Óriási megtiszteltetés érte Székelyudvarhely városát, a környék kézilabda rajongóit, hiszen a nemzet legendáit testközelből követhette a városi sportcsarnokban rendezett kézilabda-fesztivál gálamérkőzésén, pacsizhatott, fotózkodhatott velük, átkarolhatta őket. Egy életre megmarad ez az élmény, sokáig lehet ebből még erőt, hitet meríteni mindannyiunknak. 

Határok nélkül – Kézilabda- és kulturális fesztivál néven került sor arra a nagyszabású négynapos rendezvényre Udvarhelyen, amit két éve mindegyre odébbtolt a járvány. És ugyan komolyan vettük a Magyar Kézilabda Szövetség, valamint az Együtt növünk fel! Alapítvány tervét, hittük is meg nem is, hogy tényleg létrejön ez az egész. A Hungarian All Stars válogatott kézilabdázói, köztük a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc végül mégiscsak megérkezett hozzánk, és itt volt több száz magyar ifjú, gyerek, edzőik és kísérőik Felvidékről, Délvidékről, Partiumból, Erdélyből és az anyaországból. 

Hallottuk, hogy az augusztus 19-ei gálameccset megelőző nap a magyar válogatott klasszisok a Lord koncertjén lazítottak a pár száz kilométeres út után, és szerintem pont így kell egy hely szellemét magadba szívni, hogy elvegyülsz a tömegben. Azaz ők pont nem vegyülnek el, mert több millió magyar, székely, határon túli ismeri őket, és az óriásokat amúgy is nehéz nem észrevenni. 

Annyi mindent kéne még elmondanom

Például azt, hogy piszok nehéz lehet egy gálamérkőzést lejátszani. Kezdem viszont az elejéről. Péntek délután 6 órától volt meghirdetve a mérkőzés, 17. óra 15 perckor már nem igazán lehetett helyet kapni az udvarhelyi sportcsarnokban, és végül az történt, hogy ezúttal még legalább pár száz hellyel nagyobb nézőtér is jól jött volna, hogy mindenki, aki látni szerette volna a magyar és udvarhelyi sportolók játékát, az részese tudjon lenni ennek az életreszóló élménynek. Sokan maradtak a kapukon kívül,

 s bár online követhették az eseményeket, azért azt tudjuk, ez nem az a fíling, mintha bentről, több mint ezer emberrel egyszerre dobban a szíved.

A VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda csapata eközben melegített, a csarnokban iszonyat meleg, de dacoltunk a körülményekkel, míg végül piros-fehér-zöldben felsorakoztak a rajongott sztársportolók, a 2004-ben Athénban és a 2012-ben Londonban egyaránt olimpiai 4. helyet elért magyar kézilabdások, meg Ilyés Ferenc olimpikon, 229-szeres magyar válogatott, aki itt most a búcsúmeccsét játszotta.

Az udvarhelyi kézilabdázó ebben sportcsarnokban kezdte pályáját, de saját közönsége nemcsak őt fogadta hatalmas szeretettel, hanem kollégáit is, a 209-szeres válogatott, kétszeres BL-győztes Nagy Lászlót, Fazekas Nándor 237-szeres válogatott kapust, Carlos Perez világklasszist és a többi kiválóságot, Császár Gábort, Iváncsik Gergőt meg Iváncsik Tamást, Lendvay Pétert, Schuch Timuzsint, Szathmári Jánost, Vadkerti Attilát, Zubai Szabolcsot.

Ilyés Ferencet családja, gyereke is köszöntötte a meccs előtt a pályán, illetve Csavar Zoltán, a Pick Szeged egykori udvarhelyi sztárja végezte a kezdődobást, adta a labdát Fecinek. Mind megannyi megható pillanat a kezdésről. Nem is kell mondanom, hihetetlen hangulat uralkodott a sportcsarnokban.

Mi egy vérből valók vagyunk

Még azelőtt, hogy labdák pattantak volna a kapuba, egy rövid mondat a himnuszokról. A magyar és székely himnusz csendült fel a gálameccs előtt, a végén pedig a Nélküled, az Ismerős Arcok sokat hallott szerzeménye. Furcsának tűnt, hogy a magyart instrumentális, a székelyt meg szöveges formában játszották le, ezen számomra az javított, hogy a székely himnusz utolsó sorát ugyanúgy énekeltük, mint anno az SZKC- vagy régen a futsal meccseken. Vagyis a Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! szavakat mindig a taps szaggatja fel, ami már-már hagyomány, egyfajta felkiáltójeles cselekedet.

És ide írom a végét is, a játékosok pacsizós tiszteletkörét, amikor a harmadik himnuszunkat, a Nélküledet hallhattuk. Hány meg hány mérkőzés kezdődött ezzel a dallal itt Székelyudvarhelyen a sportcsarnokban! Mindig összeszorul a torkom, mindahányszor itt felcsendül.

Mert lehet a játékos szerb, grúz, macedón, román vagy hottentotta, a klub mezét, a közösség színeit, szimbólumait viseli, teérted is megy a pályára,

hogy a szívét kitegye, a te örömöd az ő öröme is, a te bánatod az övé is (vagy fordítva) akkor, ott, abban a pillanatban. És ennél határtalanabb tiszteletet, elfogadást hol találnál, hol kereshetnél, ha nem a sportban?!

Az ünnep nevében

Tehát, gálamérkőzést játszani nem lehet könnyű úgy, hogy nem felöklelni, hanem megölelni szeretnéd a másikat, az ellenfelet. Amikor az ellenfél barát, a csodálója vagy, felnézel rá.

Ha bárki arra számított, hogy itt majd a magyar sztárok megmutatják, mi a kézilabda, akkor rosszul számolt. Bár így is ízelítőt adtak abból, hányféleképpen lehet összeadni a számjegyeket úgy, hogy csillagos tízes legyen a végeredmény, és itt nem a két csapat góljai közti különbségre gondolok. Egy szó, mint száz, a pályára lépő sportolók fürödtek a nézők imádatában, végtelen hálával gondolok rájuk, és azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, szeretjük őket és mindig szeretni fogjuk.

Kiemelt képen: a közönség előtt Ilyés Ferenc, Vadkerti Attila, Nagy László, Carlos Perez. /Fotó: Fülöp Attila