A zetelaki GLT – Gereblye, Lapát, Talicska –csapata sikeres évet zárt: 2021-ben főként karitatív tevékenységeikről lehetett hallani, hiszen a csíksomlyói tűzeset óta folyamatosan érkeztek felajánlások a civil kezdeményezőkhöz, akik ezáltal rászoruló családokon segíthettek.
A GLT felhívására ruhaneműk, cipők, játékok, sőt, több ízben bútorok és babakocsik, -hordozók is érkeztek a civilekhez, amelyeket a szükségben élő emberek és családok számára igyekeztek továbbítani. Ugyanakkor szerény körülmények között élő családok, betegek, tűzkárosultak is részesültek ezekből a javakból. A jókedvű adakozás és kitartó gyűjtés hozadéka, hogy Hargita megyében több gyermekelhelyező központhoz, öregotthonhoz, alapítványhoz, illetve a Székelyudvarhelyi Városi Kórház újszülött osztályára is sikerült juttatni a felajánlásokból.
A karitatív akción kívül a fiatalokból álló GLT csapata fontosnak tartotta megemlékezni az év jeles napjain is: húsvétkor kenyeret vittek a falu időseihez, nyáron pedig lehetőség adódott ételkiszállításra is. Nem feledkeztek meg a zetelaki óvodásokról és általános iskolásokról sem, akiknek cukorkával és lufikkal kedveskedtek gyermeknap alkalmából. Advent közeledtével ötven adventi koszorú és negyvenöt karácsonyi élelmiszercsomag került az idős emberek asztalára.
– A karitatív tevékenységek a fiatal önkéntesek életére is jótékony hatással vannak. Kialakul és erősödik a felelősségvállalás-tudatuk, tenniakarás a közösségért, amelynek szerves részét képezik. Ugyanakkor
jóleső érzéssel tölti el őket is, hogy önzetlenül segíthetnek és tehetnek másokért;
egy-egy megmozdulással jobbá vagy szebbé teszik az idősek, a gyerekek hétköznapjait, a valóban nélkülöző emberek életét.
A helyiekben is tudatosult a csapat és tevékenységeink létezése, így mindenkinek lehetősége van bármilyen segítséggel hozzájárulni a GLT munkájához. Nagyon sok jóindulatú, segítőkész ember talált már meg minket, adományozott, amelyeket mi szívesen továbbítottunk – fogalmazott Dimén Csilla tanárnő, a GLT vezetője. Hozzátette: „Lelket melengető érzés látni az örömöt az emberek szemében, amikor adni tudunk, a jókedv és lendület a fiatalok részéről páratlan, ahogy közös erőből megvalósul egy jótékony tett, csomag- és élelemkihordás, vagy éppen egy közös szemétszedés, kapufestés.
Ez formálja a fiatalokat, az önkénteseket tettre sarkallja, ugyanakkor örömmel és büszkeséggel tölti el őket, hiszen ezek által hasznos részei lehetnek mindannyian annak a közösségnek, amelyben élnek.”
A vezetőség ezúttal is köszöni az adományozók, segítőkész emberek támogatását.