Kovács Eszter
Kovács Eszter
Amikor dolgozom, akkor írok, máskor – szabadidőmben – olvasok, főzök, koncertre, színházba járok, és a lehető legtöbb időt igyekszem kis családommal tölteni.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 24 másodperc

Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának anyakönyvi és lakosság-nyilvántartó osztálya elkészítette éves összegzését: ebből derült ki, hogy tavaly a 2020-as évhez képest nyolcvannal több gyermek születését jegyezték be, illetve a házasodási kedv is növekedett.

Ezerháromszáz gyermeket anyakönyveztek Udvarhelyen 2021-ben, a legtöbben (125 újszülött) októberben jöttek világra, míg a legkevesebb születést augusztusban jegyezték. A tavalyelőtti 119 házasságkötéshez képest

tavaly 151 pár kötötte össze életét, nem meglepő módon legtöbben – 27 pár – augusztusban,

legkevesebben pedig az év utolsó hónapjában, decemberben. 

Az anyakönyvi osztály kimutatásában majd mindenhol emelkedést látni. Így például nőtt a polgármesteri hivatalnál véglegesített válások száma is: speciális körülmények között – például, ha a párnak nincsen közös gyermeke – ugyanis az anyakönyvvezető is lebonyolíthatja a válást. Ilyen eset tavaly nyolc volt a tavalyelőtti háromhoz képest. 

A születési adatok összegzésénél a hivatal illetékesei a gyakori és ritka lány, illetve fiú nevekről is lajstromot készítenek. Eszerint 2021-ben a legnépszerűbb lány név a Hanna és az Anna volt, de sok Fannit, Nórát, Dorkát, Jázmint, Anitát, Esztert, Flórát és Boglárkát is jegyeztek. A fiús szülők közül legtöbben a Dávid, Botond és Milán nevet választották, de népszerű volt még az Ádám, a Márk, a Tamás, a Zalán, az Olivér, a Bence és a Krisztián is. Egyébként

tavaly néggyel kevesebb kislány jött világra Székelyudvarhelyen, mint kisfiú.

A ritka nevek között voltak igazán különlegesek is, az év során egy Aminát, Armellát, Honóriát, Ankiszát, Millát, Lellét, Zorkát, Védát és Opált anyakönyveztek. Hasonlóan ritka volt a fiúk körében a Zete, a Benett, a Zétény, az Ezra, az Elisei, a Kadosa, a Konor, a Medárd és a Zádor is. 

A számokhoz hozzátartoznak a halálozási adatok is, melyek sajnos szintén növekvő tendenciát mutattak tavaly az előző évhez képest: 2020-ban 677 halálesetet jegyeztek a lakosság-nyilvántartó osztályon, 2021-ben pedig 840-en hunytak el. Érdekes módon az elhalálozások havi alakulása a születésekével cseng egybe: októberben jegyezték a legtöbb halálesetet és augusztusban a legkevesebbet.

Hanna és Anna, illetve Dávid meg Botond – Születések és legnépszerűbb nevek