Holnap, október 14-én ismét felragyognak Székelyudvarhelyen is az együttérzés lángjai, alkonyatkor mécsesekkel világítják meg a Bethlen negyedi parkot, ahol minden egyes meggyújtott gyertya jelképes szolidaritás a nélkülözőkkel. A szervezők adományokat várnak a szemet gyönyörködtető és lelket melengető élményért cserébe.
Két év kihagyás után a Caritas ismét személyes jelenléttel szervezi meg az Egymillió csillag a nélkülözőkért elnevezésű akciót. A segíteni kész lakosság október 14-én, pénteken 18 órától vonul ki a közterekre, ahol egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adománnyal fejezi ki a rászorulók iránti szeretetet, támogatást, valamint önzetlenséget.
Udvarhelyen a Dávid Ferenc téren, vagyis a Bethlen negyedi parkban zajlik majd az esemény. Ezen kívül még hat székelyföldi településen gyúlnak mécsesek pénteken: Csíkszeredában a Majláth Gusztáv Károly téren, Szovátán a Petőfi parkban, Marosvásárhelyen a Színház téren, Marosszentgyörgyön a Szent György téren, Sepsiszentgyörgyön pedig a főtéren. Bereckben valamivel később indul a gyűjtés, október 21-én 18 órától a Szent Miklós-templomban tartott szentmise után ragyognak fel a lángok a Művelődési Központban. Az elmúlt két évben csupán a virtuális térben volt lehetőség megtartani az adományozási akciót, de így is szép összeg gyűlt össze – tavaly 7 192 lejt adományoztak a résztvevők, melyet a Caritas gondozásában lévő személyek ellátására fordítottak. A meggyújtott mécsesekkel szimbolikusan kifejezhető, hogy minden nehézség ellenére, továbbra is első helyen áll a közösség jóléte, és ahogy a szervezőket, úgy az adományozókat is foglalkoztatja a nélkülözők sorsa – tájékoztatott Fancsali Barna, a Gyulafehérvári Caritas kommunikációs felelőse.
Az Egymillió csillag akció Franciaországból ered,
ahol a segélyszervezet önkéntesei 1984-ben, az adventi időszakban gyertyákat adtak az utcán a járókelőknek, hogy az értük kapott jelképes adományokat a rászorulók megsegítésére fordíthassák. A Franciaországi Caritas 1997-ben első alkalommal szervezte meg országos szinten a mozgalmat, mely mára egész Európát átszövi, a kontinens mintegy tizenöt országában vált hagyománnyá az Egymillió csillag elnevezést nyert gyűjtés. A romániai Caritas-szervezetek 2009-ben csatlakoztak a nemzetközi szolidaritási akcióhoz.
Szeretnél segíteni?
Kisebb-nagyobb felajánlásával bárki támogathat egy nélkülöző gyermeket, egy fogyatékkal élő fiatalt, esetleg egy idős, beteg személyt. Például
20 lej adomány éppen elég egy meleg ebédre,
90 lej fedezi egy óra otthoni betegápolás díját, 100 lej egy óra fejlesztő terápiára, de 170 lej már egy teljes napi betegápolásra elég. Továbbá az akció során összegyűlt pénzösszegből a szervezők téli lábbeliket, meleg bakancsokat vásárolnak a nehéz körülmények között élő, nappali foglalkoztató központjainkba járó udvarhelyszéki gyermekek számára.
A Caritas munkaközössége mindenkit arra bátorít, ne maradjon közömbös a nehezebb sorsú embertársaival szemben. Az adományokat a Bethlen-negyedi parkban fogadják pénteken. A helyszínen a mécsesekért felajánlott adományokat a szervezet a szociális szolgáltatásainak finanszírozására fordítja. Aki nem tud részt venni a gyertyagyújtáson, elküldheti adományát online a Caritas honlapján keresztül, vagy utalhatja a szervezet bankszámlájára (IBAN: RO51 BTRL RONC RT05 4732 5701, Asociația Caritas Alba Iulia, CIF 4562770, Banca Transilvania SA, Un milion de stele). A bankkártyás, valamint az online adományozás részletes útmutatója szintén elérhető a Caritas honlapján.