Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 4 perc 12 másodperc

Csütörtök és péntek este ismét műsoron Székelyudvarhelyen, Vladimir Anton rendezésében a Száll a kakukk fészkére című dráma. A Ken Kesey legendás regényéből készült színpadi adaptáció főbb szerepeiben látható Barabás Árpád, aki McMurphy megformálójaként lázadásokat szít az elmegyógyintézetben, továbbá a főnővért alakító Mezei Gabriella, aki a legnagyobb zavargás közepette is rendet teremt, illetve Nagy Csongor, aki az indián szerepében egyidejűleg elszenvedője és megfigyelője az eseményeknek. 

Tébolydává változik február 10-11-én 19 órától a Tomcsa Sándor Színház nagyszínpada, ahol megint mindenkinek elgurul a gyógyszere. A produkció színtere egy elmegyógyintézet, a közönség elsősorban az ápolók és ápoltak mindennapi rutinjába nyer betekintést – lehetőség lesz mélyebbre ásni a kezeltek személyes drámáiban, esetleg választ keresni arra, hol húzódik a határ épelméjűség és őrület között. A kezeltek sem mind egyformák, ráadásul az, hogy mi normális, relatív. 

McMurphy a kakukktojás?

Az udvarhelyi színház produkciója szólhat az egyén szabadságáról, esetleg a kegyetlen csoportjátszmákról, minden esetben ledönti a klasszikussá vált művel szembeni elvárásokat. A szóban forgó előadás elsősorban a tiszta emberi kapcsolatok lehetőségeit tárja fel egy elembertelenített rendszerben. A betegeket bezárva tartják egy intézmény ketrecében – egyesek önként magánzárkába is vonulnak, amikor tettek helyett a némaság, a dadogás vagy a gyávaság mögé rejtőznek. A diktatúrát idéző hatalmi harcok megfosztják őket az egyéni szabadságtól, az emberi méltóságtól, sőt, a személyes vágyaktól is. Ebbe a közegbe érkezik Randle Patrick McMurphy, akire a páciensek felszabadítóként, a személyzet pedig menthetetlen lázadóként tekint. Feszegeti a normalitás határait – olyan lazán sétál be az elmegyógyintézet kapuján, mintha csak nyaralni készülne, folyamatosan játszadozik a szökés esélyével, pattanásig feszíti az idegeket, különösen Ratched főnővérét. Az új páciens egy züllött erkölcsű deviáns, akit képtelenség beilleszteni a rendszerbe – de nem őrült. Nem tűri az értelmetlen szabályokat, és nem fél hangot adni véleményének. Egyik balhéból a másikba csöppen, de soha nem engedi magát betörni, ezért a rendszer elpusztítja. 

Adott egy társadalmilag kirekesztett csoport, amelynek tagjai nem tesznek semmit – a küzdelem mindaddig kilátástalan marad, amíg egyenként, és nem együttes erővel szállnak szembe a tehetetlenséggel. A főhős végletekig vitt lázadása reményt ad a többieknek, a tetejébe öntudatra ébreszti, és cselekvésre ösztönzi az egyetlen szereplőt, aki társa a magányban… 

De mi ebben a pláne?

A sok férfi és egyetlen nő felállásban épp Ratched nővér képviseli a hatalmat. Szigorú rendet tart az osztályon, kemény kézzel bánik a betegekkel, de nem játszik nyílt lapokkal, így sosem tudjuk meg, hogy miért táncoltatja marionett bábként a pácienseket. Egy egész sereg őrültet rendel az irányítása alá – a kritikus képességük teljes hiányában manipulálja őket. Az osztályon tartózkodó betegeket nem kezeli, hanem bünteti, ráadásul az intézetet vezető szakembereknek olyan problémamegoldó eljárás van a tarsolyukban mint a lobotómia.

A földi pokol ellenére a páciensek között bizalmas és őszinte emberi kapcsolatok alakulnak ki. A kisebb szerepeket alakító Dunkler Róbert, Jakab Tamás, Esti Norbert, Tóth Árpád, Szűcs-Olcsváry Gellért és Pál Attila, ha csak egy pillanatra is, de meg tudja úgy szólaltatni a karakterét, hogy a páciens kórtörténete hitelességet, személyes tragédiája pedig kellő mélységet kapjon. Ámde mind közül csak az a madár bír kirepülni a fészekből, amelyik a kiszolgáltatottságban is megtalálja önmagát – a többit bedarálja az a gépezet, amit adott esetben elmegyógyintézetnek nevezünk.  

Kiemelt kép: Jelenet az előadásból /Tomcsa Sándor Színház Facebook-oldala

Betegség miatt mindkét előadás elmarad.

Ismét Száll a kakukk fészkére