Az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) meghívására három zenekar – az Esti Kornél, a Kávészünet és a Kvab – koncertezik szombaton, március 12-én a Kossuth utcai Siculus Ifjúsági Házban.
Az Esti Kornél (kiemelt képünkön) magyar alternatív rockegyüttes 2006-ban gimnáziumi zenekarként szerveződött Mezőtúron. Öt nagylemezük jelent meg azóta: Egytől egyig (2009), Boldogság, te kurva (2011), Ne félj (2014), Éjszaka van (2016) és az Eltűnt idő (2018). 2009-ben a Kiscsillag, a Heaven Street Seven és a Pál Utcai Fiúk zenekarokkal léptek fel. Számos fesztivál színpadán megfordultak: Sziget, VOLT, EFOTT, Fishing on Orfű, Hegyalja, SZIN, Pannónia Fesztivál. 2013-as turnéjuk során együtt játszottak többek között a Vad Fruttikkal, az Óriással, a Carbovarisszal és a Mary Popkidszel. A HVG a magyarországi alternatív zenei színtér egyik legkülönlegesebb szereplőjeként hivatkozott rájuk. Az együttes nevét Kosztolányi Dezső fiktív alteregójától, Esti Kornéltól kölcsönözte. Saját bevallásuk szerint demokráciában működik náluk a dalszerzés, közösen alakítják véglegesre az ötleteket. Személyes hangvételű szövegeik mellett társadalmi, közéleti témákra is reflektálnak.
A Kávészünet zenekar a legismertebb klasszikus és kortárs költők műveit, valamint saját szövegű versátiratokat szólaltat meg modern, dinamikus hangzással. A 2005-ben, egy budapesti kollégiumban alakult együttes a Trendhagyó Irodalomóra nevű iskolás programsorozatukon kívül klubokban, fesztiválokon játszik. A hobbiszintű zenélést fellépések követték, és az első sikerek után 2009-ben, a Csillag születik című tehetségkutató műsorban ismerhette meg őket a nagyközönség. Ekkor döntöttek a Kávészünet név mellett, mely sugallja munkásságuk irodalmi töltetét. Ettől kezdve menedzsmenttel dolgoznak, és legtöbbször zenekarral kiegészülve koncerteznek a hazai és határon túli helyszíneken egyaránt. Kicsivel később fellépéseik mellett saját klubestsorozatot indítottak a Millenáris Parkban, később a Gödör Klubban folytatva, mely során neves vendégekkel (pl. Laár András, Hernádi Judit, Hajós András) állították össze műsorukat.
Ezenkívül Kávészünet Slam Turné nevű projektjükkel járták a magyarországi nagyvárosokat, ahol saját műsoruk mellett mindig teret kaptak a helyi slammerek is, és rendszeresen sztárvendég volt többek között Saiid (AKPH), Wolfie (Punnany Massif) és Busa Pista (Irie Maffia). A duóból napjainkra négytagú együttes lett, mely a korábbi tagcserék és különböző formációk (soundsystem beatboxerrel; tíztagú zenekar vonósokkal) után stabil koncertzenekarként működik. Máig legnépszerűbb slágerük Hollós Korvin Lajos Csonka vers című művének megzenésítése.
A Kvab csíkszeredai indie-pop zenekar különlegessége, amire a neve is utal, hogy ketten vannak a bandában: Balázs-Bécsi Eszter és Lőrincz Árpád. „Próbálunk zenekar lenni, így, kettecskén, és ez úgy tud megvalósulni, hogy általában három-négy vagy akár öt végtagunkat is igénybe vesszük különböző hangszerekhez.
Gitárcentrikus dalainkban általában zongora, szinti szólamok jelennek meg, a koncerteken dobosunk nincs, dobgépet és loop pedált használunk, de ezek legalább sosem részegek és fizetni is csak egyszer kellett értük” – írják magukról.
A Kossuth utcai helyszínen a kapunyitás 18.30-tól van, a koncert 19 órától kezdődik, és ha be akarsz menni, legyen nálad 15 lej.