Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 1 perc 29 másodperc

Évenkét oszt emlékdíjat a Bálint András Alapítvány: a kuratórium idén Ft. Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébánost, egyházi írót, Péter Beáta újságírót és Lőrincz György írót tiszteli meg vele.

Az emlékdíjat székelyföldi vagy innen elszármazott írók, költők, szerkesztők, publicisták, szépírók tevékenységének elismeréseként adják át, olyan személyiségeknek, akik munkájuk révén példaszerűen szolgálják a régió magyarságát. 

A Sóvidékről származó Bálint András (1943–1994), a Hargita, később a Hargita Népe napilap egykori szerkesztője, főmunkatársa, publicistája mindig azt szorgalmazta, hogy

az újságíró legyen szemfüles, felkészült, ismerje a terepet, írása legyen szép és igaz, kerek és tartalmas, közérthető és gondolatébresztő.

gy dolgozott a kommunista diktatúra idején mindvégig, amikor a valóról szóló és igazi üzenetet a sorok között írták, de kitartása a rendszerváltás utáni években, az akkori mostoha körülmények ellenére is megmaradt.

Az ünnepséget, melyen a csíkszentmihályi születésű Sebestyén Péter szentszéki tanácsost, marosvásárhelyi plébánost, egyházi írót, Péter Pátert, a csíkszeredai újságírót, szerkesztőt, írót, Péter Beátát, illetve a székelyudvarhelyi Lőrincz György írót díjazzák, december 15-én 17 órakor tartják a székelyudvarhelyi Küküllő Szálloda konferenciatermében. 

Hárman vehetik át idén a Bálint András-emlékdíjat