Idén is megszervezik, immáron 26. alkalommal a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivált, amelynek Balánbánya ad otthont. Számos programmal, koncertekkel, kvízjátékkal kirándulással, no meg táncházakkal fogadják az odalátogatókat.
Csütörtökre várják a meghívott néptánccsoportok érkezését Derecskéről (HU), Magyarfaluból (Moldva), Csíkkozmásról, Csíkszenttamásról, Csíkszentdomokosról, Balánbányáról, Csíkszentdomokosról, Borszékről, Gyimesbükkből, Madéfalváról és Székelyudvarhelyről. Még aznap 20 órától színpadra lép a balánbányai kultúrotthonban, Uz Bence című előadásával az Udvarhely Néptáncműhely.
A fesztivál tematikája és fő célja bemutatni a felcsíki régió hagyományait, népviseletét, szokásait, sajátosságait,
ebbe illeszkedik Nyirő József a vadregényes Csíki-havasokat megelevenítő regénye ihlette táncszínházi darab.
Péntek a kirándulással egybekötött játék napja. A játékok a népviselet, néptánc, szokások körül forognak majd kvíz, keresztrejtvény és egyéb formájában, mindez a Revendika tetején 8.45 és 17 óra között. Este 20 órától a kolozsvári Tokos zenekar koncertezik a kultúrotthonban. Sokaknak nem kell bemutatni a 2014-es
Fölszállott a Páva televíziós tehetségkutató kategóriagyőztes zenekarát,
mely azóta számtalan helyen megfordult szerte a világban, csak hogy párat említsünk: Ausztrália, Makaó, Amerikai Egyesült Államok. A Tokos zenekar célja kezdetben elsősorban a helyi diákság szórakoztatása volt, főként táncházakban és kocsmákban, kávézókban léptek fel. Később a Kolozsvár környéki magyarlakta falvakba kaptak felkérést bálokba, mulatságokba, táborokba és egyéb eseményekre.
Gasztronómiai bemutatóval kezdenek szombaton délelőtt, majd 16 órától ünnepi szentmisére várják a fesztiválozókat. Délután 17 órától pedig ünnepi gálaműsorral zárul a rendezvénysorozat szintén a balánbányai kultúrotthonban.
Csütörtöktől szombat estig minden nap 21 órától táncház szerepel a programban, a Liviu Rebreanu Szakképző Líceumban a Kedves és a Tokos zenekar húzza majd a talpalávalót.