Nagy Noémi Kriszta
Nagy Noémi Kriszta
"Ugye vagyok, aki leszek, ugye leszek, ami marad?" Hiperkarma

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 14 másodperc

Jó kis hangulat kerekedett szombat délután a kisbuszban, amellyel a Balánbányán működő népzeneoktatásban részt vevő gyerekekkel utaztunk a tusnádfürdői citeratalálkozóra. A csomagtartó dugig tömve citerákkal, az utastér pedig mosolygó székely ruhás gyerekekkel.

Múlt szombaton szervezték az első tusnádfürdői citeratalálkozót. Amire megérkeztünk a Közösségi Házba, már szépen gyülekeztek más településekről is a székely ruhás gyerekek. Amint beléptünk, óriási zsibongás fogadott, a terem minden zugában citerákat hangoltak, hangolódtak az előadásra. Mi is lepakoltuk a kis motyónkat, és elkezdtünk készülni az eseményre: ruhaigazítás, hajfonás, azaz újrafonás, mert otthonról mindenki befont hajjal jött el, és fogalmam sincs, hogy csinálták ezek a lányok, mert a buszon bukfencezni nem nagyon volt lehetőségük, mégis mire Tusnádfürdőre értünk,

az összes leánykának olyan volt a reggel szépen befont haja, mint a szénaboglya.

A készülődés alatt lassan megtelt a nézőtér székely ruhás gyermekekkel és az odalátogató közönséggel.

Fábián-Salamon Ildikó, a találkozó főszervezője nyitotta meg az előadást. Egy pillanatra meghatódott, elgyengült a hangja, meg is értettem az elérzékenyülését, ugyanis ezekben a ritka furcsa időkben még értékesebb tud lenni, ha egy ilyen esemény létrejöhet, másrészt mert

a Közösségi Ház tele volt székely ruhás ifjakkal. Számomra is megható volt,

ahogy végignéztem a termen, elégedettséggel nyugtáztam, hogy milyen sokan összegyűltünk: a sepsibükszádi Gyermekvár, a csíkmenasági, balánbányai, csíkborzsovai, gyergyóremetei és tusnádfürdői citerazenekarok, és az ugyancsak tusnádfürdői Gyöngyvirág Egyesület néptánccsoportjai léptek fel.

Az előadás nagy mulatsággal zárult, a talpalávalót az Árazár zenekar húzta, a gyermekek meg tomboltak, táncoltak, egyszóval olyan jóízűen mulattak, hogy meg is irigyeltem őket.

Mi mindenképpen kiválóan éreztük magunkat Tusnádfürdőn, ahol hatalmas szeretettel fogadtak bennünket és minden odalátogatót, köszönet ezért a citeratalálkozó főszervezőjének, Fábián-Salamon Ildikónak, valamint a Gyöngyvirág Egyesületnek.

Citerától citeráig