Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 59 másodperc

Minden udvarhelyszéki, erdélyi, magyar kézilabda-kedvelő és -szurkoló figyelmébe: egy hét múlva kezdődik a Határok nélkül – Kézilabda- és kulturális fesztivál! Az augusztus 17-én induló, műfajában rendhagyónak számító rendezvény nappal a kézilabda és a sport szerelmeseit várja a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokba, este pedig a városi parkban, a minifocipályán zene mellett lehet kikapcsolódni. A tornát az egykori magyar válogatott kézilabdázókból, Ilyés Ferenc által verbuvált Hungarian All Stars csapat és a Székelyudvarhelyi VSK gálamérkőzése fogja megkoronázni.

Két napon keresztül ifjúsági kézilabdatorna zajlik majd összesen tíz Kárpát-medencei csapat részvételével. A fiatal lány- és fiúcsapatok a magyarországi Hajdúnánásról, Tatabányáról, Budapestről, a felvidéki Dunaszerdahelyről, a délvidéki Adáról, illetve a Partiumból érkeznek Székelyudvarhelyre, a házigazdákhoz.

A Hungarian All Star csapatra sokan leszünk kíváncsiak,

itt lesz Császár Gábor, Fazekas Nándor, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő, Iváncsik Tamás, Katzirz Dávid, Laluska Balázs, Lendvay Péter, Nagy László, Perez Carlos, Schuch Timuzsin, Szathmári János, Vadkerti Attila és Zubai Szabolcs.

A gálamérkőzés, ahogyan a fesztivál minden programpontja, ingyenes,

viszont a sportcsarnok befogadóképessége véges, ezért a szervezők arra kérnek minden szurkolót és érdeklődőt, hogy a zavartalan bejutás érdekében pénteken, augusztus 19-én a 18 órai nyitás előtt fél-egy órával korábban érkezzenek, hogy biztosan helyet találjanak.

Az eseménysorozat kulturális és fesztiváljellegét az esti koncertek adják, a három nap alatt összesen hat helyi, illetve magyarországi egyéni előadó és zenekar koncertjén bulizhatnak az érdeklődők a minifocipályán. A szerdai megnyitó után a Kiss Kata Zenekar koncertjén, csütörtökön a Transylvanium és a Lord zenéjén, pénteken a 6 Chapter, Dér Heni és a Friday Rehab koncertjén lehet levezetni a gálamérkőzésen felgyűlt energiát. 

Szombaton a több száz kilométerről Székelyudvarhelyre érkezett diákcsapatok kirándulni indulnak: felfedezni Udvarhelyszék kulturális örökségét és turisztikai látványosságait, délután pedig a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala által szervezett Szent István-napi ünnepségen vesznek részt.

A kézilabda-fesztiválról további részletek, a programok kezdési időpontja a rendezvény honlapján, közösségi oldalain fellelhető, ugyanitt érhetők el a részt vevő csapatok bemutatkozói, valamint izgalmas interjúk az All Star csapat néhány tagjával. Katt a videókért és bővebb tartalmakért a rendezvénysorozat Facebook és Instagram-oldalára, ugyanakkor a részvételi szándékot a fesztiválra létrehozott Facebook-eseményen jelezhetik a rajongók.

Az fesztivál szervezői a Magyar Kézilabda Szövetség, az Együtt Növünk Fel! Alapítvány, valamint Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Kiemelt képen: Ilyés Ferenc, székelyudvarhelyi születésű, visszavonult magyar válogatott kézilabdázó /fotó: Határok nélkül – Kézilabda- és kulturális fesztivál

Egy laza hét, és akkor olyan lesz, ami még nem volt: Kézilabda-fesztivál, határok nélkül!