Az agyagfalvi székely nemzetgyűlés évfordulóján, október 16-án, Hunor–Magor lovasszobrot avattak Agyagfalva központjában, ahol egy ehhez méltó parkot is kialakítottak. Kétnapos ünnepséggel emlékeztek.
Újabb szoborral és parkkal lett gazdagabb Agyagfalva. Az összetartozás jegyében, a magyar kormány külügyminisztériumának támogatásával készült szobor Kotormán Norbert és Kotormán László munkája, amely nemcsak a helyi közösség életerejét hirdeti, hanem az egész nemzetét – emelte ki ünnepi beszédében Kászoni Szilárd református lelkész. Mint mondta, Hunor és Magor együtt cselekvése, egymásra utaltsága és testvéri szeretete üzenetet hordoz a székelység és a magyarság számára. Rámutatott:
a téren elhelyezett kövek a leszakított országrészeket szimbolizálják.
Ülkei Zoltán, Bögöz község polgármestere felhívta a jelenlévők figyelmét: az 1848-as nemzetgyűlés helyszínén és évfordulóján a 101 évvel ezelőtt történt trianoni döntésre is emlékezünk, amit ugyan számunkra gyász, mégis megerősít hitünkben és magyarságtudatunkban. Ha az országot fel is darabolták, ma is összetartozunk – fogalmazott.
Az ünnepségen felszólalt Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, aki szerint bizakodásra ad okot, hogy a nehézségek ellenére az elmúlt évtizedben a magyar nemzet magára talált és szebb jövő elé néz. Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti református lelkipásztor pedig a lovasszobor kapcsán rámutatott arra, hogy
egyikük kezében sincs fegyver, hiszen nem erre van szükségünk a megmaradáshoz, hanem életre.
Ma hős élőkre van szükségünk – mondta. A szoboravatót követően a székelyszenterzsébeti Cickom Énekegyüttes lépett fel, majd az ünneplő tömeg levonult az agyagfalvi rétre.
Az 1848-as nemzetgyűlés emlékművének megkoszorúzása után Kápolnási Zsolt történész elevenítette fel a 173 évvel ezelőtti eseményeket, ezt követően Borboly Csaba megyei tanácselnök az összetartozás, az együtt gondolkodás fontosságáról beszélt. Antal Lóránt szenátor kiemelte, az agyagfalvi nemzetgyűlés fontos pillanata volt a székelységnek, hiszen az önrendelkezés gyakorlását jelentette. Bíró Barna Botond megyei alelnök arra buzdított: az összetartozás jegyében jövőre a magyar kormány törekvései mellett ki kell állnunk.
Az ünnepség vasárnap is folytatódott, az istentisztelet után megnyitották a Pest megyei Értéktár-vándorkiállítást az agyagfalvi emlékházban, majd kulturális műsor és a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred által szervezett 6. Györffy Árpád Huszárügyességi-emlékverseny következett.
Fotó: Gál Barna