Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 17 másodperc

Két kitüntetéssel ismerték el a Székelyföldi Legendárium tevékenységét a magyarországi Highlights of Hungary díjátadóján. Az udvarhelyi projekt a közönségszavazatok alapján dobogós harmadik helyezést ért el, és a Mathias Corvinus Collegium által felajánlottkülöndíjat is elhozta.

Idén első alkalommal ítélték oda a versenybe szállt projektek egyikének a Kárpát-medence legnagyobb, magyar tehetséggondozó intézménye, a Mathias Corvinus Collegium által felajánlott különdíjat. Az MCC több mint ötezer egyetemi hallgatója döntött arról, hogy a február 24-i gálán kit díjaznak, és a diákok többsége a Székelyföldi Legendáriumra szavazott. A tehetséggondozó kollégium szerint egy-egy kiemelkedő projekt más fiatalokat is inspirálhat, ezért határoztak úgy, hogy saját díj alapításával csatlakoznak a Highlights of Hungary megmérettetéséhez. 

A HoH Nagykövet díját a Maros megyei Holtmaroson, súlyosan bántalmazott gyermekek menedékeként működő Tulipán Gyermekotthonnak ítélték oda.

A legtöbb közönségszavazatot a magyarországi Vérlovagok önkéntes sürgősségi vérszállító közösség kapta, második lett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madáratlasza, harmadik pedig a Legendárium. A Highlights of Hungary nagykövetei szabadon javasolhattak olyan civil szervezeteket vagy kezdeményezéseket, amelyek megfeleltek a tehetséggondozó intézmények víziójának – kreatív módon támogatják a fiatal tehetségeket, és egyedülálló, innovatív ötletet képviselnek. A Legendáriumot, ahogy arról a közösségi médiából értesülhettünk, Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company frontembere ajánlotta a nagykövetek figyelmébe. Az utolsó fordulóban, kategorizálás nélkül ötven projektre voksolhattak az érdeklődők. Fazakas Szabolcs, a projekt ötletgazdája elmondta, hogy

a székelyföldi szavazók mellet román vidékről is nagy számban támogatták őket a megmérettetésben.

A Legendárium egy olyan közösségi projekt, ami mindenkié, s a harmadik helyezés annak a lenyomata, hogy a közönséget foglalkoztatják a székely kultúra értékei, tette hozzá. 

Az elkövetkezőkben egy rajzfilmpremier vár a csapatra március 11-én, a csíkrákosi művelődési házban. Nyilvános rendezvényen mutatják be a Pogányvár című animációt. 

Egy díj nem díj – Ismét tarolt a Legendárium