Akcióban: Kérd, hogy ellenőrizzen a fogyasztóvédelem!

Újdonsággal rukkol elő a fogyasztóvédelem: immár a vállalkozók is kérhetik, hogy ellenőrizzék gazdasági egységüket, és így egyfajta kiképzésen esnek át, hisz első ízben nem...
Becsült olvasási idő: 2 perc 3 másodperc

December ötödikére időzítette a Mikulás a vadonatúj keresztúri játszótér átadását, nagy örömöt szerezve ezzel sok-sok kisgyermeknek. 

A Mikulással való találkozásra összegyűlt gyermekseregben alig lehetett megtalálni a jóságos öregapót és segédeit, hisz mindenki előhúzta szekrénye mélyéről Mikulás-sapkáját, köpenyét, díszes hajpántját, széles fekete övét – mondta el Bálint Kinga, Székelykeresztúri Polgármesteri Hivatalának sajtóreferense. A modern és biztonságos elemekkel felszerelt teret a Mikulás és segédei részvételével adta át Koncz Hunor-János polgármester.

Amint megtudtuk, a kivitelezés 350 ezer lejbe került, és a város saját költségvetésből finanszírozta a legmodernebb elvárásoknak megfelelően. A gyermekek biztonságának érdekében gumiszőnyeggel borították be a teljes játszófelület. Újdonságként szolgál, hogy a hagyományos elemek mellett egy szülő–gyermek közös hintát is kihelyeztek, ahol kisgyermek és szülő biztonságban hódolhat együtt a hintázás örömének. 

A gyermekeket kísérő felnőttekre is gondolt a város vezetősége. A tér egy részét számukra alakították ki, hogy míg a kicsik szaladgálnak és játszanak, a szülők is mozoghassanak a fitnesz eszközökön.

Ez évben is Székelykeresztúr Önkormányzatának Önkéntes Tűzoltósága, valamint a Székelykeresztúri Villám – Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt a Mikulás segítségére, akikhez idén az Erdélyi Mentőcsoport csíkszéki fiókjával a Hargita Megyei Mentőszolgálat is csatlakozott. 

Az ünnepi hangulatot a Mesevár Napközi Otthon Hófehérke csoportja biztosította, Neagoie Imola és Köblös Júlia óvónők vezetésével hangulatos Mikulás-dalokat énekeltek. A puttonyból minden gyereknek jutott édesség.

Az ünnepet követően a jó öreg Mikulás a város utcáit járta, ezúttal nem rénszarvasokkal, hanem a tűzoltóautóval és az utcán sétáló gyerekeket is megajándékozta – tájékoztatta portálunkat Bálint Kinga.

Fotók: László Csongor

Játszóteret kaptak Mikulásra a székelykeresztúriak