A folyamatos fejlődésért küzd az udvarhelyi női kézilabda. Chiratcu Andrea hat éve az ACS Hargita Kézilabda Klub balszélsője, sőt, 2019 és 2022 között csapatkapitányként képviselte a csapatot, az idei első mérkőzésen négy hetest értékesített Torda ellen. A játékossal beszélgettünk edzésekről, játékstratégiákról, a csapat eredményeiről, illetve a lemaradásokról, amelyeket be kell még hozni. 

– Hogyan lettél kézilabda játékos? 

– Ötödik osztályos voltam, amikor elkezdtem játszani. Már akkor nagyon tetszett, de csak két évvel később kezdtem komolyabb mérkőzésekre járni, mikor csatlakoztam a Junior csapathoz. Rendre részt vettem a Junior egy, kettő, három csapatában – ezek mind a sportiskolához tartoztak. Első pillanattól kezdve a kettes számú mezben léptem pályára, mondhatni, ez volt a szerencseszámom. Idéntől azonban a hatos számú mezben láthat a közönség – ez a szám is közel áll hozzám, hisz hatodikán van a születésnapom. 2016-ban kerültem a felnőtt csapathoz, a Hargita Kézilabda Klubhoz – ez már egy privát klub, csak udvarhelyi tagokkal. Új játékosok ritkán érkeznek hozzánk. 

– Milyen jelenleg Udvarhelyen a női kézilabda helyzete?

– A női kézilabda háttérbe szorul a férfiakéhoz képest – de ez az elmúlt évtizedekben sem volt másképp. Legkitartóbb szurkolóink a családtagok, a barátok, akik elvárják a jó eredményeket.

Ha nem lövünk gólt, nincs nézőközönség. 2016-tól 2018-ig a megyei bajnokságon vettünk részt, de már nem jelentett kihívást ott játszani. Ekkor hagytuk magunk mögött az amatőr kategóriát, és beneveztünk az A divízió mezőnyébe, itt már profi csapatokkal nézünk szembe. Voltak már olyan meccsek, amikor pozitív meglepetést okoztunk nemcsak a közönségnek, hanem az ellenfelünknek is.    

– Sok udvarhelyi játékoshoz képest, közel a harminchoz, már rangidősnek számítasz. Milyen a kapcsolatod a csapat többi tagjával? 

– A kézilabdára elsősorban hobbiként gondolok, hisz főállásban más területen dolgozom. A játék iránti szeretetem vezet a pályán, s ahogy tudom, segítem a csapatot. Lényegében a klub arra összpontosít, hogy felfedezzék, neveljék a fiatal tehetségeket – kimondottan a junior egyeseket, ugyanis nekik lesz lehetőségük átigazolni nagyobb csapatokhoz, s felső osztályban játszani. Én is szeretnék fejlődni, de gyakran kihagyom a napi edzéseket, pont a munkahelyem miatt. 

– Az udvarhelyi csapatnak voltak nagy felfedezettjei?

– Három egykori csapattársam jelenleg a Besztercénél játszik: Munteanu Cristina, Bálint Noémi és Fekete Anna.  

– Milyen más csapatokban játszottál már?

– Amikor junior voltam, akkor egyszer kölcsönadott a csapatom Kézdivásárhelynek és Marosvásárhelynek. Ebben a periódusban is az udvarhelyi edzéseken gyakoroltam, csak versenyekre utaztam el.

Nem láttam bele abba, hogy milyen módon edzenek a többiek, de tapasztalataim szerint a román játékosokban sokkal több az akarat, masszívabbak a pályán, s mintha erősebben tudnának küzdeni. Mi hozzájuk képest alacsonyak is és vékonykák vagyunk. 

– Kik voltak az edzőid? Kitől tanultál a legtöbbet?

– Az alapokat Balázsi Ildikótól tanultam – ő volt az első edzőm, és megszerettette velem a kézilabdát. Utána Rigó Bélától tanultam, most pedig Mester Zsolt a csapat edzője. 

– Mi a te erősséged?

– Korábban irányító voltam, jelen pillanatban balszélső vagyok. Mindkettőt szeretem, bár az irányítónak több játéklehetősége van. Az egyik erősségem, hogy nagyon jól látok a pályán, azaz ha középen vagyok, akkor jobban tudom segíteni a társaimat, hogy gólt dobjanak. 

– Voltak súlyos sérüléseid?

– Szerencsére eddig megúsztam egy bokaficammal és zúzódásokkal, de az új csapatkapitánynak, Miklós Flórának nemrég volt egy alkartörése. A kézilabdásoknál gyakori probléma az Achilles-ín gyulladása, szakadása, esetleg a térd és a váll túlterhelése. 

– Hogyan értékeled a tavalyi szezont?

– Szép eredményt értünk el hazai pályán a Dacia Mioveni ranglistavezető csapata ellen. Az utolsó fél percben kaptunk egy gólt, ami az ő javukra döntötte el a játékot. Ennek ellenére gördülékeny meccs volt, amire szívesen emlékszem vissza.  

– Milyen lesz az idei? Kik lesznek a csapat legnagyobb ellenfelei?

– Az idei bajnokságokon már van egy győzelmünk a Nagyváradi Tonic ellen. Tizenhárom csapat van egy szériában, mindenki mindenkivel játszik, úgyhogy még sok mérkőzésünk van hátra.

Csapatunknak van néhány jól betanult stratégiai sémája, és amikor nem ismerjük az ellenfelet, akkor sorra vesszük ezeket. Helyzeteket teremtenek, és segítségükkel át tudjuk verni az ellenfelet. Idén Kolozsvár, Zsilvásárhely (Tîrgu Jiu) és Beszterce ellen lesz nehéz játszani. 

– Hogyan teszi túl magát a csapat a vereségeken?

– Sokáig magunkat okoltuk. Rájöttünk arra is, hogy egymás után több vereséget könnyebb feldolgozni. Rengeteget hibázunk, de az építő kritika segít. A fiatalabb játékosok látványosan fejlődnek – a vereséggel végződő meccsek után, az öltözőben tanácsokat kérnek arra nézve, hogy mit lehetne másképp csinálni. Az edző pedig általában készít egy olyan tervet, ami edzés révén kijavítja a hibáinkat. 

– Milyen eredményekre vagy a legbüszkébb?

– Neveztek már a legeredményesebb játékosnak, és többször előfordult, hogy egy-egy mérkőzésen én dobtam a legtöbb gólt. Régen számoltam a gólokat, mára ez elmaradt, de amikor pozitív visszajelzéseket kapok, akkor megelégedéssel tölt el, hogy még rengeteget tudok adni a csapatnak. Számos csapatérmem van: minden évben részt veszünk a Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornán, innen hoztunk már haza harmadik és második helyezést is. Egyébként éppen pénteken indulunk Miskolcra, az idei Kárpát Meditop Kupára. 

– Hogyan edzed a tested-lelked a meccsek előtt?

– Jórészt fizikailag készülök a mérkőzésekre. Nagy Sándor erőnléti edző segít formában tartani magam, s heti egyszer részt veszek egy kézilabdaedzésen, ahol nők és férfiak vegyesen játszanak egymás ellen. A legfontosabb annyira megismerni a társaimat, hogy tudjam, ki hogyan gondolkodik, mit fog lépni, hogyan fog reagálni – ez a csapatjáték lényege. 

– Milyen céljaid vannak a jövőre nézve? 

– Amíg lehetőségem adódik, addig játszani szeretnék. Amikor szükség van rám, szívesen megyek pályára. Plusz szeretném megtartani a szélsős posztomat. 

– Mi motivál abban, hogy pályán maradj?

– A kézilabdával teljes az életem. Mások konditerembe járnak vagy szaladni mennek, de nekem az a legjobb érzés, ha kézbe vehetem a labdát, s kapura dobhatok vele. 

Fotó: Fülöp Attila