Sebestyén Péter Marosvásárhelyen szolgáló plébános és Simó Márton író, újságíró rendhagyó kettős könyvbemutatójára került sor tegnap este Székelyudvarhelyen, a Kriza János Szeretetotthonban, ahol a közönség előtt faggatták egymást friss könyveik kapcsán a szerzők. Mindkét kötetben nagy szerepet játszik a hit és a hagyományos értékrend felmutatása.

Simó Sándor unitárius lelkész, házigazda köszöntője után elsőként Simó Márton faggatta a Péter páterként is ismert szerzőt a Műkönny című könyvének apropóján, amely a plébános papi pályájának harmincadik évfordulójára készült el, sorban a huszonharmadik köteteként. 

– Ennek apropója valóban a harmincéves szolgálatnak az ünneplése mindamellett, hogy az Ady negyedi Szent Imre templom ötvenéves jubileumára is most került sor, tehát két kerek évfordulót is ünnepeltünk idén. A kötet az utóbbi két évben született hetvennyolc írást tartalmazza, néhány prédikációs vázlat mellett többnyire kisesszéket, amelyek három-négy perc alatt elolvashatók – mondta a plébános. Hozzátette: mindig aktuális jelenségekből indul ki, „mondhatnánk azt is, hogy a könyv jelen életünk lenyomata, nyomon követhetőek a minket érintő, velünk történt társadalmi, politikai események helyi- és világviszonylatban.

Az engem foglalkoztató eseményeket olyan látószögből közelítem meg, ami szokatlan

a világban, amiről nem nagyon írnak, mert akkor már el kellene köteleződni akár egy hitrendszer, akár egy értékrend, életmód mellett.”

Amint fogalmazott, olyan belső szabadság van benne, amely megengedi magának, hogy mélyebben beleásson egy-egy témába, legyen az a falu-város viszony, olimpia, zöldek, járvány, különféle jelenségek, és mindegyikben egyfajta szellemi-lelki táplálékot szeretne nyújtani ezekkel a kis elmélkedésekkel. A közel ötvenezres olvasótábort vonzó honlapot (peterpater.com) is működtető plébános írásaiban arra törekszik, hogy

az olvasót egy kicsit nyugtalanítsa, legyen kavics a cipőben,

érintve legyen, elgondolkodjon a világ dolgain. Nyolc-tíz forrásból is leellenőrzi a hírek hitelességét, ami megérinti, és hagyja, hogy forrjon benne, majd ha megszületett, engedi, hogy kibuggyanjon. 

– Írásaim nem szokványosak, nem szeretek szépítgetni, nem szeretem a mellébeszélést, a történéseket mindig természetfölötti összefüggésbe helyezem. Szeretnék az információözönben eltévedt embereknek egy tágabb horizontot mutatni. A felszín és a látszat mögötti eseményekkel foglalkozom, valami misztikus, keresztény dimenziót adni, spiritualitást, mert az leplezi le leghamarabb a hazugságot, a trehányságot, a sunyi megfelelést. Sokszor nem kijelentek, hanem kérdezek, szembesítek, megállásra késztetem az olvasót. Az imádságon átszűrve a lelkek megkülönböztetésének a segítségével szeretnék egy kis fényt adni az olvasó lámpájába – vallja.

Számára az írásban a hit nem csak biztos mankót ad, hanem cöveket, amiben meg lehet támaszkodni. A hit reményt és fegyelmezettséget nyújt. 

– Azt látom, hogy nem tudunk lépést tartani ezzel a felgyorsult világgal. A kilencvenes évek fordulója a hurrá!-szabadságérzést hozta, hogy megszabadultunk a kommunizmustól, és utána derült ki, hogy mennyi minden lerakódott és tönkrement ez idő alatt bennünk, a lelkünkben, a hozzáállásunkban, a mentalitásunkban, az önsorsrontásunkban. Legyen szó kényelemről, a földhöz való viszonyunkról, mit kezdjünk az újjal, mit jelent Nyugat, az eszközöktől vagyunk-e boldogabbak vagy attól, hogy városiak lettünk hirtelen, és akkor már nem kell dolgoznunk? – teszi fel a kérdéseket. Nemzedékek közötti szakadások keletkeztek, a mai ember nem találja a helyét, sokkolja őket a gyors változás, miközben kapaszkodókat keres és egyre nehezebben talál,

miközben elszakadnak az örökségtől, a nemzedékek egymástól, gyökértelenné válik a fiatal nemzedék.

Azokra az értékekre kell építenünk, amiket kaptunk Istentől, és amik általa vagyunk – fogalmazott.

Régi és új küzdelme

Az újságíráson belül a publicisztika olyan, mint a papoknál a prédikáció, válaszolja arra a kérdésre Simó Márton, hogy a szépírást vagy az újságírást érzi-e közelebb magához. A hosszú műfajokat kedvelő Simó nem novellista, hanem elbeszélő. Műhelytitokként elárulta: hajnali négykor kel és az éjszaka csendességében alkot, amikor még nincs semmilyen zavaró tényező, nem indul el az élet, nem szólnak a telefonok. Szigorú feltételeket szab magának, akár napi tízezer leütést is kitűz célként, amit következetesen megvalósít, így születnek regényei. 

– Amikor az író megteremteni a hősöket, elkezdik élni a maguk életét. Általában januártól áprilisig készül el egy-egy regényem, aztán következik a kiadóknál való házalás – mondja.

Legújabb, Iker című regénye egy ikerpár – Hunor és Magor – életútját követi, de ezzel párhuzamosan, az ábrázolt történetek jóvoltából kibontakozik előttünk egy székelyföldi család élete is a múlt század utolsó harmadától napjainkig. A narrátor – a harmadik testvér – szintén fiú, öt évvel idősebb, aki mindvégig abban a miliőben tartózkodik, ahol eszmélt és nevelkedett. A székelyföldi falu és kisváros világa mutatkozik meg a belső monológok révén, némi kitekintéssel a Kárpát-medence más területeire. Mivel az ikerpár egyik tagja Magor, a disszidálás úját választja, a regény lapjain elénk tárul a nagyvilág, így mi is részesülünk a „migráló” hős élményeiből. A Hunor nevű testvér helykeresése azonban mindvégig a szülőhely közelében zajlik. Bátyjuk – az alkotó én – folyamatosan vitába keveredik az ikrekkel, az életmódjukkal, önmagával úgyszintén, miközben ő a krónikás, kinek az a feladata, hogy bejegyezze az emlékezetes életmozzanatokat – születést, lakhelyváltoztatást, házasságot, elhalálozást – a családi Biblia hátsó lapjaira, hiszen valamelyik előd

ezért köttette újra a régi kiadású Szentírást, hogy egyfajta emlékhelyként, emlékeztetőként is szolgáljon.

Hogy maradjon valami írásos nyom. Ha mindentől elvonatkoztatunk, akkor rájövünk arra, hogy tulajdonképpen egy sors a három, mindössze annyi történt, hogy a szerző megháromszorozta önmagát. 

A szerző érdekességként említette, hogy regényében Kelemen Hunor is szerepel egy lábjegyzet erejéig, de egyik-másik ismerős, barát sztorijai is beépülnek, színesítik, többrétegűvé teszik a művet. Szó esett a szokatlanul sok lábjegyzetről is, ami a szerző szerint nem nekünk, kortársaknak, hanem a következő generációknak szól. 1870-ig tudunk úgy visszaemlékezni, ahogy azt megélték dédszüleink, és ezek fennmaradnak a családi legendáriumban.

Sebestyén Péter szerint Márton regénye a régi és új küzdelme, kiállni az értékek mellett vagy feladni az újért, az itthonmaradottak győztek vagy az elcsángáltak, hogy éltünk falun a kommunizmusban, milyen lett a mai felszabadult világ, kinek könnyebb, akik nyakukba vették a világot, vagy akik kalandvágyból itthon maradtak? Regényeiben fellelhető egyfajta lehangoltság, nyomasztó borúlátás, keserűség, amelyen aztán a nyelv leleményesség, a székely humor könnyedén szelídít. A regény pozitív üzenete, hogy a Bibliába kézzel beleírt írás akár évszázadokon át is megmaradhat. Az író otthon van  a hit mozgató erejében, és mondandóját úgy tudja tálalni, akár pszichológiai ráhatásokkal is, hogy az olvasó rájön, ő is így szokott gyónni. Amikor az ember ír, gyóntatószékben van, vallja Simó Márton, aki következő regényének történetét is megosztotta a közönséggel: a Móricz-féle Boldog ember mintájára készül a Boldogabb ember című regénye, ugyanis megtalálta a főhős, Joó György alteregóját, Jobbik Gyurkát, aki 21. századi miliőben, harminc történetben mesél boldogulásáról.