Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 52 másodperc

Elkezdődött a tizenharmadik dráMA kortárs színházi találkozó Székelyudvarhelyen. A fesztiválon vasárnapig tizenhat formabontó, kísérleti jellegű előadás tekinthető meg, ugyanakkor kikapcsolódásként egyéb programokat és koncerteket kínálnak a szervezők.

Új formák kellenek – ezzel a mottóval startolt el tegnap délután a 13. dráMa Fesztivál, melynek keretében kizárólag magyar és román kortárs szövegekből színre vitt hazai előadásokat tűzött műsorra a szervező, a Tomcsa Sándor Színház. A találkozó ezúttal az új színházi formák keresésére összpontosul, ugyanakkor teret biztosít a folyamatos alkotói megújulásnak. A színház közleménye szerint a fesztivál hét napján tizenhat előadás, három koncert, egy kvízjáték, egy borkóstoló, egy kerekasztal-beszélgetés, illetve rendszeres közönségtalálkozók és tartalmas beszélgetések várják az érdeklődőket. A fesztivált hétfőn Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója nyitotta meg. Ölvedi Zsolt alpolgármester a színházi találkozót a közösség egyik legnagyobb rendezvényének nevezte, amely a programjai és a résztvevők száma alapján már túlnőtte a város határait. 

– A régi formák adottak, az újakat pedig nekünk együtt kell kitalálnunk,

fogalmazott Dálnoky Réka főszervező, aki a rendezvény közösségépítő jellegét emelte ki. A dráMA keretében esténként koncertek is kilátásban vannak, helyszín a Művelődési Ház próbatermében beredezett kocsMA. Itt olyan együttesek lépnek fel, mint a 6 Chapter, a Friday Rehab, valamint a jórészt színészekből álló Actor’s Dzsem Session is. A klasszikus Tetris puzzle játék darabjai lettek a fesztivál szimbólumai, melyeket a szervezők és önkéntesek itt-ott szétszórtak az épületben. A közönség feladata az ismert puzzle darabokból újabb és újabb alakzatokat gyártani. Az önkéntesek kreatív kezdeményezéseként a megnyitón Tetris-kockákból készült fülbevalókat osztogattak a résztvevők között. A színház egykori művészeti vezetője ismertette az előadásokon kívüli, alternatív programokat, illetve megmutatta a fesztivál fali üzenőtábláját, ahová

bárki felírhatja a fesztivállal kapcsolatos gondolatait.

A hivatalos megnyitó az udvarhelyi színművészek zenés produkciójával ért véget. Tegnap elsőként a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház K. Gedeon tündöklése és bukása című előadását, illetve a bukaresti Unteatru O familie fericită | Psihodramă ambulantă című rendhagyó produkcióját tekinthették meg az érdeklődők. A dráMA programja az esemény Facebook-oldalán böngészhető. Ugyan a fesztivál csak tegnap kezdődött, az előadásokra már nehéz bejutni, majdnem minden produkcióra elkeltek a jegyek.

Kiemelt képen: Albert Orsolya, Tomcsa Sándor Színház Facebook-oldala

DráMA tizenhárom: Túlnőtt a városon