Szász Csaba
Szász Csaba
„Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé, mielőtt az idő vasfoga elszáll felettünk, hogy tiszta legyen a lelkiismeretfurdalásunk!"

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 3 perc 35 másodperc

Jelesre vizsgázott küzdeni akarásból a Vasas Femina, miután a női labdarúgó 1. Liga hetedik fordulójában kétgólos hátrányból állt fel a Temesvári Poli otthonában. Bár a vasárnapi döntetlennel megtört a csapat győzelmi sorozata, az udvarhelyi együttes átvette a bajnokság vezetését.

Zsinórban hat győzelem után lépett pályára vasárnap a Temesvári Politehnica otthonában a székelyudvarhelyi Vasas Femina, a mérkőzést is bátrabban kezdte, ám a szerencse elpártolt az udvarhelyi lányoktól. A 15. percben a hazaiak szögletrúgása Benő Krisztináról a Vasas hálójába került. Hét perccel később óriásit bakizott az udvarhelyi csapat védelme, a Temesvár pedig megduplázta előnyét. A Vasas azonban nem adta fel, küzdeni akarásból jelesre vizsgázott, négy perccel a szünet előtt Egyed Kriszta csökkentette a hazaiak előnyét.

A pihenő után Vágó Attila tanítványai ott folytatták, ahol abbahagyták, az 51. percben

Szász Brigitta a szögletből érkező labdát fejjel juttatta a temesváriak kapujába. Innentől kezdve ki-ki harcot vívott a két együttes,

a 73. percben Mitri Ritát indították remekül, aki – lerázva védőit – a kapus mellett gurította hálóba a labdát, kétgólos hátrányból fordítva meg az eredményt. 

A mérkőzés hajrájában azonban ismét a hazaiak voltak szerencsésebbek, a 80. percben a Vasas védelme által felszabadított labdát Cristina Sucilă rúgta kapura, a labda megpattant a csapattársán, így védhetetlenül gurult az udvarhelyi kapuba. Végéig maradt a 3–3, ezzel az egy ponttal pedig

a Vasas Femina felkerült a bajnoki tabella élére,

miután a dobogósok rangadóján a Kolozsvári Olimpia legyőzte a Borgoprundi Heniu csapatát. A bajnokságot tehát a 19 pontos Vasas Femina vezeti, második Borgóprund 18 ponttal, harmadik a 15 pontos, címvédő Kolozsvár.

A következő fordulóban, november 7-én, vasárnap a Vasas Femina az utolsó előtti Nagybányát fogadja.

Mestermérleg

Vágó Attila (Vasas Femina): „Borzasztó büszke vagyok, ennek az egy pontnak jobban örülök, mint az előző hat győzelem bármelyikének. Mentálisan nagyon erősek voltunk, olyan szívvel és lélekkel játszott a csapat, amire edzői pályafutásom során nem nagyon volt példa. A találatainkat három olyan játékosunk szerezte, akiket bár behívtak a román válogatott keretbe, alig vagy egyáltalán nem kaptak játéklehetőséget. Csattanó választ adtunk, mert a temesvári edző egyben a válogatott másodedzője is.

Kicsit bántó, hogy a temesváriak harmadik pontját egy olyan játékos szerezte, akit öt perccel korábban ki kellett volna állítani,

de mint a lányoknak is mondtam, ez a döntetlen csak akkor ér valamit, ha vasárnapra is megmarad ez a mentalitás, ez a hozzáállás.”

Mirel Albon (Temesvári Poli): „Bár a hajrában összejött az egyenlítés, nem mentesültünk az izgalmaktól, akár győzhettünk is volna, mint ahogy vereséggel is zárhattuk volna a találkozót. Talán a döntetlen az igazságos végeredmény.

A Vasas egy nagyon kényelmetlen csapat, nem tudom, hány együttes tudja legyőzni őket,

mert bár nagyon sok fiatal játékosuk van a keretben, a csapat által tanúsított érettség rendkívülinek mondható.”

Női labdarúgó 1. Liga, 7. forduló
Temesvári Poli – Vasas Femina 3–3 (2–1)
Vasas Femina: Sándor – Egyed, Szász, Molnár, Kis, Horváth (Hodor 46.), Orbán, Benő, Mitri, Rezmeliță (Godra 72.), Tóth (László 85.)
Edző: Vágó Attila
Gólszerzők: Benő Krisztina (15. – öngól), Melisa Șodinca (21.), Cristina Sucilă (80.), illetve Egyed Kriszta (41.), Szász Brigitta (51.), Mitri Rita (73.)

Fotók: Temesvári Politehnica

Hátrányból mentettek pontot a lányok