirándulás és a festés egyaránt kinyitja, izgalmassá teszi a világot.

– Mit szeretnél közvetíteni a közönségnek azon a tíz festményen keresztül, amelyeket Udvarhelyen kiállítasz?

– A kiválasztott képeken szereplő karakterek az elszigetelődést, illetve az individuum előtérbe helyezését idézik fel. Rámutatnak arra, hogy az énközpontú világszemlélet által mi is épp így szakítjuk ki magunkat a természet és a társadalom egységéből.

A karaktereim statikusan állnak, de fel vannak vértezve tulajdonságokkal és érzelmekkel. Az elfogadás és elengedés művészetét ábrázolják.

A gondolatok, az érzelmek jönnek-mennek, szinte tombolnak bennünk és körülöttünk, közben a karaktereim nem félnek egyedül maradni, csendben lenni, hogy megtalálják az életben azt, amire igazán érdemes figyelmet fordítani – önmagukat.

– Jelenleg min dolgozol?

– Most fejeztem be az eddigi legnagyobb méretű festményemet, és már nagyon várom, hogy ismét jöjjön az ihlet, s kézbe vegyem az ecsetet.

Burján Anna kiállítása a Térben (Villanytelep utca 7. szám) tekinthető meg július 22-től októberig.