Becsült olvasási idő: 6 perc 8 másodperc
Szilágyi Szilamér
Ahogy nem érdemes és ahogyan értelmes. Ritkán vagy soha középen, inkább két véglet között mindig. Ráhangolódni és lekapcsolódni. Együtt, hárman – és így szabadon. Szimfóniában a léttel, kutatni Őt.

Soron kívül

Még több térfigyelő kamera a városnak, egy társasház fiataloknak – ebben a két témában ültek össze dönteni ma az önkormányzati képviselők. Előbbiek megvalósulásához először...
Becsült olvasási idő: 4 perc 26 másodperc

A kezébe vette, az arcához emelte, belenézett a szemébe, és hirtelen kimosódott a fájdalom, akkor, ott, abban a pillanatban egész testét betöltötte a boldogság. Pedig minden egyéb mást mutatott, a hálóing, a zuhanysapka, a kanül, a vértől csorgó, rivanolos vatta, a teste gyengesége, a szag, ami belepte a szobát, a fehér olajfestékkel festett vaságy, az égő mellbimbók, és a jövő sem volt biztató, de amikor ránézett, egyszeriben tudta, hogy megtalálta azt, amit ma mindenki keres: a nagybetűs Boldogságot. 

Egyszer egy keresztelési beszédben ki szerettem volna domborítani, hogy mit jelent egy anyagyermek kapcsolat, de Flóra, a keresztelendő kislány belesírt, így ott, a templom piacán átugrottam ezt az amúgy is erős történetet. 

Utána jóval (kedvesen) kinevettek, amikor elmondtam, hogy a boldogságról szeretnék írni, arról a boldogságról, ami a születés pillanatában születik meg, és  örökre megmarad egy anya és gyermeke között. Megvallom, keveset kell tudnia arról egy férfinak, hogy mi történik bent a szülőszobában, de a történet már hosszú ideje mozgatja a fantáziámat – a szívemet mindig is mozgatta. 

Nyár volt és rég, amikor vele a boldogságról beszélgettünk egy csésze kávé mellett. Az érdekelt, hogy mi a boldogság, hogy alakul ki, meddig tart.

A látszatvilág eltereli az ember figyelmét a lét igazi örömeiről, ritkán van az, hogy a lélek uralkodik az anyagon, bár azzal összekeverve létezik.

A test mulandósága, az élet durva valósága kikerülhetetlen végzet, mégis ebben a tiszavirágzásnak tűnő megrekedtségben keressük a boldogságot, azt az egy pillanatot, ami örök, ami mozgat mindent, ami mozgatja az egészet. 

Kávéztunk, és a boldogságról kérdeztem. Olyan válaszra készítettem fel magam, hogy az sok mindentől függ, hogy nehéz elérni, hogy ma nem mindenkinek sikerül. Ma, ha valaki mesél kávé közben, ilyeneket szoktunk hallani. Rögtön helyszínek ugrottak be: Seychelles-szigetek, Manila stb. De átfutott az agyamon az is, hogy mégiscsak lennie kell olyan boldogságnak is, ami nem helyhez kötött, ami mindenki számára elérhető. A kotyogós kávé ennél azért erősebb volt, és a nő is, aki mesélt, a beszélgetés pedig megmaradt örökre. 

Amit mondott, nem vitt el semmilyen egzotikus szigetre, sokmilliós, ezerarcú nagyvárosba, sőt, hazahozott egy jól ismert helyre. A nyolcvanas-kilencvenes évek rideg valóságába. Kis- és nagyvárosok kórházába, amit jól ismertem, amelynek emléke mindenkiben megmarad, aki egyszer már várakozott,

piros-kék cetlikkel sorban állva folyosókon diagnózist, gyógyulást remélve. Ilyen helyeken is képes megszületni a boldogság, mesélte.

Abban az időben, amikor még nem volt ennyi különböző, és sok volt az egyforma. Átlagos nap volt akkor, olyan hét-nyolc nő szülhetett azon a héten a kórházban. Elképzelhetetlen körülmények, állapotok. A mindennapokat kihívásként megélő orvosok, nőgyógyászok, asszisztensek, takarítók között. Sokan vannak, akik így szültek. A boldogságot – mondta – azt úgy képzeld el, hogy minden reggel sorban állnak az anyukák a folyosón vattacserére, zuhanysapkával a fejükön, a mell körül foltos hálóingben, házi papucsban, összeesetten, erőtlenül, mindenféle szag közepette, és ha távolról nézed őket, hát nem épp a boldogság állapítható meg a testtartásukból. De ha közel mégy, és annak a hét-nyolc fáradt – nagyon fáradt – nőnek a szemébe nézel, az a csillogás, fény, ami ott van, na, az a boldogság, ami egy életre összeköti a gyereket az anyával. Szilcsu,

a boldogság ilyen állapotok között is létezik. Így is születtek gyerekek, így csordult le sokszor az angyalok arcán a könny, így lett boldog sok édesanya.

Mert amikor a kezébe vette, közel emelte az arcához és belenézett a szemébe, hirtelen elmosódott minden fájdalom, akkor, ott, abban a pillanatban egész testét betöltötte a boldogság. Pedig minden egyéb mást mutatott, a hálóing, a zuhanysapka, a kanül, a vértől csorgó, rivanolos vatta, a teste gyengesége, a szag, ami belepte a szobát, a fehér olajfestékkel festett vaságy, az égő mellbimbók, és a jövő se volt biztató, de amikor ránézett, akkor, abban a pillanatban tudta, hogy megtalálta azt, amit ma mindenki keres: a nagybetűs Boldogságot. 

Kiemelt képünk illusztráció: pexels.com

Folyosón a boldogság (neked)