Becsült olvasási idő: 6 perc 8 másodperc
Nagy Noémi Kriszta
"Ugye vagyok, aki leszek, ugye leszek, ami marad?" Hiperkarma

Soron kívül

Még több térfigyelő kamera a városnak, egy társasház fiataloknak – ebben a két témában ültek össze dönteni ma az önkormányzati képviselők. Előbbiek megvalósulásához először...
Becsült olvasási idő: 8 perc 39 másodperc

A Székelyföldi Filharmónia vonósnégyesének kamarazenei hangversenyére invitáljuk a nagyérdeműt, de előtte kis felvilágosítással szolgálunk, hogy érthetőbbé váljon a muzsika, amit este hallani fogunk.

Ez alkalommal Haydn ma felcsendülő művére fogok részletesebben kitérni, egyrészt azért, mert a felvilágosodás kora zenetörténeti szempontból – és nemcsak ebből – a szívem csücske, másrészt azért, mert ifjabb Straussról már írtam korábban, Chopinre egy következő alkalommal szeretnék kitérni, Andersonról pedig az igazat megvallva nem sokat tudok. Szóval egy okkal több, hogy elmenjek a mai koncertre, mindamellett, hogy Haydn műve is megszólal, meg így legalább Andersonnal is képbe kerülök.   

Felvilágosodás

A 18. század közepén egy új szellemi mozgalom bontakozott ki Európában. Az új filozófia – a felvilágosodás Franciaországból indult ki, és az emberi értelem, a világosság eszméjét hirdette –

alapgondolata a racionalizmus, a szellem szabadsága.

A zenében 1750–1830-ig terjedő időszakot nevezik klasszikus kornak. Ebben az időben a Bécsben élő zeneszerzők, főleg Haydn, Mozart és Beethoven olyan tökéletes zenei műveket alkottak, amelyekben a tartalom és a forma egysége hiánytalanul megvalósult. Bécsben pezsgő zenei élet uralkodott, a különböző színházi előadások (opera, balett, daljáték), ünnepélyek, álarcosbálok, tűzijátékok, kirándulások, nyári éjszakai szerenádok mind-mind megannyi alkalmai voltak a muzsikálásnak. A népi hangvétel egyre inkább otthonos lett az úri szalonokban, megjelentek azok a mesterek, akik a népi és műzenei hagyományokat klasszikus magaslaton ötvözik egybe. A bécsi klasszicizmus olyan stílus, amelyben a dallam a népdalokra emlékeztető tisztasággal és egyszerűséggel szólal meg, a stílus dallamközpontúsága szemben áll a barokk polifóniával, talán ez az oka, hogy hozzám ennyire közel áll ez a korszak.

A klasszikus formai gondolkodás alaptörvénye a párosság, amely nyugalmat, kiegyensúlyozottságot jelent.

A fél ütemet kiegészíti a másik fél ütem, az egyik ütemet a másik, az egyik ütempárt a másik ütem pár stb. A formapárok sokszorozódása közben elérünk egy határt, amikor úgy érezzük, hogy zártabb egységhez jutottunk, egy utat bejártunk, egy gondolatot kifejtettünk, lekerekítettünk. Az ilyen (rendszerint nyolcütemes) egységet periódusnak hívjuk. A periódus a klasszikus formálás legkisebb alapvető zenei egysége. Két tagból áll, ezek rendszerint egyenlő hosszúságúak, a dallam és a harmónia szempontjából nyitás-zárás, kérdés-felelet viszonyban vannak egymással. Az is előfordulhat, hogy a zeneszerző egy periódus elhangzása után más hangulatú dallamot szólaltat meg, majd ismét visszahozza az első periódust. Így keletkezik az A-B-A szerkezetű, visszatéréses, háromtagú forma.

A szonáta elv uralkodó a klasszikus zenében, valamennyi hangszeres műfaj formai építkezésében megtalálható.

A kétrészes szonátaforma a barokk kéttagúságból alakult ki. A kétrészes szonátaformák második fele sokszor bővült kidolgozásszerű résszel, a fejlődés tehát a háromrészesség felé vezet. Az expozíció és a repríz közé modulációs kidolgozási rész ékelődik. A klasszikus szonátaforma egyik jellegzetessége az, hogy többtémájú. A témák elnevezése: 1. téma = főtéma; 2. téma = melléktéma; 3. téma = zárótéma. A főtémát és a melléktémát többnyire átvezetés köti egymáshoz, így a szonátaforma egy nagyméretű visszatérő szerkezet. A visszatérő résznek van egy jellegzetes záradéka, zenei műszóval kódája, függeléke.

A klasszikus korabeli zene áttörtebb, levegősebb, helyenként könnyedebb a barokk zenénél.

A vízszintes szerkesztési elvet a függőleges váltja fel: megszűnik a szólamok egyenrangúsága, egy dallam van, a többi ennek van alárendelve. A 18. század utolsó harmadában született meg a kalapácszongora (németül Hammerklavier), mely a billentyűs hangszerek történetében nyitott új korszakot, felváltotta a barokkban használt csembalót és klavikordot. Ugyancsak a 18. század közepén megindul a hangszeres zenében egy egységesítő folyamat, mely az összes műfajt a tételek száma szerint csoportosítja, és két alaptípusba sorolja: háromtételes felépítés – első tétel szonátaforma, második tétel dalforma vagy triós forma, harmadik tétel rondó; négytételes felépítés – első tétel szonátaforma, második tétel dalforma v. triós forma, harmadik a tánctétel (menüett), negyedik tétel rondó. A műfajok közti különbséget a megszólaltató együttes összetétele határozta meg.

Ha a két- vagy négytételes művet egy vagy két hangszer szólaltatta meg, szonátának nevezték. Ha a zenekar mellett megszólalt egy szólóhangszer is, akkor ez a műfaj a versenymű vagy concerto, amely kivétel nélkül háromtételes.

A kamaraegyüttesek szonátái a hangszerek számáról kapták a nevüket: trió, kvartett, kvintett stb. A szimfónia zenekarra írt szonáta. A kamarazene olyan muzsika, amely nem terembe, hanem szobába való. A kamaraegyüttesekben csak néhány hangszer vagy énekes muzsikál együtt, és többnyire úgy, hogy mindegyik külön szólamot játszik. A klasszikus kamarazene műfajai: vonóstrió – három vonós hangszer játszik, általában két hegedű és egy cselló; a klasszikus stílus legfontosabb kamarazenei műfaja a vonósnégyes – (kvartett) négy vonós hangszerből álló együttes, két hegedű, két mélyhegedű (brácsa) és egy gordonka (cselló).

A vonósnégyes négytételes kompozíció, a műfaj megteremtője Joseph Haydn.

A kvintett – vonósnégyes plusz egy hangszer, mely lehet zongora, kürt, fuvola, klarinét stb., az ilyen együttesekben mindig a vendéghangszer a névadó. pl.: vonósnégyes + zongora = zongoraötös; szextett, szeptett, oktett – vannak hat, hét, nyolc hangszerre írt kamaraművek is, ezek azonban nem olyan gyakoriak, főként vonós és fúvós hangszerekből tevődnek össze. 

Franz Joseph Haydn 
Az osztrák Rohrauban született 1732. március 31-én. Őt tartják a klasszikus szonátaforma tökéletesítőjének, a szimfónia és a vonósnégyes klasszikus formájának kimunkálója. Zeneszerző, karmester, operaimpresszárió, ének- és zenetanár, a bécsi klasszicizmus első nagy mestere. Édesapja amatőr zenész volt, aki szívesen zenélt saját maga szórakoztatására, így Haydn már kiskorában kapcsolatba került a zene világával. Szülei eredetileg egyházi pályára szánták, de egyik rokonuk rábeszélésének engedve, elküldték Hainburgba zenét tanulni. Itt figyelt fel a jóhangú fiúra a bécsi Szent István-dóm karnagya, aki aztán felvette a templom kórusiskolájába. Így került Haydn Bécsbe, ahol lehetősége volt megismerkedni a korszak zenei újdonságaival, az akkor népszerű zeneszerzők munkásságával. 

Kvintkvartett, Op. 76, No.2

A hat vonósnégyest (op. 76) Haydn 1797-1798-ban komponálta a magyar gróf Joseph Georg von Erdődy tiszteletére. A megbízás idején Haydn II. Esterházy Miklós herceg udvarában dolgozott. Az Op. 76 kvartett Haydn legambiciózusabb kamaraművei közé tartozik, ezek jobban eltérnek a szokásos szonáta formáktól, és a hangszerek közötti zökkenőmentes és szinte folyamatos motívumcserén keresztül hangsúlyozzák tematikus folytonosságát. Amellett, hogy a vonósnégyesek néhány első tételében nem az elvárt szonátaformát használja, Haydn más tételekben is alkalmaz szokatlan formákat, mint például a kánon. Játszik a tempójelzésekkel, de a brácsát és csellót hangsúlyozó szekcióval is. 

Op. 76, No. 2 – d-moll kvartett az induláskor zuhanó kvintekre utalva Fifths (vagy németül Quinten) kvartett néven ismert.

Boszorkánymenüett

III. Menuetto – Allegro ma non-troppo: d-moll menüett – szokatlan, hogy ez a tétel kánonszerű, a trió szakaszt pedig tonika dúr hangnemben írják, szemben a relatív hangnemben (D-dúrban). „Boszorkánymenüett”-nek („Hexenminuett”) titulálták. A menüett tulajdonképpen egy kétszólamú kánon: a két hegedű (párhuzamos oktávokban) szól a brácsa és a cselló (szintén párhuzamos oktávban) fölött, akik egy ütemet követnek a hegedűk mögött. 

Műsoron: J. Haydn – Quinten kvartett, Op. 76, No. 2 (I. Allegro, II. Andante o più tosto allegretto, III. Menuetto. Allegro ma non troppo, IV. Vivace assai); Fr. Chopin – Waltz, Op. 18, Waltz, Op. 64, No 1. és No. 2; Leroy Anderson – Belle of the Ball; Johann Strauss – Kék Duna-keringő.

Közreműködnek a Székelyföldi Filharmónia művészei: Péter Zsuzsa (hegedű), Leitman Kornélia (hegedű), Leon Zsolt (brácsa) és Zágoni Előd (cselló). A hangversenyre a városháza Szent István Termében ma, január 11-én 18 órától kerül sor, bérletes előadás, jegyek a helyszínen válthatók. Regisztrálni üzentben a 0745–031 452-es telefonszámon szükséges.

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com

Felvilágosítás zenetörténeti felvilágosodásból