Antal Orsolya
Antal Orsolya
,,Akinek nincs humorérzéke, soha nem bocsát meg annak, akinek van." Richard Osman

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 12 másodperc

Bemutatóval készül csütörtök estére az Udvarhely Néptáncműhely. A Figurás című, rendhagyó évadnyitó előadás főszereplője nem más, mint a tánc, a tánc dinamikája, a táncoló nők és férfiak.

Erdély néprajzi tájegységeinek táncait, a táncalkalmakat, és az azok szerves részét képező zenét, a hagyomány mai értelmezését és megélését helyezi középpontba az Udvarhely Néptáncműhely holnap, november 24-én 19 órakor kezdődő műsora.

„Mára eltűntek azok a rurális közösségek, amelyben kialakult, amelyek fenntartották, éltették a népi kultúrát – Erdélyben talán még fel-fellelhetők, de egyáltalán nem jellemző már más vidékekre. Elég csak a 20. századi változásokra gondolni. Valamikor életvitelszerűen gyakorolták, a mindennapi életük része volt a tánc, tökéletesen illeszkedett hozzá. Nem csak önmagában létezett, hanem közösségek, barátságok, sőt, párok, családok alakultak ki a tánc során – nyilatkozta portálunknak Orza Călin koreográfus, néptáncoktató, a Figurás rendezője.

– Ha kimegyünk falura, azt látjuk, hogy megváltozott sok minden: a falukép, aszfaltút van, internet. A technológia előrenyomulását megszenvedte a kultúránk, azt is mondhatjuk, hogy a technológiai értelemben vett civilizáció fojtogatja azt.”

Ma sokkal inkább a városiak nyúlnak vissza ehhez a tudásanyaghoz, a népi közegben tapasztalt szellemiséget mentenék át a jelenbe,

a 21. századba. Nem akarják a régi, paraszti habitust felvenni, nem akarnak ugyanúgy élni, de a még meglévő tudást, a saját szűrőjükön átengedve, mai kontextusba helyezve szeretnék megmutatni. Erre tesznek kísérletet a Figurás alkotói is, ugyanis Orza Călin rendező munkáját Lőrincz Hortenzia, Redő Júlia, illetve Tőkés Zsolt koreográfusok segítették, ők tanították be többek közt a mérai, bonchidai, illetve őrkői és szászcsávási táncokat.

„Már az előadást keretező, első kép is stilizált, előrevetíti, hogy a tánckultúránk egyfajta jelenkori értelmezését, nem pedig egy múlt századi alkotást látunk. A 21. század embereiként tekintünk a korábbi generációk kincseire, a szokásoktól abban is eltértünk, hogy nem teljes táncrendeket állítunk színpadra, hanem csak részleteket. Az sem szokványos, hogy rendezőként nem én mondtam, hogy mi képezi a műsor részét, hanem a tánckarral konzultálva, az ő kedvenc táncaikat emeltük be a koreográfiába” – engedett bepillantást a kulisszák mögé a rendező.

Pénteken ugyancsak 19 órakor ismét játsszák a Figurást, érdeklődni, jegyet foglalni a 0722–180026-es és a 0742–483056-os telefonszámon lehet. A székelyudvarhelyi Művelődési Ház pénztára hétköznap 11–14 és 15–17 óra között tart nyitva.

Alkotók: 
A zenei szerkesztő Kelemen László, zenél a Kedves zenekar: Kedves Botond, Kelemen-Molnár János, Román Hunor, valamint Szabó Lóránd.
Táncosok: Antal József, Antal Katalin, Faluvégi Erzsébet, Fábián Gergely, Fülöp Csaba, Golicza Bernadett, Hajdó Árpád, Hajdó-Nagy Annamária, Hajdó-Nagy Lóránt, Orbán Henrietta, Sipos Réka Katalin, Szabó Tamás Zsolt.

Fotó: Kinda Botond