Az idei síszezonban ezidáig nem történtek súlyos sérülések, bár sokkal több alkalommal volt szükség a hegyimentők beavatkozására, mint az előző év hasonló időszakában. Fekete Örs, a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Szolgálat vezetője azt mondja, közel hetven síbaleset történt a december 20. óta tartó szezonban. A balesetek oka a hiányos felszerelés, az általános figyelmetlenség és a pályák zsúfoltsága.
Gerincsérüléssel járt az eddigi legsúlyosabb baleset, emellett kulcscsont-, felkar- és sípcsonttöréseket jegyez a Hargita megyei statisztika. A lábtörés a legjellemzőbb erre a szezonra, szinte mindennaposnak számít, árulta el Fekete Örs, aki szerint balesetek szempontjából teljesen átlagos az idei rövid szezon: jóval kevesebb a turista, több a valódi síelő. A legtöbb sérülés a Madarasi-Hargitán, Borszéken és Hargitafürdőn történt. A felsoroltakon kívül működik még a maroshévízi, a homoródfürdői és a gyergyócsomafalvi pálya, illetve már egy hete Varságon is megnyitották a terepet – az utóbbiak esetében a balesetek száma elhanyagolható. Fekete Örs a leggyakoribb, balesetet okozó tényezők között említi a felkészületlenséget, a figyelmetlenséget, a nem megfelelő nehézségű pálya kiválasztását, és a hibásan beállított felszerelést. Egy másik hegyimentő tapasztalatai szerint
sokan úgy indulnak el sportolni, hogy nem számolnak azzal, hogy nyár óta a test és a reflexek elszoktak ettől a fajta mozgástól.
Ha nem fokozatosan haladunk, akkor történnek a rándulással vagy ficammal kapcsolatos sérülések. Érdemes tehát szezon elején egy könnyebb pályával kezdeni, majd ráhangolódni a nehezebbre – összegezte a bemelegítés fontosságát.
Hozzátette: évről évre zsúfoltabbak a környékbeli pályák, ráadásul nincs akkora infrastruktúránk, mint a nyugati komplexumoknak – kis pályán kell elférnie egymás mellett sok-sok embernek. Fontos, hogy a ne csak magunkra, hanem a környezetünkre is figyeljünk, hiszen tömött pályán egy haladó és egy kezdő síelő találkozása gyakran végződik balesettel. Minden kezdőnek kötelező ismerni és betartani a Nemzetközi Síszövetség tíz pontból álló szabályzatát – ez minden pályán ki van függesztve, ahol a sízés alapjai mellett a megfelelő védőfelszerelés használatáról is tájékoztatnak. A sisak használata például erősen ajánlott, viszont Ruszuly Emese síoktató szerint többen pattanak sílécre enélkül is.
A külföldi sípályákra nem is engedik fel azt, aki nem visel sisakot, de Romániában ez nem kizáró ok, és nem is ellenőrzi senki,
tette hozzá.
A kezdők számára legalkalmasabb a Madarasi-Hargitán található Súgó-, Hargitafürdőn a Csipike-, vagy Homoródfürdőn a Lobogó-pálya.
Működésbe hozták már a hóágyúkat a Kissomlyó-hegyi pályán is, ami hamarosan megnyitja kapuit – a hegyimentők szerint szintén alkalmas a kezdő síelők számára.
A Salvamont vezetője felhívja a figyelmet az egyéb kategóriába tartozó téli balesetekre is. A múlt héten egy túrázó egyedül indult el a Kelemen-havasokban, és valószínűleg annyira kimerült az út során, hogy megfagyott.
Hangsúlyozta: egyetlen téli túrára sem szabad egyedül elindulni; csoportosan pedig fontos, hogy mindenki legyen a fizikai teljesítőképessége tudatában, plusz legyen tájékozott, rendelkezzen megfelelő felszereléssel, elegendő meleg ruhával és feltöltött mobiltelefonnal.
Drágább a havas élmény Idéntől lényegesen drágultak a síbérletek. Bár nem egységesen jellemző, mégis mindegyik esetében elmondható, hogy a pályaadottságok az árral együtt nem léptek magasabb lépcsőfokra. A Madarasi-Hargitán a szezonbérlet 900 lejbe, a napijegy 90 lejbe kerül, Borszéken, Gyergyócsomafalván és a Bucsinon a napijegy ára 70 lej; Varságon már valamivel drágább, 80 lejbe kerül.
Kiemelt kép: Madarasi Hargita