Minden eddiginél nyüzsgőbb adventi vásárral várnak a waldorfosok

Tavaly csak az online térben, idén azonban a valóságban is megnyitja kapuit a székelyudvarhelyi Kerekerdő Waldorf Iskola és Óvoda adventi bazárja november 26-án, Székelylengyelfalván....
Becsült olvasási idő: 6 perc 11 másodperc

Sokszor búslakodunk azon, hogy a régi mesterségek kihaltak: nem fonnak, nem szőnek, nem énekelnek, táncolnak, egy szeget sem tudnak elütni a maiak. Lassan már csak egy-egy tanulmányban lehet arról olvasni, hogy mivel foglalkoztak őseink, hogyan találták fel magukat, hogyan alkalmazkodtak a körülöttük végbemenő változásokhoz.

Gyermekkoromban még fontak az asszonyok a kapu előtti kicsi padon, elvitték a búzát a malomba, a kapu apró lyukán figyeltük a patkolókovácsot munka közben. Talán ezért tűnt egy kicsit távolinak, szenzációnak egy olyan kovácsműhely látványa, amilyet Szentábrahámban láttam. A tudatlan vendég kíváncsiságával érkeztem meg Mátéfi Lajos udvarára, ahol éppen csúcsszezon van, egy pár ló várja az új cipellőket a téli szezonra. Igaz, hogy a mesternek nincs ideje beszélgetni, de legalább meg tudom figyelni, mi mire való a szakmában.

Ahogy a téli gumi kötelező az autók számára, úgy kell a jó patkó a lovak lábára. Azoknak a lovaknak, amelyek még falvaink határában munkálkodnak, szolgálva az egyszerű embert.

– Szezonális, mint a gumi. Ha nagyobb tél van, akkor új patkó kell a lóra,

október-novemberben keresnek meg a legtöbben, ekkor van igazán munka. Az a tapasztalat, hogy egy vídiás patkó egy évig is eltart, háromszor-négyszer fel lehet ütni a lábára – mondja Mátéfi Lajos, a környék elismert kovácsa, aki éppen a patkókat melegíti a kohóban, amikor érdeklődöm, milyen fázisban tart a munka.

Komoly múltja van beszélgetőtársamnak a szakmában, évtizdek óta foglalkozik fémmegmunkálással: harminc éven át üzemi kovácsolással, acélok nyújtásával kereste a kenyerét, de közben már elleste a lókovácsolás fogásait is.

„Párhuzamosan dolgoztam a munkahelyemen, itthon pedig patkoltam. Lassan-lassan belefáradtam a kettős terhelésbe, nem tudtam tovább csinálni így. Fiatalkoromban tetszett nekem ez a szakma, ahogy nézegettem a kovácsokat, egyre jobban éreztem, én is meg tudom és akarom ezt csinálni. Kilencvenben még volt saját lovunk, öt évig gazda is voltam, patkoltam a saját lovaimat is. Olajos Albert bácsitól, az andrásfalvi kovácstól tanultam a legtöbbet – mesél pályájának kezdeteiről Lajos bácsi. 

Természetesen nem ment minden egyik napról a másikra. Éveket kellett gyakorlatozni, tanulni, míg az emberek nyugodt szívvel elhozták állataikat hozzá, először megnézték „hadd lám, a komám lovát, hogy patkolta meg”, hogy sikerült a munka.

Sok volt akkoriban a ló, mégis kevés volt a kliens

Akkoriban még az emberek nagy része a mezőgazdaságból, állattenyésztésből élt, elengedhetetlen volt a ló, másképpen nem lehetett gazdálkodni. Az évek során a lovakat leváltották a gépek, egyre kevesebb az állat a környéken.

„Az idősebb korosztály teljesen más volt, mint manapság.

Meg volt adva a módja a patkolásnak rendesen: elbeszélgettünk mindenről, hozták az italt, jött a koma, jó társaságban telt el a fél nap. Ma mindenki siet, nincs idő semmire,

mert rohanni kell tovább. Később, mikor már jól ment nekem a szakma, akkor engedélyt váltottam, felszereltem a műhelyemet, huszonöt-huszonnyolc éve megvan már” – mondja a kovács, aki higgadt és alapos munkát végez éppen a lovon. Lehetőségem volt huzamosabb ideig megfigyelni a patkolást, ekkor láttam, a kovács leginkább hallgat, az ideérkező kliensek pedig beszélnek.

Beszélnek a koronavírus-járványról, hogy kell vagy nem kell oltás. Beszélnek arról, hogy az egekben van már a gázolaj ára, hogy a gázt már nem is lehet követni. Sorra veszik a környező településeken élő „jó kollégákat”, akik még tartják a frontot, mindenük az állat. Beszélnek arról, mit jelent számukra a ló, hogy képtelenség csak a hasznot keresni és nézni a mezőgazdaságban és állattartásban, mert aki ezt az életformát szereti, az bolondja a lónak.

Nem csak a patkót veretik fel, hanem engednek egy kicsit a szelepen is,

kibeszélik magukból a hétköznapok eseményeit. Hogy a lelki dolgokból maradjon kevés karácsonyra is, szemügyre vettük a műhelyt, annak minden szerszámát.

„A legfontosabb egy ilyen műhelyben az, hogy tudjál vasat melegíteni, a legalapvetőbb kellékek a kohó, az üllő és a hegesztő.

A banklinak nevezett, kicsi asztalon ott sorakoznak a szerszámok: a nyelükben megerősített fogók, a körömvágó, patapucoló, ráspoly – aminek az utódját flexnek mondjuk –, kis ráspoly. Mindegyiket én csináltam, kettő van belőlük, hogy ha baj van, legyen hova nyúlni” – nézünk szét a terepen a vendéglátómmal.

A jól végzett munka öröme

Régen a szentábrahámiak Gagyba jártak kovácsoltatni, ma a szomszéd faluból jönnek ide. Alapos és figyelmes munkát igénylő mesterség ez, amit nem sokan gyakorolnak a környéken. Minden a körömvágással kezdődik, aztán az állat talpából kipucolják az elkorhadt körmöt és az elnövéseket. Megtudom azt is, hogy a talpat nem szabad nagyon kivékonyítani, mert ha kőre lép az állat, akkor fáj neki, beszakad. Folyamatosan nyomogatják a talprészt ujjal, ha vékonyodik, megállnak a pucolással. A felhevített patkókat ráillesztik a lábra, hogy „pászoljon rea”, ahol jobban megsüti a vas, azt még le kell szedni. A felmelegített patkókra ráheggeszti a vídiákat, majd jöhet a felszegzés.

Jól meg kell választani a patkószeget, figyelembe véve a köröm falvastagságát, a ló méretét. A felütött szegek végét elcsípik egy fogóval, megreszelik simára. A végén bekenik fekete olajjal a patát, védőréteget vonva a lereszelt/levágott részekre.

„Akkor látszik a legjobban, milyen munkát végeztem, mikor lábra áll a ló. Körbejárom, megnézegetem. Ha tetszik, akkor az mindent megér nekem. Sokan mondták, hogy miért nem állok neki vaskerítést csinálni, abban több a pénz. De mit csináljak, ha én ezt szeretem csinálni?! Igaz, telik az idő felettem is, de én ezzel ugyanígy akarok foglalkozni öt év múlva is” – mondja a szentábrahámi kovács.

Megjelent Szentábrahám önkormányzatának lapjában, a Vidéki élet tavaly decemberi számában.

„Hadd lám, a komám lovát hogy patkolja meg?!”