Huszonnegyedik alkalommal tartották meg szombaton Szentegyházán a Homoródmenti Népdalvetélkedőt, amely a kezdetektől, megszakítás nélkül nagy népszerűségnek örvend. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia által évről évre megszervezett találkozón idén hat nagy család énekesei vettek részt.
Maguk között daloltak idén az udvarhelyszékiek: a bizonytalan helyzet miatt sem Magyarországról, sem az ország távolabbi településeiről nem vállalták az utazást azok, akik a korábbi években rendszeresen eljöttek. Akik viszont ott voltak, jó kedvvel énekeltek egymásnak és a közönségnek – mondta a homoródszentmártoniak nagy családjához tartozó Bágyi Bencze Jakab kultúrfelelős.
Haáz Sándor karmester, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője elmondta, a népdalvetélkedő a húsz-huszonkét évvel ezelőtti vetélkedők ismétlése volt, azok anyagából kellett választaniuk versenyszámot a résztvevőknek.
– Ezeket a törpe daloskönyvekben jelentettük meg annak idején, mini énekeskönyv sorozatunkban, a Fili kiadásában. Minden jelentkezőnek ebből kellett versenyszámot választania, ezen kívül pedig közös éneket, vagy versenyen kívüli dalokat hozott mindenki. Büszke vagyok, hogy
1999 óta egyetlen népdalvetélkedő sem maradt el.
Voltak nagy jelenlétű találkozók is az elmúlt években tizennégy-tizenhat családdal, de ezzel a hat csapattal most fogyaszthatóbb volt, nem nyúlt bele az éjszakába – mondta Haáz Sándor karmester.
A Homoródmenti Népdalvetélkedő a család nevet viseli, a színpadon berendezett székely szobában visszaidézik a régi világot, amikor a család minden tagja – a nagyanyától az unokáig – a szobában közösen énekelt. Fontos, hogy mind a négy korosztály képviseltesse magát, másképp nem is fogadják a jelentkezőket. Az egyéni éneklés mellett a létszámot is díjazzák: idén a legnagyobb létszámmal, negyvennyolc fővel Szentkeresztbánya érkezett. Részt vettek még a kápolnásiak, a homoródalmásiak, a homoródszentmártoniak az abásfalviakkal közösen, illetve versenyen kívül a szentegyházi hagyományőrző huszárok, akik harminc katonadalt adtak elő. A vetélkedő közös étkezéssel, borozással és énekléssel zárult.
A zsűrit Szalay Zoltán néprajzkutató, Török Viola színházi rendező, valamint Györfi Erzsébet népdalénekes alkotta.
Négy kategóriában díjaztak: Kicsik, 14 év alatt: I. díjas Mihály Kriszta, II. helyezett Elekes András és Bartalis Iván, III. helyezett Berki Luca és Lőrincz Dalma. Csíki Orsolya és Lőrincz Kinga dicséretben részesültek. 15–45 év közöttiek: I. helyezett Gábos Tünde, II. helyezett Sándor Sarolta, III. díjas Lőrincz Izabella. Dicséretben Péter Amandát részesítették. 45–60 éves korosztály: Elekes Zoltán az I. helyezett, II. Simó István és Mihály László, III. Konrád Imre. Dicséretben Sata Attila és Gothárd János részesült. A szépkorúak, 60 év fölött is külön díjakat kaptak: Kele Erzsébet (72), Sorbán György (77), valamint Ladó Albert (82). A legnépesebb család ezúttal Szentkeresztbánya 46 fővel, 38 énekessel Szentegyházasfalu, majd 36 fővel Kápolnásfalu családja.