Két belga, egy koncert Székelyudvarhelyen, ma! Ez alkalomból az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány és a Székelyföldi Filharmónia meghívására jönnek az előadók és egy rendkívüli koncertre invitálnak.
Csát, azaz Tcha Limbergert 2018-ban volt szerencsém megismerni a kalotaszentkirályi népzene- és néptánctáborban. Az adatközlő zenészekkel már a színpadon voltunk, épp kezdeni kellett volna az oktatást, és nem értettem, hogy miért olyan izgatottak a zenészek. Máskor nem szoktak kiszökni a bőrükből, hogy lekísérjenek egy népdaloktatást, de ez alkalommal szó szerint csillogott a szemük. Kiscsipásra (Varga István „Csipás” bánffyhunyadi adatközlő cigányprimás) néztem és biccentettem a fejemmel, hogy kezdhetik az első dalt. Azt mondja erre, hogy
„Nem, nem, Bubám, mert még várunk egy prímást!”.
Mondtam: „Nem várunk senkit, kezdjük!” Bejátszák az első dalt, s már tátottam volna a szám énekre, amikor bekapcsolódott még egy hegedű. Tényleg lélegzetelállító volt! Mindent értettem, hogy miért voltak olyanok a zenészek, mint a Mikulást váró gyermekek. Leültették mellém, hegedűlt és énekelt. Abból a népdaloktatásból inkább egy mini koncert lett, mert az összes táborozó száját tátva hallgatta Csát. Én is. Igazán akkor esett földig az állam, amikor az oktatás végén Csá kislánya vezette le a színpadról őt, és meghallottam, hogy
magyarul beszél a kislánnyal. Egy sült belga, akinek az égadta világon semmi köze nincs a magyarokhoz, azon kívül, hogy szereti és tiszteli a népzenéjüket…
Elgondolkodtató volt számomra. A vak hegedűművész nyolc nyelven beszél, csak úgy mellékesen jegyzem meg.
A belga művész persze kiscsillióbillió hangszeren játszik, zeneszerző és énekes, a Transilvanian Kalotaszeg Trió és a Budapest Gipsy Orchestra megalapítója. A már-már elfeledett, hagyományos dallamok éltetése a Kárpát-medencei népzenei élet egyik legjelentősebb alakjává tette. A kritikusok így vélekednek róla: „teljesen a zenéből van”, „a cigányzene polihisztor királya”.
Csá egy neves belgiumi cigányzenész családból származik, a Django Reinhardt-féle cigány swing-stílus világában nőtt fel.
Első önálló koncertjein, nyolcéves korában flamencót énekelt, gitáron kísérve magát.
Különös érdeklődést mutatott mindig a különböző népek zenéje iránt, ennek konkrét példája, hogy évekig vezetett egy belga tagokból álló együttest, amely a dél-amerikai aymara és quechua indiánok zenéjét dolgozta fel. Klasszikus zenét is tanult Dick Vanderharst belga zeneszerzővel. A kalotaszegi népzene világába Fodor „Neti” Sándor vezette be, míg a magyar nóta világában az ünnepelt prímás Horváth Béla kalauzolta. Gyakran tart mesterkurzusokat, workshopokat a dzsessz és a közép-európai népzene témakörében.
A mai koncerten zenésztársával, a szintén belga művész Benjamin Clementtel lép színpadra. Őt kezdetben a rock, a blues és a dzsessz érdekelte, később találkozott Django Reinhardt stílusával, így kerültek össze Csával. Persze Django stílusán kívül egyéb közös érdeklődési pont is került: mindketten vonzódnak a kelet-európai és a balkáni zene iránt.
Tcha Limberger és Benjamin Clement az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány meghívására látogatnak ma Udvarhelyre. Az alapítvány fő tevékenysége a magyar tannyelvű, speciális, bentlakásos iskola működtetése nemlátó gyermekek számára. Állítják, hogy a vakság nem betegség, hanem állapot, amelynek hátrányait le lehet küzdeni. Erre Csá példája igazi visszaigazolás, hisz a világhírű zenész szintén vak, aki
nem csupán leküzdötte a hátrányait, hanem meg is mutatja példájával, hogy értékes lehet mindannyiunk számára.
A mai koncert, melyet 18 órától tartanak a Művelődési Házban, ingyenes, de az alapítvány célját támogatni lehet a helyszínen.
Ez de jó: szombaton este, október 15-én a Jámbor Tehén színpadán láthatjuk, hallhatjuk őket 19.30-tól. A belépés díjtalan, viszont a helyek száma korlátozott!
Fotó: szentkirályi tábor (balról jobbra: ifj. Fodor „Neti” Sándor, Tcha Limberger, Varga István „Kiscsipás”)