Barabás Blanka
Barabás Blanka
Mindennapi betevőnket add meg nékünk ma.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 28 másodperc

Helyi termékek vásárát szervez május első szombatján a bögözi polgármesteri hivatal. A falu kultúrházának udvarán kizárólag községbeli termelőktől lehet majd egészséges és friss árut, terményt beszerezni.

Méhészeti termékek, zöldségek, palánták, gyógynövények, gyümölcsök, lekvárok, szörpök, juhtejből készült tejtermékek, virágok, szappanok, házi készítésű krémek – többek közt ezeket kínálják a május 7-én sorra kerülő vásáron az árusok.

Ezalatt a kultúrházban a községi édesanyák klubja, a szervezésben is részt vevő Szuperanyu gyermekruha- és játékbörzét szervez, illetve az eseménnyel egy időben foglalkozásokat tartanak gyermekeknek, akik

fürdősót és vajat készíthetnek a Kincses portán.

Ide előzetes bejelentkezés alapján – tárcsázva a 0741–121815-ös telefonszámot – lehet bekapcsolódni. Ugyanitt lehetőség nyílik megtekinteni a sóházat és az apiterápiás házat is. A szombati programból sokan kiveszik részüket a helybéliek közül, és már reggeliben, 10 órától kulturális műsorral készülnek a bögözi általános iskolások, akik egy zenés összeállítást hoznak hangulatcsinálóként. 

A szervezők szívesen fogadják helyi termelők további jelentkezését, a részvételi szándékot előzetesen szükséges jelezni a 0740–105421-es telefonszámon.

Kiemelt képen: Bögöz /fotó: Gál Barna

Első ízben lesz termelői vásár Bögözben