Miklós Dalma
Miklós Dalma
Összefüggéseket keresek, naprakész maradok, kielégítem a kíváncsiságomat, mindeközben rajongok a művészetekért.

Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 44 másodperc

Tizenegy év után ismét a székelyudvarhelyi Művelődési Házban tekinthető meg Elekes Gyula tűzzománcművész néhány munkája. Az Örökség című egyéni kiállítás, amely gazdag formanyelvével és színvilágával inspirációt jelent a különféle zománctechnikák újraértelmezésében, az intézmény koncerttermében várja a látogatókat.

Tegnap a Székelyföldi Filharmónia vonósnégyese nyitotta meg az udvarhelyi Művelődési Ház volt igazgatójának egyéni tárlatát. Elekes Gyula már évtizedek óta a tűzzománc nyelvén mutatja meg, mit gondol a világról, és eddig építgetett öröksége ismét hazatérhetett oda, ahonnan a művész elindult.

A koncertteremben látható darabok számos helyszínt bejártak az országban, egy kolozsvári kiállítás után érkeztek Udvarhelyre. Lőrincz Ildikó, a Haáz Rezső Múzeum művészettörténésze méltatta az Örökség című tárlatot. Rendkívül izgalmas, nagyon összetett és szakrális vizuális világnak minősítette a kiállított munkákat, amelyek az alkotó utóbbi tizenkét évének gyümölcsei. A képek a letűnt idő, a magyar mitológia, illetve a mondavilág jól ismert elemeit dolgozzák fel, értelmezik újra. A kiállításon a művész kedvenc témái láthatók, melyek tükrözik a ránk bízott örökséghez való viszonyát.

Elekes Gyulánál a tűzzománcozás művészete egy olyan nyelvvé válik, melyet alkalmazva, az alkotó párbeszédet folytathat a múltból, valamint a népköltészetből merített elemekkel.

A művészettörténész, végignézve a kiállított alkotásokat, azt tapasztalta, hogy a látvány mögött kétféle örökség fedezhető fel: egyrészt a tűzzománc, pontosabban a sodronyzománc hétszázéves erdélyi technikája, másrészt pedig közösségünk mondavilágának időtálló formaisága. Nagyon régi a technika, de ma is töretlenül népszerű, köszönhetően ez többek között Elekes Gyulának – tette hozzá Lőrincz Ildikó.

A tűzzománcozást Erdélyben kevesen művelik, az udvarhelyi alkotó azon kevesek egyike, aki ebben lelte meg az önkifejezés módját. Munkássága révén továbbadja a ránk maradt örökséget, valamint ismertté és elismertté teszi a sodronyzománcot a városban, ahol már húsz éve oktatja a technikát gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A művész az eseményen elmondta: magasztos ünnep a kiállítás megnyitója számára, és megtisztelőnek érzi, hogy tizenegy év után újra elhelyezhette munkáit a Művelődési Házban.

Fotó: Fülöp Attila /Kiemelt képen: Elekes Gyula

Játék a tűzzel